Hová lettek a szabadrúgásgólok? Emlékszem, volt olyan ősz, amikor Bognár szinte folyamatosan a kapuba vágta a labdát a szabadrúgásokból. Azóta mintha eltűnt volna ez a varázslat a játékból.

Aki a kilencvenes évek közepén kezdett meccsre járni, az fejből tudta, kitől kell rettegni, ha kapuközeli szabadrúgást ítéltek csapata ellen. A Csepel az ellenfél? Előredübörög Váczi Dénes, aki 40 méterről is olyan bombákat ereszt meg, hogy azokat akár föld-föld rakétának is lehetne minősíteni. A Kispest? Ugyanez pepitában, Plókai Attilával. BVSC? Bognár György csavarásait csak nézik a kapusok. Vác? Jobbal Nagy Tibor, ballal Víg Péter életveszélyes. Győr, majd Ferencváros? Jön Miriuta Vasile. Újpest? Készülhettünk a precíz Véber György- vagy Szanyó Károly-lövésekre. És még folytathatnánk...

Minden országnak és minden generációnak megvoltak a rettegett szabadrúgáslövői, Varga Zoltántól Juninhóig, Várady Bélától David Beckhamig. A szabadrúgásgól az egyik legélvezetesebb mozzanata a futballnak: lehet fifikás, lehet tökéletes technikával, eleganciával és mérnöki precizitással megkomponált remekmű, lehet modern brutalista műalkotás.

A 2024/25-ös NB I-es szezonban a 12. fordulóig (november 2.) elképesztő statisztikával álltunk szemben: egyetlen szabadrúgásgól sem született. Ezt a különös csendet az ETO-Nyíregyháza mérkőzésen Nika Kvekveskiri törte meg, ám a gól, ami végre megtört a sorozatot, csupán egy kapu irányába ívelt labda volt, és nem a klasszikus értelemben vett szabadrúgásgól. Ezt követően azonban a helyzetek felpörögtek, és három további szabadrúgásgól is született, így az őszi idény végére az NB I játékosai összesen négy ilyen találatot könyvelhettek el.

Hát, ez nem valami kiemelkedő teljesítmény. Valójában annyira nem, hogy például az 1994/95-ös bajnokság során a BVSC irányítója, Bognár György az őszi szezonban éppen négy szabadrúgásgólt jegyzett, ami megegyezik a mostani NB I-es teljesítménnyel.

Egy őszi időszakban annyi szabadrúgásgól született, mint manapság egy teljes szezon alatt. Általában egy félidényben 10-15, míg egy teljes idényben 20-30 találat volt a jellemző. Persze, voltak olyan különleges évek is, amikor ez a tendencia megtört. 1954-ben a Népsport, 1967-ben pedig a Képes Sport számolt be arról, hogy érezhetően csökkent a szabadrúgásból szerzett gólok száma (10, illetve 18 gól). 2007-ben a Nemzeti Sport egy figyelemfelkeltő címmel hívta fel a figyelmet a témára:

Szomorú statisztikai tény: az őszi időszakban mindössze tizenhárom gól született a szabadrúgásokból.

Azt valószínűleg a cikkíró sem gondolta volna, hogy manapság a 13 már átlag fölötti szabadrúgásgólszám lenne - nem ősszel, hanem a teljes szezont tekintve. A legutóbbi négy idényből ugyanis csak egyszer sikerült ezt a számot felülmúlni, 2019/20-ban (9 találat) és 2022/23-ban (minden bizonnyal negatív rekordot jelentő 6) egyszámjegyű volt a szabadrúgásból elért gólok száma. A mostani idényben még elképzelhető - bár nem valószínű -, hogy a csapatok beállítják a negatív csúcsot, az pedig reálisnak tűnik, hogy 10-12 találatnál nem szereznek többet.

Nem lett volna képes elfelejteni, hogy az NB I-ben szabadrúgást végezzen el?