Az államtitkár kijelentette, hogy minden lehetséges lépést megtettek, ám az Alföldön továbbra is komoly szárazsággal kell szembenézni.

A "Nem víznek való vidék" dokumentumsorozat harmadik epizódja a Kis-Sárrét szívébe, a szeghalmi Koplaló holtág területére kalauzolja a nézőket, ahol a vízpótlás és tájgazdálkodás aktuális kihívásait közelről ismerhetjük meg. Az epizód során a készítők mélyreható beszélgetéseket folytatnak Hubai Imre agrárminisztériumi államtitkárral, Csűrös Krisztiánnal, a TIVIZIG igazgatójával, valamint Balogh Péter geográfussal, felfedve a projekt összetett szakmai és társadalmi dimenzióit.

A "Nem víznek való vidék" dokumentumsorozat harmadik része ismét a Kis-Sárrétre és a szeghalmi Koplaló holtágra kalauzolja el a nézőket. Az első két rész bemutatta, hogyan küzd a térség a vízhiánnyal: a száraz mocsarak visszatöltését a Sárréti Vízőrzők civil kezdeményezése indította el, miközben a TIVIZIG szakemberei is bekapcsolódtak a munkába. Az első rész a holtág feltöltésének történetét mutatta be, a második pedig azt, milyen változások következtek a projekt után, és milyen szakmai tanulságokat lehetett levonni.

A mostani, harmadik epizódban a készítők visszatérnek a helyszínre, és a holtág partján beszélgetéseket folytatnak a téma szakértőivel és a program résztvevőivel. A diskurzusban Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, Csűrös Krisztián, a TIVIZIG igazgatója, valamint Balogh Péter geográfus vett részt, és olyan kérdésekre keresik a választ, mint hogy a kormány "Vizet a tájba" programja időben érkezett-e, miért nem gravitációs úton történt a vízbevezetés, valamint hogy a jelenlegi klímaviszonyok mellett inkább öntözésre vagy árasztásra lenne szükség.

A sorozat tehát már nem csupán a vízpótlás eredményeit tárja elénk, hanem azt is szemlélteti, miként tud egy apró közösség összefogva szembenézni a klímaváltozás kihívásaival. Emellett kiemeli a civil és állami együttműködés fontosságát a Kis-Sárrét fenntartható jövőjének kialakításában.

A műsor kezdetén Csala Dániel, a műsorvezető, hangsúlyozta, hogy az esemény résztvevői azért gyűltek össze, hogy közösen áttekintsék és értékeljék a történteket. Ezt követően azonnal Csűrös Krisztiánhoz fordult, és feltette a kérdést, hogy milyen szerepet játszott a vízügyi szektor a projekt megvalósításában.

Csűrös elmondta, hogy amikor az egyesület megkereste őket - a Sáréti Vízőző Egyesület képviseletében -, több lehetőség is felmerült, mindegyiknek volt bizonyos költségi igénye. Próbálták megteremteni a lehetőséget, hogy a projekt a lehető legkisebb költséggel indulhasson el. Ehhez

Na de milyen egyéb opciók merültek fel a megvalósításban? Csűrös válaszában elmondta, hogy a holtág másik végén volt egy szivattyútelep, amelyet használhattak volna, de ez nem volt költséghatékony, mert a víz arra folyt, és a szivattyú üzembe helyezése sokkal nagyobb kiadást jelentett volna.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy vajon gravitációs úton vagy napelemes szivattyúk segítségével nem lett volna-e lehetséges a víz átvezetése. Csűrös azonban gyorsan tisztázta a helyzetet. A szakértő részletesen elmagyarázta, hogy a gravitációs vízbevezetés technikai szempontból nem kivitelezhető, különösen a Sebes-Körös vízszintjei mellett. A napelemes megoldás megvalósításához pedig megfelelő terület szükséges, amelyet az igazgatóság nem tervezhetett be, mivel a létesítményeket állami tulajdonban és vízügyi vagyonkezelés alatt kell működtetni, míg a holtág magán- vagy önkormányzati kezelésben áll. Hangsúlyozta, hogy a tulajdonosoknak kell először felkeresniük a vízügyi hatóságot e kezdeményezésekkel.

Csala Dániel az államtitkárhoz fordult, érdeklődve arról, hogyan illeszkedik a vízügyi program egy állami kezdeményezés keretei közé. Hubai Imre tájékoztatta, hogy a projekt a "Vizet a tájba" program részeként indult, mint a vízügy saját pilot projektje. Elmondta, hogy a vízügy a társadalmi igényekre reagálva, a felszín alatti vízkészletek csökkenését, a talajok vízhiányát és a mezőgazdaság termelékenységét korlátozó problémákat figyelembe véve dolgozik. Kiemelte, hogy a kormány kiemelten figyel arra, hogy a munkahelyek megőrzése és az ökológiai szolgáltatások, mint például a vízellátás és a tájhűtés, megfelelően valósuljanak meg a gazdákkal és önkormányzatokkal való együttműködés keretében. Az operatív törzs május 6-i létrehozása után lehetőség nyílt a holtág feltöltésére az aszályvédelmi akcióterv részeként, amely nemcsak a mezőgazdaság számára biztosított többletvíz készletet, hanem figyelembe vette az ökológiai vízigényeket is.

De miért éppen most valósult meg ez a projekt? Hiszen már 2022-ben és 2024-ben is súlyos aszály sújtotta a területet, és az idei évben is hasonló körülményekre számíthatunk.

"Én is úgy látom, hogy ezeknek az intézkedéseknek már látható a hatása, vagyis egyértelműen érzékelhető, milyen pozitív eredményeket hoztak. Ezért a fenntartások a jövőre nézve evidenciának kell, hogy számítsanak, és biztosítani kell hozzájuk a szükséges forrásokat. Az a cél, hogy a víz átvezetése ide, erre a pontra megoldott legyen, akár úgy, hogy energiahatékony módon, például napelemek, szivornyák vagy más korszerű technológiák segítségével jusson el ide. Így a megoldás a nemzetgazdaság számára is költséghatékony és hosszú távon fenntartható lesz, miközben biztosítja az ökológiai szolgáltatásokat".

Az időzítést tekintve egyértelmű, hogy 2021-2022-ben az országot komoly aszály sújtotta. 2021 során már megmutatkoztak az aszály első jelei, de az év végén a csapadék visszatérte miatt bizonyos területek viszonylag kedvezőbb helyzetbe kerültek. Ezzel szemben 2022-re a helyzet drámai méreteket öltött: egyes régiókban 2021. július 1. és 2022. június 30. között mindössze 100 milliméter csapadékot regisztráltak. Ekkor alakult meg az aszályvédelmi operatív törzs, és több intézkedés is életbe lépett a vízhiány következményeinek kezelésére.

- emelte ki az államtitkár, hangsúlyozva a téma fontosságát.

Hubai Imre hozzátette, hogy a folyamat nem ér véget augusztus 31-ével, mivel a vízhiány drámai, és a felszíni készletekkel pótolni kell a csapadékhiányt. Hozzátette, hogy a kormány az öntözővizet ingyenesen biztosítja a gazdák számára, különösen az aszályosság és az energiaköltségek emelkedése miatt. Kifejtette, hogy a vízügyi ágazatnak szemléletváltásra volt szüksége, mert korábban az árvizek és belvizek kezelésére koncentrált, nem az öntözéses gazdálkodásra.

Ahogy fogalmazott, egyes területeken ígéretes lehetőségek rejlenek az öntözéses gazdálkodásban, ám nem mindenhol érdemes alkalmazni ezt a módszert. Kiemelte, hogy a talajban tárolt vízkészletek növelése és a víz megfelelő elosztása a tájban elegendő lehet a növények igényeinek kielégítésére, mint például a búzatáblák esetében, ahol a növények a talajvízből tudják fedezni szükségleteiket. Ezzel kapcsolatban említette a kínai bölcsességet: "Minden hosszú út az első lépéssel kezdődik." Hozzátette, hogy ezt az első lépést a vízügyi hatóságok a civilekkel és a kormányzati szervekkel együttműködve már megtették, és ez a megoldás jelentheti a jövő kulcsát a társadalmi igények kielégítésében.

Ez a folyamat már évek óta zajlik, különösképpen a száraz időszakokra és a megemelkedett energiaköltségekre való tekintettel. Ennek eredményeként a kormány úgy döntött, hogy ingyenesen biztosítja az öntözővizet a gazdák számára. Fontos megemlíteni, hogy miért csak most vált lehetővé ez a támogatás: a vízügyi szektorban is szükség volt egyfajta szemléletváltásra. Hosszú évtizedeken keresztül a társadalom legfőbb elvárása az volt, hogy a vízügyi szakemberek szabadítsák meg az országot az ár- és belvíz problémáitól. Bár a csapadék időnként megjelent – például 1863-ban, 1934-35-ben, vagy az 1950-es és 1960-as évek egyes időszakaiban –, ez általában nem tette lehetővé az öntözéses gazdálkodás kialakítását. Csak az utóbbi években érkezett olyan jelentős mennyiségű csapadék, amely lehetővé tette a gazdák számára a valódi csapadékgazdálkodást, és ezzel párhuzamosan az öntözéses termelés bevezetését is.

- fejtette ki.

Végül Csala Dániel kíváncsi tekintetét Balogh Péter véleményére is irányította, aki az előző részben szakértőként jelent meg. Balogh Péter hangsúlyozta, hogy a helyzet tanulságos, hiszen egy civil kezdeményezés állami támogatással, meglepően rövid idő alatt tudott reagálni a kihívásokra. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy...

Balogh Péter elmagyarázta, hogy már a tudomány is félsivatagos tényezőként értékeli ezt, megjegyezve, hogy a hegyekből érkező víztöbblet eddig megérkezett és szét tudott folyni a kanyargós medrekben, amelyeket eredetileg nem azért építettek, hogy gyorsan elvezessék a vizet az országon át, hanem hogy a vizet a tájban vezessék árvízkor és apadáskor. Balogh Péter kifejtette, hogy a modern tájhasználat társadalmi igénytelensége 150 éve szolgálta ezt a rendszert, de ennek változnia kell.

Balogh Péter arra is rámutatott, hogy a vízlevezető gazdálkodás, amelyet évszázados koncepcionális munkával alakítottak ki, tette lehetővé, hogy az Alföld ennyire víztelen legyen, és ezt a szántóföldi monokultúrás gazdasági érdek rendelte el. Emiatt rendszerszerű szemlélet szükséges, és hogy a tájhasználat-váltás tudja megoldani a vízgazdálkodási problémákat. Hangsúlyozta, hogy a helytelen tájhasználat okozza a "káros vizet", és nem az öntözés önmagában.

a belvízproblémák mögött álló okok széles spektrumot ölelnek fel. Balogh Péter megerősítette, hogy a belvíz nem csupán a víz mennyiségének kérdése, hanem sokkal inkább a tájhasználati gyakorlatok helytelen értelmezésének következménye. Szerinte a fogalom újragondolására van szükség, mivel a szabályozás hiányosságai is jelentős szerepet játszanak a problémák kialakulásában. Csűrös Krisztián hozzátette, hogy az alvízi területek vízszintje nagymértékben független a helyi beavatkozásoktól; sok esetben az energiatermelés vagy a hóolvadás hatásai dominálnak. Ilyen körülmények között érdemes átgondolni a tájhasználat módjait és a vízgazdálkodás stratégiáit, hogy a jövőben elkerülhessük a hasonló helyzeteket.

Mindez amiatt különös, mert Balogh Péter szerint a vagyonvédelembe beletartozik a vízhiány kezelése is. Csűrös Krisztián ezzel egyet is értett, és pontosította mondandóját. Elárulta, hogy a belvízvédelmi rendszerek kiépítésének elsődleges oka volt, hogy a mezőgazdasági igényeket szolgálja, és a lecsapolás történelmi okai is erre vezethetők vissza.

De vajon akkor a kormánynak van-e kialakult álláspontja a jövőbeli tájhasználatok támogatásáról? Hubai Imre elárulta, hogy az öntözéses gazdálkodás nem okoz kiszáradást, hiszen a gazdálkodók csapadékpótlást végeznek, és az öntözés ökológiai szolgáltatást is nyújt a társadalom számára, miközben biztosítja a gazdálkodók megélhetését. Hangsúlyozta, hogy a kormány nem ért egyet azzal az állítással, hogy az öntözés hosszú távon talajdegradációhoz vezetne, és pontosította, hogy a gazdálkodók csak a csapadék hiányát pótolják.

Balogh Péter, az államtitkár nyilatkozatára reagálva hangsúlyozta, hogy a vízháztartás egyensúlyának megteremtése kiemelt fontosságú. Szerinte az ökológiai vízpótlás legfőbb eszköze az árasztás, amely nemcsak a táj élővilágának működését segíti, hanem a mezőgazdasági tevékenységek szempontjából is kedvező hatású. Minden résztvevő egyetértett abban, hogy a projekt nemcsak a kezdeményezők, hanem a kivitelezők számára is büszkeség forrása, és reménykednek abban, hogy hasonló innovatív kezdeményezések a jövőben is megvalósulnak az ország területén. E célok elérésében mindannyian osztozunk.