A FOMO (Fear of Missing Out) jelensége sokáig uralta a társadalmi gondolkodást, hiszen az emberek folyamatosan attól féltek, hogy lemaradnak valamiről – legyen az egy buli, esemény vagy éppen egy közösségi média poszt. Ezzel szemben a JOMO (Joy of Missing
A 21. század egyik legnagyobb kihívása a közösségi média térhódítása és a digitális, valamint mesterséges intelligencia forradalom, amely új terheket rótt az emberi kapcsolatokra. A 2000-es évek elejétől kezdődően egyre inkább terjedt az embertelen űzöttség és a digitális függőség miatti kimaradástól való félelem, ami egy új mozgalom születéséhez vezetett. A Meta 2021-es nagy leállása, amikor közel hat órán át elérhetetlenné váltak a legismertebb közösségi platformok, sokakat arra késztetett, hogy átgondolják, milyen egészségtelen a folyamatos információáradatban való létezés, a figyelem megosztottsága, valamint mások életének minden egyes apró részlete iránti kényszeres érdeklődés. Ezzel párhuzamosan felmerült a saját életünkről való állandó posztolás kényszere is. E folyamatok ellenpontjaként terjedt el a JOMO, vagyis a kimaradás örömének mozgalma, amely a folyamatos jelenlét helyett a tudatos elvonulás és a valódi, offline élmények értékét helyezi előtérbe.
Az angol FOMO, vagyis a "fear of missing out" jelenség, különösen ismerős lehet a 30-as és 40-es éveikben járó Y generációs felnőttek számára. Számosan tapasztalták, hogy a vágy, hogy mindenhol ott legyenek, és minden eseményről értesüljenek, gyakran szorongással és frusztrációval párosult, hiszen ez szinte lehetetlen küldetésnek tűnt. A közösségi média robbanásszerű elterjedésével folyamatosan szembesültünk az ismerőseink életének pillanataival, miközben azt éreztük, hogy éppen kimaradunk valamiből, ami fontos. Ebből a "jelen nem lét" élményéből szomorúság, magányosság és szorongás született. Ez a helyzet egyfajta állandó elégedetlenséget és megfelelési kényszert szült, ami egy mókuskerékhez hasonlóan kergetett minket. Amikor végül mégis részt vettünk az áhított eseményeken, gyakran azt tapasztaltuk, hogy az időnk, energiánk és figyelmünk szétszóródik a számtalan program között, amelyek nem feltétlenül hoznak valódi értéket az életünkbe. Sőt, ezek a tapasztalatok sokszor csalódáshoz, lelki problémákhoz és kiégéshez vezetnek. A folyamatos rohanás miatt nem marad időnk a belső elmélyülésre, önmagunkkal való szembenézésre, tapasztalataink feldolgozására, hibáink átgondolására és sikereink tudatosítására. Mindezek következményeként a minőségi kapcsolatok, például az Istennel való közösség is háttérbe szorulhat, ami tovább fokozza a belső űrt és a hiányérzetet.
