Ezek a apró lények valódi hősökként néznek szembe a zimankóval!
A legkisebb állatok is kreatív módokon küzdenek meg a hideggel.
Míg az emberek nagy része csak feltekeri a fűtést vagy felkap egy bélelt kabátot, addig a vadon élő állatoknak már nehezebb megbirkózniuk a zord, hideg időjárással. A National Geographic összegyűjtötte az állatok legegyedibb taktikáit a fagy leküzdéséhez.
A fenti bevezető alapján első pillantásra talán mindannyiunk fejében egy négy- vagy kézlábú állat képe jelenik meg, de érdemes megemlíteni, hogy a pókoknak is megvan a maguk fortélya a tél átvészelésére. Például több észak-amerikai talajlakó faj, mint a farkaspókok, a hideg hónapok során a talaj mélyére, avartakarók alá vagy akár fatörzsek belsejébe rejtőznek, hogy így túléljék a zord időjárást.
"A hó vagy jég fagyott felszíne és a néhány centiméterrel alatta lévő réteg között jelentős hőmérséklet-különbség léphet fel" - nyilatkozta George Uetz, az ohiói Cincinnati Egyetem pókszakértője. Hozzátette, hogy számos rovar képes megőrizni aktivitását ebben a környezetben, ahol a hőmérséklet gyakran csupán néhány fokkal haladja meg a fagypontot.
Néhány pók különleges titkokkal bír: a hűvös őszi éjszakák alkalmával olyan speciális vegyületeket hoznak létre, amelyek a fagyállóhoz hasonlíthatók. Ezek a különleges anyagok megakadályozzák a jégkristályok képződését a testükben - magyarázza Uetz. Ez a furfangos megoldás lehetővé teszi számukra, hogy átvészeljék a telet anélkül, hogy fagyással kellene megküzdeniük.
A teknősök sosem sietnek, és télen még a szokásosnál is lassabban mozognak. Például a keleti dobozteknősök egy különleges stratégiát alkalmaznak: a hideg hónapokban beássák magukat a földbe, visszahúzódnak a védelmező páncéljuk mögé, és egy úgynevezett brumáción keresztül, ami egyfajta téli álom, inaktív állapotba kerülnek. Ebben az időszakban a testük zsírtartalékait használják fel, hogy átvészeljék a zord időjárást.
A díszes ékszerteknősök a téli hónapokban a vízfenék rejtekébe húzódnak, ahol védett helyen várják a fagyos időszakot. Ez a stratégiájuk megóvja őket a jég borította felszíntől, amely gyakran kemény páncélt képez. Kiemelkedő alkalmazkodóképességüknek köszönhetően a környező víz hőmérsékletének változásai nem jelentenek számukra kihívást. Általában a víz felszínére úsznak levegőt venni, de a hideg hónapokban ügyes trükkökkel képesek a vízben oxigént felvenni, miközben szén-dioxidot is visszaadnak a környezetüknek.
A csíkosmókusok a mókusfélék családjába tartoznak, de a bozontos farkú rokonokkal ellentétben télen nem bukkannak fel a szabadban. Míg a mormoták hibernálnak, ők nem alszanak végig a hideg hónapokat. Inkább bonyolult üregrendszerekben keresnek menedéket, ahol alagutak és kamrák szövevénye rejti el őket. Ezeket a búvóhelyeket magvakkal, dióval és egyéb táplálékkal töltik meg, biztosítva ezzel a szükséges energiát a zord időszakokra.
A csíkosmókusok napokat képesek olyan állapotban tölteni, amely során a szívverésük percenkénti 350-ről egy számjegyűre csökken, testhőmérsékletük pedig kb. 34 fokról az üreg környezeti hőmérsékletére esik vissza, ami nagyjából 4 fok. Időnként azért felébrednek, hogy egyenek és használják a külön erre a célra kialakított mosdókamráikat.
A National Geographic cikkében a fókusz elsősorban az Egyesült Államokra és Kanadára irányul, amikor a tollas lakókról esik szó. "A helyi hátsó udvarokban megfigyelhető madarak több mint 70%-a vándormadár, és sokan a tél közeledtével dél felé veszik az irányt" - osztotta meg Jill Deppe, a vándormadarakkal foglalkozó szakértő.
Ilyen például a különleges rubintorkú kolibri, ami nagyjából mindössze annyit nyom, mint egy fémpénz, mégis képes egyetlen nap alatt átrepülni a Mexikói-öböl fölött, ami körülbelül 800 kilométeres távot jelent. A célállomáson pedig már nem kell tartania a fagytól.
