Elképesztő felfedezésre jutottak a Kádár-korszakból, egy olyan helyszínre, amelyet csupán a kiváltságos kevesek ismerhettek meg.
A SZOT-üdülők egykor a magyar munkásosztály pihenésének szimbólumai voltak. Az állami szakszervezeti hálózat révén működtetett létesítmények a Kádár-korszakban évente több százezer embernek biztosítottak megfizethető nyaralási lehetőséget. A Balaton partján, hegyvidéki tájakon vagy épp a főváros közelében sorra épültek az ilyen üdülők, ahol a dolgozók beutalóval, kiszámítható körülmények között, egyszerű, de tiszta környezetben pihenhettek.
A rendszerváltás után a fenntartó rendszer szépen lassan megszűnt létezni. A szakszervezetek korábbi befolyása eltűnt, a támogatások elapadtak, míg az üdülők fenntartása gazdaságilag már nem volt életképes. Számos létesítményt eladtak, másokat privatizáltak, ám sok épület gazdátlanul állt, elhagyatottan. A piaci versenyben ezek az egyszerű szálláshelyek nem tudtak alkalmazkodni a modern igényekhez. A szolgáltatások elavultak maradtak, az infrastruktúra fejlesztése elmaradt, így a látogatók száma fokozatosan csökkent.
Ma ezek az üdülők sok helyen üresen állnak, magukra hagyva az idővel. Az épületek lassan az enyészet áldozataivá válnak, betört ablakok és omladozó falak tanúskodnak egykori életük pezsgéséről. Azok a helyek, amelyek valaha családok ezreinek nyári menedékét jelentették, mára elhagyatott, elfeledett betonvázakká silányultak. A felújításra szánt források hiányoznak, és az érdeklődés is megfogyatkozott irántuk, ahogyan az egykori világ, amelyben ezek a helyek jelentőséget nyertek, lassan eltűnik a múlt homályában. Az igény, ami valaha elevenné tette ezeket a helyeket, mára már csak emlék.
