Ha egy repülőgép ablaka kitörik, az azonnali és komoly következményekkel jár. Az utastérben hirtelen nyomásesés következik be, ami veszélyezteti az utasok és a személyzet biztonságát. Az oxigénszint gyorsan csökken, így az utasok számára oxigénmaszkok aut


A fizikusok, repülőmérnökök pontosan el tudják mondani az elméleti hátteret, de vannak a néhányan, akik a saját bőrükön is megtapasztalták, mire képes a légnyomáskülönbség.

1990. június 10-én a British Airways 5390-es járata, amely Birminghamból Málagába indult, a várakozásokkal ellentétben csupán körülbelül fél órát töltött a levegőben, a szokásos háromórás repülés helyett. Az események hátterében egy igazán meglepő ok állt: a pilótafülke egyik szélvédője váratlanul kiszakadt a helyéről. Ezzel egy időben a pilótafülke és az utastér közötti ajtó is a nyomáskülönbség következtében kirepült, a légáramlat pedig szinte mindent, ami csak mozdítható volt, magával sodort, beleértve egy tűzoltókészüléket is. A pilóta, Tim Lancaster, szintén a levegőbe emelkedett, és ha a lába nem akadt volna bele a műszerfalba, valószínűleg a gép szélén túlra repült volna. A hirtelen zajra Nigel Ogden légiutaskísérő is azonnal felfigyelt, és amikor belépett a pilótafülkébe, olyan látvány fogadta, hogy Lancaster felsőteste a gép szélvédőjén túllógott. Ogden nem habozott, azonnal odasietett, és megragadta a pilóta derekát, hogy megpróbálja visszatartani őt a repülőgépen.

Az életükért folytatott harc közepette a robotpilóta váratlanul leállt, és a gép drámai módon zuhanni kezdett. E pillanatban Alistair Atchinson, a másodpilóta, felkapta a fejét, és átvette az irányítást. Szerencséjére, ellentétben Lancesterrel, ő be volt kötve a biztonsági övével. Azonnal vészjelzést küldött, mire a légi irányítók utasították, hogy hajtson végre kényszerleszállást Southampton repülőterén.

Míg Atchinson a gépet próbálta kordában tartani, addig a légiutaskísérők a fedélzeten igyekeztek rögzíteni minden mozdíthatót, és felkészíteni az utasokat a leszállásra. Lancester azonban még ekkor is kilógott az ablakon, és ekkorra már az eszméletét is elvesztette - a több száz kilométer/órás menetszélben elég ritka volt a levegő, és a -17 fokos hőmérséklet sem tett jót neki. Ogden közben kezdett teljesen kimerülni. "Még mindig Timbe kapaszkodtam, de a nyomástól körülbelül 200 kilogrammnak megfelelő súlyt kellett megtartani. Még jó, hogy ennyit gyakoroltam a rögbifogásokat, de a karjaim egyre jobban kihűltek, és úgy éreztem, hogy mindjárt kiszakadnak a helyükről."

Ekkor sietett a segítségére Simon Rogers utaskísérő, aki beült a harmadik pilótaülésbe, becsatolta magát, átvette Lancester tartását és beakasztotta a pilóta lábát a széktámlába. Mivel a pilótafülkéből azt lehetett látni, hogy a fejét folyamatosan az ablakba veri a menetszél, vérzik az orra és a szeme mindeközben nyitva van, ekkor már többen azt szorgalmazták, engedjék el Lancestert. Nigel Ogden azonban nem egyezett bele ebbe. Mint mondta, nem tudott volna a családja szemébe nézni, ha nem tett volna meg mindent, hogy a gépen belül tartsa a kollégáját, ráadásul a repülőből kiszálló test megrongálhatta volna a szárnyakat vagy a hajtóműveket.

A társak küzdelme közepette Alistair Atchinson bravúrosan landolt a southamptoni reptér leérkezési pályáján. Csodák csodájára a repülőgépen utazó 85 ember közül senki sem vesztette életét, még Tim Lancaster sem. A pilóta csupán fagyási sérüléseket, néhány törést és zúzódást szenvedett el, és mivel hosszú percekig eszméletlen volt, a történtek nagy része homályban maradt előtte. Amikor az őt hősiesen támogató Ogden a leszállást követően visszaérkezett a pilótafülkébe, Lancaster már magához tért, és a hordágyon fekve csupán annyit mondott: "Éhes vagyok." Ekkor Ogden elérzékenyülve kifutott, és hangosan kiáltotta a kint várakozóknak:

Él és virul!

Egyébként a légiutaskísérő sem úszta meg ép bőrrel a kalandot; a karján kisebb fagyási sérülések jelentek meg, és a válla is kiment a helyéről.

Évekkel később Tim Lancaster a kanadai "Mayday" című dokumentumsorozat egyik epizódjában osztotta meg tapasztalatait arról a huszonnégy percnyi rémálomról, amely alatt a szélvédőn lógott. Emlékei között a legélénkebb az a pillanat volt, amikor ráeszmélt, hogy a gép külsején találja magát. "A legfőbb dolog, amire tisztán emlékszem, hogy nem tudtam levegőt venni" - mesélte. Szerencsére nem szenvedett súlyos sérüléseket, így öt hónappal az incidens után már újra a pilótafülkében találta magát.

Az egész baleset hátterében néhány hibás csavar állt. Amikor 27 órával az út előtt kicserélték a szélvédőt, a 90 csavar közül 84-nek az átmérője túlságosan kicsi volt, míg a fennmaradó hat csavar túl rövidnek bizonyult. A szerelő ezt a problémát nem vette észre, mivel a korábbi csavarok mérete sem felelt meg a kívánt specifikációnak. A szoros határidők miatt nem ellenőrizte alaposan a paramétereket, csupán a látvány alapján választotta ki a csavarokat, amelyek látszólag azonos méretűnek tűntek. Ráadásul a szélvédőt nem a belső oldalról rögzítették, hanem a külsőről, ami jelentősen csökkentette a szélvédő szilárdságát és ellenállását a ránehezedő nyomással szemben.

Nem ez volt az egyetlen eset, hogy kitört egy utasszállító ablaka, a 2018-as baleset azonban nem végződött ilyen szerencsésen. Akkor a Southwest Airlines New Yorkból Dallasba tartó gépének motorjából leszakadó alkatrész törte be az utastér egyik ablakát, a légnyomáskülönbség pedig félig kiszippantatott egy 43 éves nőt, akit bár hosszú percek küzdelmével vissza tudtak húzni az utastársai, de belehalt a sérüléseibe, miután a gép sikeres kényszerleszállást hajtott végre Philadelphiában.

Related posts