Leó pápa szombati jubileumi katekézisében arra hívta fel a figyelmet, hogy a feltámadt Krisztus folyamatosan formálja és megvilágosítja vak szemeinket. A szentatya szavai szerint ez a belső látás nem csupán fizikai, hanem lelki értelemben is fontos, hisze
A hétvégi zarándokok nagy számának tükrében Leó pápa október utolsó szombatján, 25-én különleges kihallgatást és jubileumi katekézist tartott a Szent Péter téren összegyűlt több tízezer híve számára. A pápa ez alkalommal a reményről osztotta meg gondolatait, amelyeket a késő középkor neves német teológusa, Nicolaus Cusanus tanításához kapcsolt. Cusanus, aki Szent Pál apostollal és Szent Ágostonnal egyetértésben vallja a "docta ignorantia", vagyis a "tudó nemtudás" elvét, kifejtette, hogy a remény lényege abban rejlik, hogy a tudás határait ismerjük fel: "remélni annyit tesz, mint nem tudni".
Leó pápa jubileumi katekézisében Pál apostol Rómaiakhoz írt levelére hivatkozva fogalmazta meg gondolatait: "Megváltásunk még mindig a jövő ígéretében rejlik. Az a remény, amelyet már kézzelfoghatóan tapasztalunk, már nem a remény kategóriájába tartozik. Hiszen aki látja, az már nem remél, igaz? Ha tehát azt várjuk, amit nem láthatunk, akkor kitartóan kell várakoznunk" (Róm 8,24-25).
„Zarándokutatok céljához érkeztetek” - kezdte Leó pápa beszédét a hívekhez intézve -, „de Jézus tanítványaihoz hasonlatosan most egy új világ kihívásaival kell szembenéznünk. Ez a Jubileum éppen ezért hív minket, hogy remény zarándokaivá váljunk, hiszen mindent a Megfeszített feltámadásának világosságában kell szemlélnünk. E reményben találunk üdvösséget! Ugyanakkor érzékeljük, hogy még nem vagyunk teljesen felkészülve erre a látásra. A Feltámadott éppen ezért, mennybemenetele előtt, elkezdte formálni a tekintetünket, és ez a folyamat még ma is folytatódik. Valóban, a világ nem mindig olyan, amilyennek elsőre tűnik: a szeretet diadala zajlik, mégis számos ellentmondás és konfliktus áll előttünk - fogalmazott a Szentatya.”
Egy, a jelenlegihez hasonlóan kihívásokkal teli időszakban, a 15. században élt egy mára már kevésbé ismert bíboros, aki rendkívüli gondolkodóként és az egység elkötelezett híveként vált ismertté. Őt Miklósnak hívták, születési helye a németországi Kues, ahonnan a latinos neve, Nicolaus Cusanus, ered. Magyarul Cusai Miklós néven ismerjük. Tanításai arra tanítanak minket, hogy a remény valójában annyit jelent, mint "nem tudni". Ahogyan Szent Pál is megfogalmazza: "Hogyan remélheti az ember azt, amit már lát?" (Róm 8,24). Cusai Miklós nem tapasztalta meg az Egyház egységét, amelyet a Kelet és Nyugat közötti feszültségek folyamatosan megrengettek. A béke hiányát érezte a világban és a különböző vallások között, egy olyan időszakban, amikor a kereszténység külső fenyegetésekkel nézett szembe. Pápai legátusként végzett utazásai során mindig imádságban és elmélkedésben töltötte idejét, így írásai a fény és a bölcsesség forrásaként ragyognak - folytatta a pápa.
Számos kortársa félelemben élt, sokan fegyverkezni kezdtek, egy új keresztes hadjárat árnyékában. Miklós azonban már fiatal korától fogva azokat kereste, akikben a remény lángja égett, akik új tudományokba mélyedtek el, újra felfedezték a klasszikus műveket, és visszatértek a forrásokhoz. Miklós hitte, hogy az emberiség jövője fényes lehet. Megértette, hogy a meglévő ellentéteket össze kell hangolni, és sejteket formált benne a gondolat, hogy Isten egy olyan misztérium, ahol az egymásnak feszülő elemek végül harmóniára találnak. Miklós tisztában volt azzal, hogy mennyi mindent nem tud, ezért egyre mélyebben kezdte megérteni a valóság összetettségét. Micsoda értékes ajándék ez az Egyház számára! Micsoda felszólítás a szív megújulására! Íme az ő tanítása: engedd szabadon az ellentétek összefogását, és bízz abban, amit az emberi szem még nem láthat! - hangoztatta lelkesen Leó pápa.
Cusanus a "tudott tudatlanság" fogalmát említette, mint az értelem valódi jeleit. Néhány írásának központi alakja egy különös figura, az idióta, aki a naiv, mégis mélyen gondolkodó ember szerepét játssza. Ez az egyszerű, műveletlen lélek olyan alapvető kérdéseket szegez a tanultaknak, amelyek képesek megkérdőjelezni a megszokott bizonyosságokat. A pápa megjegyezte, hogy ez a jelenség a mai Egyházban is érvényes. Hány olyan kérdés merül fel, amelyek képesek megdöbbenteni tanításainkat! Ezek a kérdések a fiataloktól, szegényektől és nőktől érkeznek, akiknek hangját gyakran elnyomják, mert nézeteik eltérnek a többségétől. Áldásos időszakot élünk, hiszen rengeteg kérdés születik! Az Egyház akkor válik a világ szakértőjévé, ha képes együtt haladni az emberiséggel, és szívében hordozza annak kérdéseit. Leó pápa szavaival élve, a remény nem csupán tudást jelent. Sokan vannak, akikre nem tudunk válaszolni, de egy dolog biztos: Jézusunk itt van velünk! Kövessük hát Jézust, és bízzunk abban is, amit még nem ismerünk. Legyünk olyan közösség, amelyben az ellentétek harmóniába rendeződnek. Lépjünk be felfedezőként a Feltámadott új világába, hiszen Jézus már előttünk jár. Mi pedig tanulunk, lépésről lépésre haladunk előre. Ez az út nemcsak az Egyházé, hanem az egész emberiség közös pályája. A remény útján haladunk - zárta jubileumi katekézisét Leó pápa.
A különböző csoportok üdvözlésekor a Szentatya a következő szavakkal köszöntötte a lengyel zarándokokat: "Ezekben a napokban ünnepeljük XI. Pius pápa, aki korábban bátor varsói apostoli nuncius volt, történelmi bullájának centenáriumát. Ez a dokumentum alapvetően átalakította a lengyel egyház szervezeti struktúráját, és a történelmi országfelosztások, valamint a háborúk sötét időszakát követően számos új egyházmegyét alapított. Kívánom, hogy a hit évszázadok óta megőrzött kincse erősítse meg a lengyel papságot és a laikus híveket, akik buzgó apostoli elkötelezettséggel végzik feladataikat. Teljes szívemből megáldalak benneteket!" - zárta köszöntését XIV. Leó pápa.
