Barabás Richárd: Lázár János, van itt az ideje, hogy csatlakozz a Pride-hoz! Ígérem, senki sem fog bántani.

"A Pride-törvény nem csupán egy üres frázis., hanem jogtiprás" - állítja Barabás Richárd, a Párbeszéd-Zöldek társelnöke, aki nyíltan vállalja melegségét. Szerinte a kormány gyűlöletpolitikája nemcsak szorongást szül, hanem ellenállást is: idén minden eddiginél többen lehetnek a Budapest Pride-on. Az Indexnek adott interjúban beszél Orbán Viktorról, Lázár Jánosról, a Tisza Párt taktikájáról, és arról, hogyan lehet küzdeni a szégyen ellen.

Barabás Richárd az Indexnek adott exkluzív interjújában többek között kitért arra is, hogy...

A Pride hónap valóban különleges időszak, ami markánsan eltér az év többi hónapjától. Nyugaton, különösen az Egyesült Államokban és nyugat-európai országokban, ez az időszak hatalmas ünneplést és láthatóságot jelent a LMBTQ+ közösség számára. Az emberek tömegesen vonulnak fel, színes felvonulások és rendezvények zajlanak, amelyek célja a jogegyenlőség, a tolerancia és a szeretet ünneplése. Magyarországon viszont a Pride hónap még mindig sokszor kisebb figyelmet kap, és a rendezvények körüli társadalmi diskurzus gyakran feszültségekkel terhelt. Így míg nyugaton a Pride egyfajta felhatalmazást és közösségi élményt ad, addig itthon inkább a küzdelem és a jogokért folytatott harc szimbóluma.

Olyan szempontból mindenképpen más, hogy van egy csomó rendezvény a Pride hónap keretein belül, amikor nagyon dedikáltan lehet találkozni az LMBTQ-embereket érintő témákkal, és ezek segítségével az LMBTQ-közösséget érintő kérdésekkel kapcsolatban tök jól lehet tájékozódni. De külföldön valóban kicsit nagyobb a felhajtás, az emberek beborítják a szivárványos zászlókkal az utcákat, a cégek mellé állnak a menetnek, akár a logójuk megváltoztatásával. Pont voltam a brüsszeli Pride-on, és jó volt látni, hogy egyetemek vonulnak fel és állnak ki a közösség mellett. Itt ezt még nem látjuk, de kis lépésenként haladunk.

A szöveg egyedi megfogalmazása: A beszélgetés során az LMBTQ-közösségről esett szó, ami valójában egy olyan gyűjtőfogalom, amely különböző szexuális orientációjú és nemi identitású emberek sokaságát foglalja magába. De vajon mennyire létezik valójában egy egységes közösség ezen sokszínű csoportok között?

Ha eddig nem létezett, most a kormány gyűlöletpolitikája következtében valódi közösség formálódik. Amikor valakit uszítanak, amikor valakit állati lényekhez hasonlítanak, és amikor ilyen mértékű megalázó gyűlölet érkezik az állam költségvetéséből, az képes összekapcsolni a legkülönbözőbb hátterű embereket egy közösséggé.

Akkor azt mondhatjuk, hogy az elmúlt hetek és hónapok kormányzati kommunikációja nemcsak hogy nem okozott kárt, hanem szinte észrevétlenül, de még támogatást is nyújtott a közösség számára?

Két dolgot látok a saját környezetemben. Az egyik az, hogy nagyon sokan szoronganak, különösen a fiatalabbak. Pont tegnap beszélgettem valakivel, aki elmondta, mennyire borzalmasan éli meg huszonévesként azt, hogy a kormány pedofíliával vádolja őt és valamennyiünket. A másik része viszont egy dacosság is. Nekem hetero ismerőseim, 50-es vállalkozó férfiak mondják azt, hogy eddig nem voltak kint a Pride-on, de most kimennek, mert tűrhetetlen, hogy arcfelismeréssel fenyegetnek, és be akarnak tiltani egy gyűlést, mint az 1980-as években. A folyamatosan zajló országjárásomon is tömegesen lépnek hozzám emberek hasonló mondatokkal.

Lesz Pride június 28-án?

Abban biztos vagyok, hogy lesz Pride és sokan leszünk, abban is biztos vagyok, hogy nagyon felszabadult lesz, és abban is biztos vagyok, hogy nem igazán lehet ennél nagyobb ütést bevinni Orbán Viktornak.

Korábban Orbán Viktor és Lázár János is kijelentette, hogy nem lesz Pride.

Valóban bízhatunk ebben a kormányban?

Nem feltétlenül lehet ezt hitbeli problémának tekinteni, hiszen a felvonulás következtében jogszabályt is alkottak.

Ne félj! A Pride meg fog valósulni! Rengetegen leszünk, és hatalmas örömben osztozunk majd.

Orbán retorikájában fasiszta elemeket fedezhetünk fel, miközben a homoszexualitás a magyar kultúra részeként, hungarikumként is értelmezhető.

Az Indexen jelent meg Orbán Viktor a Parlamenti Szalonban tartott beszéde, ahol többek között arról beszél, hogy a Pride nem véleménynyilvánítás, hanem egy parádé, ami veszélyes a gyerekekre nézve.

A Pride rendezvény nem csupán egy véleményformáló esemény, hanem a büszkeség ünnepe. De mit is jelent számunkra a büszkeség? Nem az a lényeg, hogy mivé születünk, hiszen mindenki valamilyennek érkezik a világra. És nem is az, hogy milyen szexuális orientációval rendelkezünk. Az igazi büszkeség abban rejlik, hogy képesek vagyunk szembenézni a kisebbségi létből fakadó szégyennel. Ezt a bátorságot nem csupán az LMBTQ-közösség tagjai mutathatják meg; sok heteroszexuális is kiáll a családjával a gyerekeik mellett, mert felismerik, hogy senkinek sem kellene szégyenben élnie az életét.

És ez a büszkeség veszélyes a gyerekekre nézve?

A miniszterelnök szavai a legsötétebb korokat tükrözik, a legsúlyosabb rosszindulatot és miközben nyíltan fasiszta szólamokkal dolgozik. Az, hogy kinek milyen a szexuális orientációja, azt nem lehet elkapni. Megjegyzem, katolikus sem leszel attól, mert látsz egy körmenetet. Ugyanígy meleg sem leszel attól, mert látsz egy felvonulást. Továbbmegyek, nem leszel meleg, bármennyit beszélgetsz egy meleggel, ugyanis az a helyzet, hogy én egész életemben hetero meséket néztem, végül mindig a herceg vette el a hercegnőt, nagyon sok hetero barátom van, és képzeld el, mégsem lettem hetero.

Szükség van olyan gyerekkönyvekre, amelyek szivárvány családokat mutatnak be?

Miért is merülünk el a történetek tengerében? Mert keresünk egy tükröt, amelyben felfedezhetjük önmagunkat. A karakterek és a helyzetek révén azonosulásra vágyunk, értelmet keresünk az életünk szövevényeihez. Nincs is borzalmasabb annál, mint amikor azt érezzük, hogy rólunk senki nem mesél, hogy a mi életünk lapjai üresek maradtak. Ilyenkor a szégyen árnyéka kúszik be a lelkünkbe, és azt sugallja, hogy valami nem stimmel velünk. Olyan érzés keletkezik, mintha mi lennénk a világ kivetettjei, akikben valami taszító lakozik, valami, amiről nem merek beszélni, és amit el kell rejtenem a világ elől.

Igen, bizonyos határok léteznek, amelyeket fontos tiszteletben tartani a gyerekekkel való beszélgetés során, különösen érzékeny témákban. A gyerekek fejlődési szakaszaiknak megfelelően másképp reagálnak az információkra, így fontos, hogy a beszélgetéseket a koruknak és érettségüknek megfelelően alakítsuk. Az őszinteség kulcsfontosságú, de mindig figyelembe kell venni, hogy egyes információk túlságosan megterhelőek vagy bonyolultak lehetnek számukra. Ezen kívül érdemes figyelni arra is, hogy a gyerekek komfortzónáját ne lépjük át: ha úgy érzik, hogy egy téma túl kényelmetlen vagy félelmetes számukra, fontos, hogy lehetőséget adjunk nekik a kérdezésre, de ne erőltessük a beszélgetést. A párbeszéd során a bizalom és a nyitottság megteremtése a legfontosabb, hogy a gyerekek biztonságban érezzék magukat, és bátran megosszák gondolataikat és érzéseiket.

Úgy vélem, hogy a legrosszabb dolog, amit tehetünk, ha titkokat őrzünk a gyerekek elől. Az élet és a halál mély témái mellett fontos, hogy az emberi kapcsolatok bonyolultságáról is nyíltan beszélgessünk velük, természetesen az életkoruknak megfelelő módon. Ez segít nekik megérteni a világot és saját érzéseiket, valamint a körülöttük lévő embereket is.

Akkor gondolom, zavarja a könyvek fóliázása is...

A politika befolyásolhatja, hogy ki milyen történetet mesélhet el? Itt tartunk 2025 Magyarországán, és ez már nem csupán elméleti kérdés. Ezzel szemben fel kell lépnünk és ki kell állnunk a szabad narratívákért.

Barabás Richárd nem akar "díszbuzi" lenni, de kiáll az LMBTQ-közösségért

Mikor tapasztalta meg először, hogy másokkal ellentétben vonzódik az azonos neműekhez? Elképzelhető, hogy ha fiatalabb korában találkozott volna egy olyan mesével, amelyben két herceg szerelme bontakozik ki, az segíthetett volna neki abban, hogy jobban megértse és elfogadja a saját érzéseit?

Utólag tudom, hogy nagyon kicsi gyerekkoromtól sejtettem már ezt. Hétéves koromból is vannak emlékeim, amelyek alapján, már akkor tudhattam volna, ha értem, miről van szó. De nyilván akkor még nem tudatosítod, hogy miben vagy. De amikor ezt elkezdtem elfogadni, az folyamat volt, sok évbe került. Nagyjából 21 éves korom körül coming outoltam először a barátaimnak, viszont olyan tíz évvel korábban már legbelül tudtam, hogy ez van. És néha elképzelem, milyen lett volna az a tíz év, ha valaki a legelején azt mondja: "figyelj, ja, van ilyen, és semmi gond, ez normális".

Amikor nyilvánosan felvállalta szexualitását, kifejezte, hogy nem szeretne a sztereotípiák áldozatává válni, és elutasítja azt az elképzelést, hogy pusztán a megjelenése vagy a viselkedése alapján karakterizálják őt. Számára fontos volt, hogy az identitása ne csupán külsőségekben nyilvánuljon meg, hanem mélyebb, autentikusabb értelemben legyen jelen, és hogy ne csupán a „buzikultúra” felszínes aspektusait képviselje. Ezzel a kijelentésével arra is utalt, hogy szeretné elkerülni a társadalmi elvárások és klisék terhét, és inkább az igazi énjét szeretné bemutatni.

Az a tény, hogy csupán felületes álláspontokat fogalmazunk meg, majd mutogatunk egymásra, nem elegendő a kérdés mélységének megértéséhez. Elfogadjuk a többségi nézetet, miszerint a társadalom még nem készen áll arra, hogy komolyan foglalkozzon ezzel a témával, de ez nem jelent problémát, hiszen itt van egy meleg politikai szereplő, és ezzel máris bemutathatjuk, hogy támogatóak vagyunk az LMBTQ közösség iránt. Ezt a "díszbuziságot" úgy értettem, mint egy kirakatfigurát. Azonban nem elegendő, hogy egy politikai pártban van egy meleg képviselő; a valódi előrelépés akkor következik be, ha nyíltan beszélünk az összes felmerülő kérdésről, és arról vitatkozunk, hogyan tudunk valóban segíteni ennek a közösségnek.

Mennyire könnyű ma Magyarországon ezekről a témákról beszélgetni? Sokan elutasítóak, mások, akik támogatóak, pedig inkább kerülik a témát nehogy megsértsenek valakit. Az interjú előtt én is elgondolkoztam azon, hogy mennyire sértő, vagy stigmatizáló, hogy a Pride körüli kérdésekkel egyből egy meleg politikushoz fordulok. Sőt még abban sem vagyok biztos, hogy leírhatom-e azt, hogy meleg, vagy mindenhol azt kell írnom, hogy homoszexuális.

Úgy gondolom, hogy a kérdezés nemcsak megengedett, hanem kifejezetten üdvözlendő. Az igazi probléma akkor merül fel, amikor valaki nem mer érdeklődni. Persze, előfordulhat, hogy valaki nem találja a megfelelő szavakat, de az őszinte kíváncsiság és a nyitott hozzáállás mindig segíthet. Nem lehet elvárni, hogy mindenki naprakész legyen a legújabb kifejezésekkel kapcsolatban. Ha nem vagy biztos abban, hogyan nevezz valakit, bátran kérdezz! Én például a "meleg" kifejezést kedvelem, mert sokkal barátságosabbnak tűnik, mint a távoli és technikai "homoszexuális". De ez mindenkinek más és más, ezért fontos, hogy beszélgessünk egymással. Nem a politikai korrektség a lényeg, hanem a nyílt kommunikáció. Ha elfogadsz minket a magunk módján, akkor ne egy távolságtartó módon közelíts hozzánk. És egy érdekesség: tudtad, hogy a homoszexualitás egy hungarikum?

A "hungarikum" kifejezés olyan magyar sajátosságokat jelöl, amelyek kulturális, gasztronómiai, művészeti vagy egyéb szempontból egyediek és a magyar identitás részét képezik. Ezek lehetnek hagyományos ételek, népművészeti alkotások, szokások vagy akár történelmi események is, amelyek különleges jelentőséggel bírnak a magyar nép számára. A hungarikumok nem csupán az ország kulturális örökségét tükrözik, hanem hozzájárulnak a nemzeti identitás megerősítéséhez is. Tehát amikor a hungarikumokról beszélünk, akkor nem csupán tárgyakat vagy ételeket említünk, hanem egy gazdag örökséget és a magyarság szellemiségét.

A homoszexualitás kifejezés valódi hungarikum, hiszen Kertbeny Károly, a neves magyar író és műfordító, 1869-ben alkotta meg ezt a szót az azonos jelentésű görög "homo" előtag és a latin "nemiség" szóból. Az LMBTQ közösség jelentős szerepet játszik a magyar kultúrában és történelmünkben. Például, a csodás Himnuszunk szerzője, Kölcsey Ferenc, akinek levelezéseiből kiderül, hogy férfiak iránt táplált érzései voltak. Ezt nem csupán én állítom, hanem számos történész is megerősíti.

Ez indította el a következő kampányukat, amelyben a történelmi személyiségek példáján keresztül az elfogadás fontosságát hangsúlyozzák.

Egyik videónkban Rosa Parks inspiráló történetét elevenítjük meg. 42 évesen került szembe a társadalmi normákkal, amikor egy buszon arra kérték, hogy adja át a helyét egy fehér utasnak – hiszen ezt a törvény írta elő. De ő határozottan nemet mondott. Vajon mennyibe került volna neki, ha csak feláll és hátrébb ül? Semmibe, de ezzel nem változott volna meg a világ. A változás akkor következik be, amikor merünk kiállni önmagunkért, még ha ez konfliktusokhoz is vezet. Az üzenetünk: légy bátor, és vállald fel az igazi énedet! Különösen fontos ezt a gondolatot hangsúlyozni a 2026-ig tartó időszakban.

A coming out élménye számomra nem csupán egy személyes felfedezés volt, hanem a karrierem szempontjából is meghatározó pillanat. Az önazonosság felvállalása lehetőséget adott arra, hogy autentikusabban éljek és dolgozzak, ami végső soron a kreativitásomat és a teljesítményemet is fokozta. Az olyan történetek, amelyek mások bátorságát és kitartását mutatják be, jelentős inspirációt nyújtottak számomra. Ezek a példák megerősítettek abban, hogy a saját igazságom vállalása nemcsak személyes fejlődésemet segíti, hanem egyben másokat is motiválhat a saját útjuk keresésére. A kiállásom tehát nem csupán egy lépés volt a magánéletemben, hanem egy fontos mérföldkő a szakmai pályafutásomban is, amely új lehetőségeket és kapcsolódásokat hozott az életembe.

Hogy felvállaltam magam, az sokat csökkentette a szorongásomat. Ez már önmagában előnyös. Minden egyes tett, amikor valakinek nem kell letagadni, hogy kicsoda, az picit jobb hellyé teszi a világot, mert kevesebb szégyen lesz benne, kevesebb elnyomás, kevesebb bűntudat.

Tehát a szorongás még mindig jelen van, de talán már enyhébb formában?

Mindenki, aki nem szociopata, valamilyen mértékben szorong. Azonban a helyzetet csak súlyosbítja, amikor a kormányzat megpróbálja eltüntetni az identitásunkat, miközben Lázár János fasiszta hangvételű kijelentésekkel, a múlt dehumanizáló szövegeivel operál, embereket pedig a lovak szintjére degradál. Ezek valóban stresszes körülmények. Két irányba lehet lépni: vagy feladjuk, és szorongunk, vagy azt mondjuk, hogy dühösek vagyunk, és harcolunk. Én az utóbbi utat választottam.

Nem is olyan régen, egy különös videóra reagálva, amelyben a miniszter kifejtette, hogy a lovak védelmében reméli, hogy még a Kincsem Parkban sem lesz lehetőség Pride-ot tartani, megírt egy nyílt levelet Lázár Jánosnak. Kíváncsi vagyok, érkezett-e válasz a levélre?

Személyesen nem kaptam tőle közvetlen választ, de a közösségi médiában sok reakciót láttam a Pride-dal kapcsolatban. Úgy érzem, ő valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy mi történik a Pride eseményeken, mivel sosem volt még résztvevő. Talán érdemes lenne eljönnie, hogy saját szemével lássa, miről is van szó, mert így talán kevesebb téveszme övezi a témát. Nem hiszem, hogy bárki azt gondolná róla, hogy támogatja a Pride-ot, és biztosíthatom, hogy senki nem vágyik arra, hogy ilyen módon közel kerüljön hozzá. Kár, hogy ennyire nyilvánosan aggodalmaskodik. Lehet, hogy ezek a szavak erőteljesen hangzanak, de eljött az ideje, hogy kimondjuk az igazságot, mert nem tűrhetjük tovább az elnyomást.

A Pride-törvény nem csupán egy üres frázis.

Mennyire szól ténylegesen a Pride-törvény a Pride-ról? Sokak szerint ez csak gumicsont ahhoz, hogy egy sokkal erősebb törvényt átvigyenek, úgy, hogy a kormánypárti szavazók szemében ez össze legyen mosva az LMBTQ-közösséggel.

Mélységesen felháborítónak tartom, amikor ezt valaki gumicsontnak hívja. Nem gumicsont az, amikor uszítanak egy kisebbség ellen. Nem gumicsont az, amikor az alapvető demokratikus jogainkat sértik. De abban igaza van, hogy ennek az örvén a gyülekezési törvény szabadságát korlátozták, így innentől kezdve bármire, akár egy pártgyűlésre is rá lehet fogni, hogy veszélyezteti a gyerekeket.

A kormány célja, hogy kihasználja a Pride-ot ellenzők számának előnyét?

Az adatok nem ezt a képet festik. Az utóbbi években végzett kutatások, például az Ipsos és a Merián által készítettek, azt mutatják, hogy a társadalom körében egyre szélesebb körű az LMBTQ-kérdések elfogadottsága. Különösen az azonos nemű házasság és a szivárványcsaládok ügyében tapasztalható pozitív változás. A fiatalabb generációk között az elfogadás mértéke már bőven 50 százalék fölött van. Véleményem szerint ezt a harcot már megnyertük, és az eredmények egyértelműek, csupán idő kérdése, hogy ez szélesebb körben is megmutatkozzon. Jövőre pedig már Orbánék sem tudják majd folytatni az LMBTQ-közösségek ellen irányuló uszítást a kormányzásuk keretein belül.

Tehát azt véli, hogy jövőre változás következik be a kormányzatban?

A kormány retteg, mert tisztában van a sorsával. Érzi, hogy a magyar társadalom elfordult tőle, hiszen ő maga is elutasította a köznép igényeit és vágyait. Most, mint egy sarokba szorított, veszélyes vad, kétségbeesetten próbál kapálózni, és minden irányba támadni. Ennek jegyében még inkább az LMBTQ-közösség ellen fordult, remélve, hogy ezzel elterelheti a figyelmet a saját gyengeségeiről.

A kormányváltásra a legnagyobb esélye a Tisza Pártnak van. Egyeztetett velük a Pride-ról és az ehhez kapcsolódó kérdésekről?

Számomra nem szükséges senkivel egyeztetni ahhoz, hogy az LMBTQ közösség hangját és érdekeit képviseljem. A Tisza Pártnál megértem a politikai stratégiákat, valóban, de számomra nem ez a lényeg. Számomra ez egy becsületbeli ügy. Az eddigi ellenzéki pártok sem kezelték ezt a kérdést megfelelően, és az új ellenzéki formációkra sem kívánom bízni magam.

Milyen tévedésekre figyelmeztet az "óellenzék"?

Volt egyfajta finomkodás, amely azt diktálta, hogy soha senkit ne bántsunk meg, és mindenki érzéseire tekintettel legyünk. Ennek következményeként a közbeszéd teljesen leült, és megrekedt. Szükség van arra, hogy megosztó véleményeket fogalmazzunk meg, és határozott álláspontokat képviseljünk, mert csak így érhetünk el valódi, tartós változást. Én ezt vallom, ezért most, az önkormányzati szerepem után, először lépek a nemzeti politikai színtérre.

Kedves Fiatalok! Tudom, hogy sokan közületek most szorongva néznek a Pride-ra, és a büntetésektől való félelem súlyosan nehezíti a helyzeteteket. De szeretném, ha tudnátok, hogy nem vagytok egyedül. A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk, hanem hogy a félelmeink ellenére is lépünk. A Pride nem csupán egy esemény, hanem egy lehetőség arra, hogy kifejezzük önmagunkat, és megmutassuk a világnak, hogy kik vagyunk. Fontos, hogy támogassátok egymást, és keressetek olyan közösségeket, ahol biztonságban érezhetitek magatokat. Mindenkinek megvan a saját útja, és ha most nem érzitek készen magatokat a részvételre, az is rendben van. A lényeg, hogy soha ne veszítsétek el a reményt, és tudjátok, hogy a változás már úton van. Ha megtehetitek, nézzétek meg a Pride eseményeket online, vagy csatlakozzatok kisebb, biztonságosabb összejövetelekhez. Minden lépés számít, és minden hang, amelyet hallatunk, közelebb visz minket a megértéshez és az elfogadáshoz. Legyetek bátrak, és mindig emlékezzetek arra, hogy az identitásotok érték, és megérdemlitek, hogy azt szabadon élhessétek. Az utatoknak van értelme, és a jövőért küzdeni mindig megéri. Sok szeretettel és bátorítással, [Neved]

Azért kell kimenniük, hogy elkerüljék a szégyen és a félelem mindennapi terheit. Jogi kérdésekben érdemes egy jogsegélyszervezethez fordulniuk, ahol szakértői segítséget kaphatnak. Személy szerint nem hiszem, hogy a kormányzat képes lenne 100.000 embert arcfelismerő kamerák segítségével megbírságolni. De még ha ez meg is valósulna, akkor is fontos, hogy kiálljanak. Sőt, talán éppen ezért kell kimenniük: Budapest nem válhat Moszkvává.

Zárásként mit üzennél mindazoknak, akik még mindig azt hiszik, a Pride valami túlzó, harsány, csak szűk rétegnek szóló ügy?

A Pride nem csupán a mi ünnepünk, hanem mindannyiunk közös ügye. Arról szól, hogy senkinek ne kelljen félelemben, elnyomásban élnie. Arról, hogy lehet másképp élni, gondolkodni és szeretni, anélkül hogy bárki megalázna érte. Nem célunk senkire rákényszeríteni az életformánkat - csupán annyit kérünk, hogy senkinek ne kelljen elrejtenie önmagát. Ha valakit zavar a Pride, talán azért, mert mélyen legbelül érzi, hogy ez nem csupán mások harca, hanem az övé is - egy lehetőség arra, hogy ő is szabadon élhessen.