Bod Péter Ákos: Ki szenvedhet nagyot Trump vámháborúja miatt? A globális kereskedelmi feszültségek új dimenzióba léptek, amióta Donald Trump elnök több országra kiterjedő vámokat vezetett be. E lépések következményeként számos iparág és gazdasági szerep
Milyen célokat szolgálhatnak Trump vámintézkedései, és milyen következményekkel járhatnak a globális gazdaságra nézve? Kiket érinthetnek hátrányosan ezek a döntések?
Az elsődleges tanulságok mindenképpen figyelemre méltóak, bár a leglényegesebb kérdés továbbra is az, hogy a kormányok közötti szabályozási keretrendszerre alapozott nemzetközi kereskedelmi rendszerben csupán egy ideiglenes zökkenő állt-e be, vagy pedig a globális gazdaságban olyan új normákra (a korábbiakhoz képest: szabálynélküliségre) kell felkészülnünk, amelyek alapjaiban változtathatják meg a kereskedelmi gyakorlatokat.
A trumpi elnökség első fél hónapja múló epizód, vagy inkább újabb bizonyíték arra, hogy leáldozóban van az eddig jól-rosszul működő globalizáció?
Ezek talán elméleti kérdéseknek látszanak, holott nagyon is konkrétan vetődik fel, hogy a fejlemények ismeretében mit is gondolhatunk a külgazdasági nyitottságra épülő európai növekedési modellről. Még közelebbről: milyenek a kilátásai a külsőleg igen nyitott magyar gazdaságnak?
Előbb az események néhány jellemzője, tanulsága.
A vámemelések amerikai gazdaságra gyakorolt hatásait illetően számos elemzés született, amelyek között jelentős eltérések figyelhetők meg. Ezek az eltérések leginkább attól függenek, hogy a szakértők milyen további intézkedéseket és lehetséges reakciókat valószínűsítenek a következő hetekben és hónapokban. Más szavakkal, a második és sokadik körös hatások figyelembevételével változik a jövőbeli következmények értékelése. A globális gazdasági hatások, valamint a monetáris politika szempontjából a közvetett következmények becslése szintén meglehetősen kétséges, így a helyzet továbbra is komoly kérdéseket vet fel.
Mexikó, Kanada és különösen Kína jelentős szereplői a globális piacoknak, azonban a külkereskedelmi kapcsolatok fejlődésében a legnagyobb kockázati tényezőt Európa jelenti.
Az Egyesült Államok gazdasági kapcsolatai nem csupán természetesek számunkra, hanem magának az országnak is alapvető jelentőségűek. Az Európai Unió külkereskedelmi forgalmának rangsora 2023-ban a következőképpen alakul: az első helyen az Egyesült Államok áll, amelyet Kína, az Egyesült Királyság és Svájc követ. Az Egyesült Államok szempontjából a legfontosabb kereskedelmi partnerek között az EU szerepel az élen, ezt követik Mexikó, Kanada és Kína.
Az EU tagállamai együttvéve jelentős kiviteli többlettel rendelkeznek az Egyesült Államokkal szemben, ami Trump számára is érvet szolgáltat a közelgő vámintézkedésekhez. Ráadásul a megközelítésében a korai merkantilizmus elvei tükröződnek: "az export a jó, az import a rossz". Ugyanakkor nem elhanyagolható, hogy az amerikai vállalatok európai eladásai is jelentős mértékben hozzájárulnak a gazdaságukhoz, hiszen Európa a legnagyobb exportpiacuk. A legfontosabb szektorok közé tartozik a hadiipar, a gyógyszergyártás és az energiaipar. Az érintett cégek komoly befolyással bírnak az amerikai üzleti színtéren. Európa, félmilliárd fős lakosságával, hatalmas piaci potenciált rejt; ha az amerikai cégek számára nehézkesebbé válna a belépés, az az Egyesült Államokban is érzékelhető következményekkel járna.
Másik nézőpontból tekintve, az EU tárgyalócsapata nem csupán fenyegetéseket alkalmaz, hanem ösztönzők révén is próbálja elérni céljait, ha valóban a merkantilista és egyedi megállapodások kora köszönt ránk. Az európai védelmi erőfeszítések megerősítése, az orosz energiafüggőség csökkentése, valamint a kínai kitettség mérséklése érdekében Európa kész és nyitott arra, hogy több amerikai terméket vásároljon.
Ezért elkerülhetetlen, hogy az eddig saját irányvonalukon haladó tagállamok gyorsan felülvizsgálják az orosz és kínai különmegállapodásaikat.
A kolumbiai, kanadai, mexikói intézkedések hirtelen visszavonása, felfüggesztése egyelőre azokat látszik igazolni, akik szerint talán nincsen rendszerbeli változás a globális rendben, csupán a tranzakciós trumpi felfogás jutott érvényre. Csakhogy: Trump - de valójában a republikánusok nagy hányada - nem bízik a nemzetközi szervezetek, globális szabályok működésében. Az elnök mindenesetre többre tartja a maga kereskedői zsenijét. A jó deal-making egyik titka pedig a kellően magasról indított alku, ezt persze a másik fél is tudja. Így ne tessék elszörnyülködni, ha a nyitó mondatok brutálisan hangzanak: 60 százalékos vám minden kínai terméken, Grönland megvétele, Kanada elcsatolása, ukrajnai bányakincsek megszerzéséhez kötött védelmi és diplomáciai politizálás - aztán majd megállapodunk valahol középen, amit otthon minden ügyben győzelemként lehet eladni.
Ez viszont a rendszerbe extra bizonytalanságot csempész, ami költségeket generál, és más résztvevőket arra kényszerít, hogy óvatosabban lépjenek fel.
A kínai politikai irányvonal következtében az ország világpiaci függősége folyamatosan csökken az utóbbi években. A külkereskedelem nyitottságának szokásos mutatója - amely a külkereskedelmi forgalmat a bruttó hazai termékhez viszonyítja (azaz az export és import összege osztva a GDP-vel) - azt mutatja, hogy Kína már nem éri el a globális átlagot sem. Ezzel szemben az Egyesült Államok különösen alacsony külgazdasági nyitottsággal bír, a világátlaghoz képest. Az amerikai piac viszonylag zártsága, vagy más néven viszonylagos nyitottsága, jól ismert tény, amely nagyrészt a jelentős belső piaci méretek következménye. Kína esetében azonban a hazai piac fejlesztése nem csupán szociálpolitikai megfontolás; ez egy gazdasági növekedési stratégia is. Ennek következtében az Egyesült Államok által bevezetett legújabb 10%-os vám - amennyiben a várakozások szerint alakulnak a helyzetek - számos szakértő véleménye szerint már csak mérsékelten fogja befolyásolni a kínai gazdaság növekedését. Sokkal inkább az amerikai gazdaságot érintheti hátrányosan a kínai importáruk drágulása, vagy a kínai beszállítókról való leválás.
Az igazi veszteségeket elsősorban azok a gazdaságok tapasztalják, amelyek külső szempontból rendkívül nyitottak. Magyarország éppen ebbe a kategóriába tartozik.
Fontos körültekintéssel kell kezelni a hivatalos statisztikákat, mivel nem mindegy, hogy egy hazai gyár terméke milyen külpiacra kerül: egy másik EU-tagállamra vagy egy harmadik országra. Ugyanez a helyzet a behozatal kapcsán is. Az uniós országból érkező termék nagyjából annyira "külföldi", mint ahogyan egy dunántúli vállalat szabolcsi beszerzése is az. Ez persze nem teljesen pontos, hiszen a magyar gazdaság európai integráltságát sajnos csökkentik a forint és a különféle kulturális, valamint adminisztratív sajátosságok. Viszont ami a potenciális vámháborúban való érintettségünket illeti, a magyar cégek uniós belpiacon való aktív jelenléte, valamint az európai termelési láncokban való részvételük rendkívül fontos biztonságot nyújt Magyarország számára.
Amennyiben egy harmadik fél, a jelenlegi helyzetek tükrében például az Egyesült Államok, vámtarifákat vezet be az európai országokkal szemben, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a magyar gazdasági szereplők nem fognak hátrányosabb helyzetbe kerülni, mint más uniós tagállamok. Az is nyilvánvaló, hogy kedvezőbb vámfeltételekhez sem juthatnak, hiszen az uniós belső határok lehetővé teszik, hogy a tagországok egységesen kezeljék a vámszabályokat, így nem élvezhetnek különleges előnyöket egy külső hatalommal szemben.
Az Európai Unió egy hatalmas és számunkra kedvező működési keretet biztosító piac, amely számos lehetőséget rejt magában. Komolytalan dolog lenne bármilyen magas szinten azt állítani, hogy a távoli piacok felé kellene orientálódnunk – még akkor is, ha ehhez jelentős befektetések szükségesek –, csupán azért, mert Európa állítólag túl lassan fejlődik. Mintha a magyar gazdasági szereplők már túlléptek volna azon a félmilliárd tehetős fogyasztón, akit ez a kontinens magába foglal! Valóban?
A mai világ eseményei valóban új gazdasági stratégiák kidolgozását sürgetik.
Elvileg feltételezhetnénk, hogy az új amerikai elnök első félhavi működése csupán improvizáció volt egyfajta hatalmi vákuumban: a Demokrata Párt nem tért magához a vereségből, a győztes elnököt saját soraiból még kevés nyílt kritika éri, a kijelölt kormánytagok sem mind jutottak át a törvényhozói szűrőkön, nem álltak még fel a szakapparátusok. Nos, lehet mindez epizód a két adminisztráció közötti tranzíció heteiben, sajátos egyéniségjegyekkel, ám majd a 'checks and balances', a fékek és ellensúlyok rendje visszaáll. Talán a gazdasági együttműködés dolgaiban a nem-gazdasági vonatkozások háttérbe szorulnak, a nemzetközi szabályrendszer nagyjában-egészében kiszámíthatóan működik. Ez esetben 2025 tele mint izgalmas, de átmeneti jelenség kerül be az évkönyvekbe, a felmerült veszteségek pedig mérsékelt szinten maradnak.
Már most jelentős veszteségek tapasztalhatók: az elnökválasztás kimenetele nyomán 2024 novemberétől számos szállítást kényszerültek előrehozni vagy éppen elhalasztani, és több üzlet is meghiúsult. Az érintett vállalatok és iparágak válságstábokat alakítottak, hogy reagáljanak a helyzetre. Nyilvánvaló, hogy sok fejlesztési döntést elhalasztottak a megnövekedett politikai és szabályozási kockázatok miatt. Jelenleg, a legelső körben érintett országokra kivetett vámemelés felfüggesztése valamelyest csökkentette a kockázati szintet, azonban a felfüggesztés önmagában is hordoz bizonyos rizikót.
Az amerikai tőzsdei indexek az utóbbi hetekben meglepően stagnáló tendenciát mutattak.
A nyugalom jele? Nem igazán, hiszen a várakozások ellenére erőteljes emelkedésre lehetett volna számítani. A környezetvédelmi szabályozások enyhítése, a szövetségi szintű átfogó dereguláció, a bejelentett nyereségadó-csökkentés és a nagyvállalatokat ösztönző kedvezmények mind-mind a részvényérték növekedését indokolnák. Ugyanakkor a tőkeérték növekedését komolyan fékezi egy esetleges vámháború, különösen, ha az jelentős kereskedelmi partnereket érint. Az előrejelezhető következmények között szerepelnek az ellátási láncok zavarai és az amerikai piacon bekövetkező áremelkedések. Talán ez még nem aggasztaná a nagyvállalatokat, de sokkal inkább aggodalomra adhat okot, ha a kockázatok miatt a Fed leáll a kamatcsökkentéssel, sőt akár a politikáját is megváltoztatja. Emellett a nemzetközi kamatszint stagnálása és az amerikai dollár erősödése súlyos következményekkel járhat a fejlődő országokban és a jelentős adósságot vállaló nemzetek számára – így hazánk számára is.
Másutt, a szomszédos területeken az utóbbi hetek eseményei még ennél is komolyabb problémákat idéztek elő. Mindazonáltal elmondható, hogy makrogazdasági szempontból a kezdeti, elsődleges veszteségek nem tűnnek jelentősnek.
A veszély még közel sincs vége az újabb fejleményekkel. Amennyiben az Egyesült Államok, mint a világ egyik vezető hatalma, a jövőben valóban tranzakciós szemléletmódban folytatja működését – azaz nem a megszokott szabályok mentén, hanem inkább a lehetőségek kiaknázására összpontosítva, opportunista megközelítéssel –, az komolyan megnehezíti a gazdasági tervezés kiszámíthatóságát. Az ad-hoc megállapodásokra épülő működés következményeként olyan nem gazdasági tényezők is beleszólhatnak a gazdasági folyamatokba, amelyek zavarokat okozhatnak a megszokott gazdasági logikában.
Ezekkel a működési módokkal a kereskedelem továbbra is folytatódik, viszont várhatóan kevésbé lesz kiszámítható és hatékonysága is csökkenni fog.
A kisebb és rendkívül nyitott országok különösen sebezhető helyzetben vannak, hiszen számukra elengedhetetlen, hogy jól működő közös szabályozások álljanak rendelkezésre, amelyek képesek féken tartani a nagyobb piaci szereplők hatalmát. A világkereskedelem korábban nagyrészt egységes rendje mára fragmentálódott, ami a kis belső piacú és a külpiacoktól erősen függő országokat aránytalanul súlyos kihívások elé állítja. Ez a helyzet fokozott kockázatokat jelent számukra, hiszen a globális gazdasági környezet instabilitása közvetlen hatással van a fennmaradásukra és fejlődésükre.
Itt újabb stratégiai dilemmák nyílnak. Próbáljanak ráállni a kisebb államok is az opportunista működési módra? Csak hát mögöttük nem áll tiszteletet keltő katonai, diplomáciai erő. Vagy inkább a tagállamok közös fellépéssel vegyék elejét az esetleges külső kényszereknek? Mélyítsék el az egymás közötti gazdasági együttműködést, ezzel mérsékelve a külső kitettséget?
Ez utóbbi iránynak sokkal nagyobb az esélye a sikerre. Erre tett javaslatot a Letta bizottság, a Draghi-jelentés. Erre indult el az újonnan megválasztott Európai Bizottság. Csak remélni lehet, hogy a tagállami vezetők eljutnak a felismerésre, és belátják, hogy a globalizáció mostani töredezett változatában a dinamikus, nagy európai belpiac hatalmas érték és biztonságot adó tényező.
