Talán nem lett volna a legjobb megoldás felakasztani.
Ötszáz pengő sikkasztásáról érkezett hír a gigerli pékinas ügyében, amely megrázta az Ürömi utcát 1927. szeptember 22-én – írta az Est című lap. A botrány a Sommer János által 1884-ben alapított pékség falai között zajlott, és míg egy gyáriparos talán el tudott volna viselni egy ilyen veszteséget, a családi vállalkozás sorsa szempontjából ez a pénzösszeg sokkal súlyosabb következményekkel járt. Havi kétszáz pengő fix jövedelem nem tűnt vészesnek - a húszas évek végén a munkások éves keresete 1500, míg a tanároké körülbelül 5000 pengő volt, tehát elmondható, hogy a pénz értéke más dimenziót öltött. Az egyszintes, téglaépítésű pékség, amely ma is áll a II. kerület újlaki városrészében, megbújik a kilencvenes években emelt több emeletes lakóépületek között. Három ablak, egy impozáns fakapu, és a fölötte lévő kékes alapon már csak halványan kivehető, de egyre inkább elhalványuló betűk hirdetik a régi nevét: Sütőház So(mmer) ... Backhaus.
A kerületi polgármester, Őrsi Gergely vezetésével indultunk el egy helytörténeti sétára, amely során gyalogosan közelítünk meg egy jellegzetes épületet. Járművel, valószínűleg sokan elhaladtunk már mellette, de most végre lehetőségünk van alaposabban szemügyre venni. A túra meglehetősen népesre sikerült, több mint száz résztvevővel vonultunk végig a város történelmén. A pékség, amely egykor virágzott, 1931-ben csődöt jelentett, és a család az ingatlan értékesítéséből próbálta rendezni adósságait. Az alapító sajnos a következő évben elhunyt. Az épület és az üzem sorsa ekkor a Madaras család kezébe került, majd 1939-ben Viola István Sütöde és Tápszer Üzeme működött itt. A különböző korszakokat fényképek örökítik meg, amelyek a cégéreket is megörökítették. Az államosítás 1952-ben érte el őket, és az egykori tulajdonosok később a II. kerületi Sütőipari Vállalatnál folytatták pályafutásukat. Az ilyen történetek nem egyediek; sok család sikeresen visszaszerezte a rendszerváltozás után korábbi tulajdonát, és a hagyományokat továbbra is a következő generációk viszik tovább. Ilyen példa a Budakalászon található Schieszl vendéglő is, amely a családi örökség megőrzésének szép példája. De miért is volt szükség a pékinasnak ekkora összegre? Kihallgatásán így védekezett: "Egyetlen szenvedélyem, hogy elegánsan öltözködjem."
Előttünk terül el ez a szerény téglaház, mely a budai lankák ölelésében bújik meg, és amelynek homlokzatán egy alig észlelhető, málló felirat rejtőzik. De ha jobban szemügyre vesszük, a téglák is titkokat suttognak. Számtalan vésés és karc mesél nekünk az idő múlásáról, a legszembetűnőbb – és műemléki szempontból a legjobban megőrzött – így szól: "Itt álltunk sorba kenyérért / a 4 Horváth / 1956. október 25-én / Horváth István, Horváth Gábor, Horváth Gabriella, Horváth Béla." E szavak nem csupán adatok, hanem egy letűnt kor hangjai, melyek a múlt sorsfordító pillanatait idézik meg előttünk.
Alig néhány perc sétányira innen egy újabb állomás: szó szerint állomás. Volt egykor. Az Árpád fejedelem útja - Komjádi Béla utca sarkán álló épületet biztosan mindenki ismeri, aki Budán közlekedik. A kis utca túloldalán az uszoda, a valamikori császárfürdői állomásépület alsó szintjén utazási iroda, előtte pedig minden szombaton népszerű (MDF) piac működik. A főváros egyik legsúlyosabb vasúti katasztrófájának helyszíne. Vasút? Bizony, vasút is, meg HÉV is, utóbbi most is jár erre, párhuzamosan a Dunával.
Az időpont 1952. december 26-a, reggel 6 óra 39 perc. A háború utáni helyreállítás zűrzavara még mindig érezhető, az újpesti híd építése pedig még nem fejeződött be. Az esztergomi vonalon közlekedő vonatok a szentendrei helyi érdekű vasúttal közös állomásra érkeznek. Érdekesség, hogy a budai körvasút már 1892 óta üzemel, a szentendrei HÉV 1888 óta, míg az esztergomi vasút 1895 óta szolgálja az utazókat. Egy pár nappal korábban született rákosista döntés következtében karácsony másnapját hivatalosan már nem ünneplik. Az állomáson a járatokra várakozó utasok tömege gyűlik össze, amikor Molnár Imre váltókezelő figyelmetlenül hibázik. Az észak felől érkező HÉV, mely 35 kilométeres óránkénti sebességgel halad, váratlanul belerohan az indulásra készülő vonatszerelvénybe. A tragikus baleset következtében 26 ember életét veszti, és 59-en súlyosan megsebesülnek.
A szakmai vizsgálat lehetősége gyakorlatilag kizárt, mivel az Államvédelmi Hatóság azonnal felelőst keres, hiszen "kizárt", hogy a baleset csupán emberi mulasztásból eredett, amikor valószínű, hogy rendszerhibák is közrejátszhattak. A váltókezelőt azonnal szabotőrnek bélyegzik, akit nemcsak figyelmetlennek tartanak, hanem a karácsonyi ünnep eltörlése miatti bosszúból is vádolnak a tragédia okozásával. A Roósz Lajos által vezetett rögtönítélő bírói tanács a 42 éves férfit, a "népi demokratikus rendszer ellenségét", halálra ítéli, Molnár Imrét pedig másnap 18 óra 10 perckor kivégzik. Az ügyet 1995-ben a Fővárosi Bíróság újra megvizsgálta, és felmentette Molnárt a koholt vádak alól. (Érdemes megjegyezni, hogy 1952. június 4-én Rákos állomásnál egy hasonló tragédia történt, amelyben 23 ember veszítette életét. Akkor a váltókezelőt szintén halálra ítélték, de ő kegyelmet kapott, és börtönbe került.)
A polgármester a helyszínen bejelentette, hogy a kerület új, izgalmas terveket sző az épület felújításával kapcsolatban. A tervek szerint a munkálatok során a történelmi jelleg megőrzésére törekednek, miközben zöld járdaszigeteket is kialakítanak az Árpád fejedelem úton, a jelenlegi beton elválasztók helyén. A várakozások szerint a felújítás jövőre veszi kezdetét.
