A 15 évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa mély sebeket ejtett a közösségek lelkében, amelyek azóta is élénken élnek az emberek emlékezetében. Az esemény nem csupán egy tragédia volt, hanem egy figyelmeztetés is, amely rávilágított a környezeti felelősség
Magyarország történetének egyik legtragikusabb ipari balesete során több mint egymillió köbméter vörösiszap ömlött ki az ajkai timföldgyár megroppant tározójából.
Pontosan 15 esztendővel ezelőtt, 2010. október 4-én, a délelőtti órákban tragikus esemény játszódott le, amikor a MAL Zrt. ajkai timföldgyárának egyik zagytározója megsérült, és szinte pillanatok alatt elárasztotta Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely egy részét a maró lúgot tartalmazó vörösiszap. Magyarország legnagyobb ipari katasztrófája óta már másfél évtized telt el, de azok, akik átélték ezt a szörnyűséget, sosem felejthetik el a borzalmakat, ahogy a veol.hu is megemlíti.
A vörösiszap-katasztrófa következtében kiborult több mint egymillió köbméternyi maró, lúgos ipari hulladék 40 négyzetkilométernyi területet öntött el, s mindez mindössze egy óra leforgása alatt pusztította el otthonokat és sodorta el emberek életét Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely környékén. A tragédia nyomán keletkezett rombolás és fájdalom örökre nyomot hagyott a közösségekben.
Több mint 300 otthon semmisült meg, tíz ember vesztette életét, és több milliárd forintnyi érték vált a vörös áradat martalékává.
Az életveszélyessé vált épületekből sürgősen 390 embert kellett evakuálni, míg további 110 személy kitelepítése is szükségessé vált. Közel háromszázan igényeltek orvosi segítséget, közöttük 13 tűzoltó, 1 katona és 8 rendőr, akik a mentési műveletekben vettek részt. A helyzet súlyossága miatt 120 embert kellett kórházba szállítani.
Devecser és Kolontár utcáin ma is ott lebeg a tragédia szelleme. A vörösiszap-katasztrófa után sokan elhagyták otthonaikat, de sokan maradtak – ők azok, akik a sors csapásai ellenére is újraépítik életüket. Mindazonáltal sokan még mindig a múlt árnyékában élnek. Vannak, akiket a félelem bénít meg, mert nem tudják elhinni, hogy a tározók soha többé nem fognak átszakadni. Másokat a gyász és a veszteség súlya tart fogva, megnehezítve mindennapjaikat. De vannak olyanok is, akiket a remény fénye vezet: ők minden évben, október 4-én gyertyát gyújtanak az emlékműnél, a templom közelében, hogy tisztelegjenek az emlékek előtt. Nem hagyják, hogy a múlt feledésbe merüljön.
