"Ahhoz, hogy balesetet szenvedjenek, külföldre kellett utazniuk... Hát, megérdemlik!" Az irigység árnyékában.
🎥 Év végi fejlődési horoszkóp: fedd fel, milyen területeken érdemes még idén előrelépni!
Emlékszem arra az időre, amikor második gyermekünket vártam, és egy váratlan autóbaleset árnyékolta be a boldogságomat. Amint a hír eljutott a rokonokhoz, ahelyett, hogy megértéssel és támogatással közelítettek volna, néhányan olyan megjegyzésekkel álltak elő, amelyek inkább bántottak, mint vigasztaltak. "Kellett nekik külföldre menni, hogy balesetet szenvedjenek... most legalább tanulnak belőle!" – hallottam tőlük. Ez a keserű, irigykedő szóáradat, amely a rosszindulat és a gúny keverékét hordozta, azóta is velem maradt, és minden alkalommal, amikor eszembe jut, újra érzem a szájamban az epés ízt.
Lenyelem vagy kiköpöm? - a kérdés minden alkalommal adott. Ennél egy fokkal aljasabb az örökre elbúcsúztatott szeretett személy oly módon történő siratása, hogy közben a búcsúzó a mogorva és társtalanul tengő szomszéd életben maradását kérdőjelezi meg, mintha a szülészeten véletlenül elcserélt gyerekek esetéről lenne szó (csak éppen fonákul). Ijesztő és alantas gyász ez, ami savval elegyíti a végső búcsú szentségét.
Pedáns és versengő irigykedők
Aztán ott vannak a pedáns irigykedők, akik az irigyelt fél sikertelenségét mohó keselyűként fürkészik, és amint erre sor kerül: máris záporozzák éjszakákon át tökéletesített becsmérlő szónoklatukat az éppen útjukba botlók felé. Általában egy szépen csomagolt, a kedvező reakcióvárás szatén szalagjával átkötött "hallottad, hogy mi történt?" kérdéssel indítják útjára lejárató monológjukat.
A másik ember sikerei és eredményei láttán az irigység gyakran a saját magunkkal való elégedetlenségünkből fakad. Amikor valaki a másik boldogságát vagy sikerét irigykedve szemléli, valójában saját magát bántja ezzel, hiszen a negatív megjegyzések és gondolatok, amelyeket a másik irányába küld, csak még inkább rontanak a helyzetén. Érdekes, hogy a nyelv mennyire kifejező: a "magam rágása" vagy "emésztése" olyan képeket fest, amelyek a belső feszültséget és frusztrációt hűen tükrözik. Valóban érdemes elgondolkodni azon, hogy a harag és az irigység helyett inkább a saját fejlődésünkre és elégedettségünkre fókuszáljunk.
De vajon kiben ne burjánzott volna életében néhányszor (jó, egyszer) az irigység szívós gyomnövényként? - Olyankor, amikor ellanyhul bennünk az önmunka. "Az irigység csúnya dolog ám!" - dorgáljuk hipnotikus tekintettel plüssmackóját vehemensen magához szorító kisgyermekünket, miközben az egyik szülő vadonatúj táskáját szemlélve ingerülten ajkunkba harapunk, és egy csípős, fogak között átpréselt mormogástól sem tartózkodunk.
