Természetesen! Íme egy egyedi változat: "24/7: Tartsuk a tempót, mint Böde Dániel | 24.hu"
Globális neurózis és mozambiki vízum heti hírlevelünk, a 24/7 beköszöntőjében.
Munkakörömből adódóan az átlagosnál és az egészségesnél egyaránt jóval több hírt fogyasztok. Bármelyik hét végén le tudnám írni azt is, hogy nagyszerű bolygón élünk, hiszen egy újabb nyavalyás rákfajtára találtak célzott gyógymódot és elképesztő mennyiségű kisállat született veszélyeztetett fajokból Európa állatkertjeiben - meg azt is, hogy a világ a vesztébe rohan.
Azért ezen a héten az utóbbit egy kicsit könnyebb volna. Ha valaki most ébredt volna a kómából, megkockáztatom, a mi szalagcímeinket és másokét megpillantva visszavágyna a gondtalan álomba. Elvégre, ki számolt azzal, hogy Donald Trump először 24 vagy 48 órás, aztán 100 napos béketerve abból áll, hogy megkérdezi az oroszokat, mit szeretnének azért cserébe, hogy végre visszamehessen Moszkvába a Disney, és az ukránoktól csak annyit: mennyi titánjuk van, és milyen gyorsan tudják szó nélkül hajóra pakolni mindet?
Amikor a magyar kormány a nemzetközi porondon úgy lép fel, mint egy használt autókra specializálódott kereskedő, az csupán lábjegyzet marad a történelem lapjain. Nem azért, mert Eurázsia-szerte rettegnek a magyar diplomatáktól, hanem mert ők voltak az elsők, akik ezt a megközelítést választották. Az ilyesmi pedig mindenképpen megérdemli, hogy feljegyezzük.
De amikor a világ jelenlegi legnagyobb hatalmának régóta ismert és újraéledt vezetője cselekszik így, a burokban nevelkedett ingatlanos ösztöneivel,
Minden felelősségteljes apa belemerül a mozambiki vízumok kutatásába, remélve, hogy családjával időben felkészülhetnek, ha netán három hét múlva Vásárosnamény környékén orosz csapatok tűnnek fel. Ebben a szorongásos időszakban – ahol az én neurózisom is csupán a könnyebb verziók közé tartozik – a Háromharmad is foglalkozik a témával. Eközben Kerner Zsolt azt fejtegeti, miért valószínűtlen, hogy Trump olyan mértékben szétzilálja az amerikai jogállamot, ahogy az ő ambíciói sugallják – legalább nekik legyen valami biztató hír.
Aki az eszképizmust választaná - ami simán érthető, és ezzel kellett volna kezdenem -, annak hírlevelünk cikklistáját ajánlom, de én itt, előtte kicsit még maradok közös gondjainknál. Írtunk a héten arról, mennyire para, hogy a trumpista igazságügyi vezetés átnyúlkál az ügyészek feje fölött, hogy mentsék fel a frissen átállt, eredendően demokrata és vállig korruptnak tűnő polgármestert. Aztán bemutattuk Trump sajátos utat bejárt kémfőnökét is (ez sem a klasszikus lefekvés előtti nyugtató olvasmány). És értekeztünk arról, melyik országnak milyen lapok jutnak Kelet-Európában most, hogy, khm, Trump újraosztja a paklit.
A 38 éves Böde Dániel, a Paks csatára, általában nem a geopolitikai összefüggések kapcsán kerül reflektorfénybe, inkább saját életútjára irányul a figyelem. Az ő pályafutása jól példázza azt a "toljuk, aztán majd kialakul" megközelítést, amely olyan tanulságokkal szolgálhat, hogy még a sportág iránt rajongók számára is van mit tanulni. De ha már a geopolitika szóba kerül, érdemes megemlíteni Dániel egy figyelemre méltó gondolatát, amely az orosz-ukrán-amerikai globális viszonyok tükrében is releváns.
Ha a pályán mindketten 25 kilométer/órás sebességgel haladunk, és te 80 kiló, míg én 100 kiló vagyok, akkor a találkozásunk során a súlyaink és a sebességünk összeadódik. Alapvetően a nagyobb tömegű test (jelen esetben én) valószínűbb, hogy megőrzi az egyensúlyát, míg a könnyebb test (te) nagyobb kockázatnak van kitéve az elesés szempontjából. Szóval, ha a fizika törvényeit nézzük, akkor valószínűbb, hogy te fogsz elesni. De persze, sok más tényező is közrejátszhat, például a reflexeink és a technikánk. Te mit gondolsz erről?
Szurkoljunk, hogy Európa szedjen fel némi izmot.
