Egyedül egy aprócska hiba volt a minden tekintetben kifogástalan brit hercegben.

Ötévesen ő vitte II. Erzsébet fátylát a későbbi uralkodó esküvőjén. Károly herceg a példaképeként tekintett rá. Ő volt a királyi családban az az aranyifjú, aki a lehetőségeihez mérten igyekezett a lehető legszabadabban élni, élete egy területén azonban a származása okán nem adatott meg neki a szabad választás joga: nem vehette feleségül azt, akit akart - a kezdetektől fogva halálra ítélt szerelemnek egy tragédia vetett véget. Vilmos gloucesteri herceg és Starkloff Zsuzsi története.

35 évvel VIII. Eduárd király lemondása után a brit királyi család jogosan tartott attól, hogy a történelem megismétli önmagát. Az addig a legkapósabb agglegénynek számító Vilmos gloucesteri herceg ugyanis szerelmes lett, de nem a megfelelő nőbe: a magyar származású Starkloff Zsuzsi több szempontból sem volt tökéletes feleségjelölt a királyi család szemében.

2015-ben a Secret History című dokumentumfilm-sorozat külön epizódot szentelt A másik Vilmos herceg címmel a különleges szerelmi történetnek. Az epizódban udvari életrajzírók és a szereplőket személyesen ismerő szakértők mellett maga Starkloff is megosztotta tapasztalatait: ez volt az első alkalom, hogy nyilvánosan beszélt a herceggel való kapcsolatáról a kamera előtt.

A mese, amit most megosztok veletek, egy igazi varázslatos történet. Évek hosszú távlatában, egy távoli vidéken játszódik, ahol egy brit herceg, Vilmos, és egy bájos magyar lány, Zsuzsi, találkozik. Ez a különleges esemény körülbelül 50 évvel ezelőtt, egy elbűvölő világban zajlott, ahol a csodák és az álmok határvonalán táncoltak.

- Ezzel a mondattal indította el a meséjét az akkor már hetvenkilenc esztendős hölgy.

A Windsorok a hátsó sorban című cikksorozatunk soron következő részében az ő szerelmi történetükkel foglalkozunk.

Íme a szöveg egyedi változata: A történet középpontjában állnak a főszereplők: az egyikük egy európai herceg, akit egy biográfus a királyi dinasztia elfeledett ékkövének nevezett, aki az árnyékból várja, hogy újra felfedezzék.

egy káprázatos fiatalember, aki előtt nagy jövő állt. Rendkívül intelligens, erős, kalandvágyó és szexi volt.

Vilmos 1941-ben látta meg a napvilágot. Apja, Henrik gloucesteri herceg, V. György király és Teck Mária harmadik gyermeke volt, és idővel mindkét idősebb bátyja trónra lépett. Ahogy azt sokan tudják, VIII. Eduárd mindössze egy évig uralkodott Nagy-Britanniában, amikor is a szerelem miatt lemondott a koronáról. Mivel Eduárd nem hagyott maga után utódot, a trónörökös öccse, Albert lett, aki VI. György néven kezdett uralkodni. Ezen időszak alatt érkezett Vilmos, unokaöccse a világra, aki születésekor a brit trónöröklési rend negyedik helyén állt, II. Erzsébet, Margit hercegnő és az édesapja után.

Kései gyerek volt, szülei már majdnem feladták annak reményét, hogy valaha gyerekük születik. Édesanyja, Aliz hercegné a kor mércéjével nézve viszonylag idősen, harmincasként házasodott be a Windsor-házba, és több terhessége is vetéléssel végződött. Napokkal a negyvenegyedik születésnapja előtt adott életet elsőszülött fiának.

A családi hagyományok szellemében Vilmos az Eton neves fiúiskolájában kezdte meg tanulmányait. Történelemtanára emlékei szerint különösen független lélek volt, aki bátran küzdött az ellen, hogy a királyi család mindennapi élete beleszóljon a saját útjába.

Nem kedvelte, ha mások irányítani próbálták, vagy megmondták neki, hogyan cselekedjen.

Egykori oktatója azt is felidézte, hogy Vilmos mindig is az idősebb nőkhöz vonzódott, talán azért, mert rangja miatt gyanakvó volt a fiatal lányokkal.

"A férfi kellően okos volt ahhoz, hogy átlásson a manipulációkon, és úgy vélem, ezért érezte magát komfortosabbnak érett nők társaságában" - osztotta meg véleményét a tanár.

Vilmos származása révén a királyi család legfelsőbb köréhez tartozott, ami már akkoriban is együtt járt bizonyos kötelezettségekkel. Ő azonban - trónelhagyó nagybátyjához hasonlóan - szabadságra vágyott, és minél távolabb szeretett volna kerülni a figyelem középpontjától. Miután történész diplomát szerzett Cambridge-ben, és egy évig politikatudományt hallgatott a kaliforniai Stanford Egyetemen, nem katonai pályára lépett, ahogyan azt elvárták tőle, hanem civil állást vállalt - először pénzügyi területen, majd diplomataként.

Erről a döntéséről egy ritka tévéinterjú keretein belül, amelyből élete során csak néhányat adott, így nyilatkozott: