Mi történik, ha a mesterséges intelligencia egy menő, kiberharcos figura? - Tron: Ares elemzés A Tron univerzuma mindig is a digitális világ határait feszegette, de a "Tron: Ares" egy új dimenziót nyit meg előttünk. A film középpontjában egy olyan mester
Október 9-én debütál a magyar mozikban a Tron-sorozat harmadik része, a Tron: Ares. A film középpontjában Jared Leto és Greta Lee áll, akik mellett a CGI technológia is kiemelt szerepet kap, nem beszélve a Nine Inch Nails által komponált, egyedi hangzású filmzenéről. Készülj fel egy lenyűgöző utazásra a virtuális valóságban!
Az első Tron-filmet 1982-ben mutatták be, és ez volt az első olyan egész estés produkció, amelyben a számítógépes grafikának (CGI) kulcsszerepe volt. Bár a film mára nem öregedett éppen jól, és a cselekménye kissé zavaros, valamint a speciális effektek is igencsak elavultnak tűnnek a mai szemmel, mindez nem akadályozta meg a rajongók egy lelkes csoportját abban, hogy kultikus státuszt adjanak neki. Ezt követően egészen 28 évet kellett várni, míg a Disney újra visszatért a kibertérbe, ahol emberek és programok harcolnak egymással. A folytatás filmzenéjét pedig a modern zene legnevesebb "robotjainak" keze alatt készült el.
A 2010-es Tron: Örökség öröksége a mai napig is élénken érződik, főként a film zenéjének köszönhetően, ami rendkívül sokat elárul magáról a műről. A soundtrack-et a francia elektronikus zenei duó, a Daft Punk jegyzi, akik eddigi munkásságuk során csupán egyetlen filmzenét készítettek, ami különösen izgalmassá teszi ezt a projektet. Az album azóta számos bővített kiadást és egy teljes remix-albumot is megélt, olyan neves művészek közreműködésével, mint Avicii, Moby és Paul Oakenfold. Bár a film nem produkált rossz bevételeket, a siker mércéjéhez képest nem bizonyult kiugrónak, így a folytatására egészen mostanáig, 15 éven keresztül kellett várni.
A "Tron: Ares" világában a már jól ismert Encom és Dillinger cégek továbbra is a technológiai ipar meghatározó alakjai, ám egymással folytatott versengésük most még élesebb. Az Encom főként videojátékok fejlesztésére összpontosít, míg a Dillinger a hadiipari innovációk irányába kacsingat, új 3D nyomtatási technológiájának köszönhetően pedig képes bármilyen fegyvert létrehozni. Azonban van egy csavar: ezek az eszközök mindössze harminc percig működnek, mielőtt porrá omlanak. Ekkor lép színre Julian Dillinger (Evan Peters), aki felfedezi, hogy az Encom vezetője, Eve Kim (Greta Lee) rábukkant az úgynevezett állandósító kódra. Ez a titkos kód lehetővé tenné, hogy a hirtelen előállított fegyverek és más alkotások tartósan működjenek. Julian elhatározza, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy megszerezze ezt a kódot. A feladatot az Ares (Jared Leto) nevű védelmi programra bízza, akit a saját informatikai rendszeréből hív életre. Ám Ares nem csupán egy gép; hamarosan emberi érzelmeket kezd el mutatni, és elgondolkodik azon, hogy vajon érdemes-e újra a Dillinger oldalán harcolnia, vagy inkább Eve Kim mellett áll ki. A történet így nem csupán a technológiai rivalizálásról szól, hanem a választásról és az érzelem hatalmáról is.
Induljunk a pozitívumokkal: ez a film valóban lenyűgöző látványt nyújt. Nem emlékszem, mikor viseltem utoljára 3D-szemüveget (szinte el is feledkeztem erről a formátumról), és még IMAX-ban is megtekintettem, ami igazán különleges mozis élményt biztosított. Persze, a szemüveg csak akkor működik optimálisan, ha vízszintesen tartom a fejem, de még így is elképesztő volt a vizuális élmény.
Az akciójelenetek a felcsapó vízcseppekkel, a szétrobbanó építményekkel tényleg nagyon izgalmasak voltak, a mostanra a Tron-sorozat védjegyévé váló neonlemezes, illetve motoros csaták pedig remekül voltak koreografálva.
Emellett talán érthető, hogy az előző kettő Tron-filmhez hasonlóan ezúttal sem a történet vagy a színészi játék van a központban. Greta Lee és Evan Peters játéka ettől még rendben van, de nem sok teret hagytak nekik, hogy kibontsák az egyébként sem bonyolult karaktereiket. Ezzel szemben Jared Letonak lett volna esélye arra, hogy megdolgozza az együttérző, etikus mesterséges intelligencia szerepét, kis mélységet vigyen bele, de sajnos a karaktere viszonylag gyorsan vált gonoszból jófiúvá, így hiába várjuk a fokozatos karakterfejlődést. Jared Leto egyébként a film producereként is dolgozott, és bizonyos hírek szerint a szerepre készülve bensőséges kapcsolatot alakított ki a ChatGPT-vel, miután hónapokig udvarolt neki.
Szintén akadályozta, hogy igazán beleéljem magam a sztoriba, hogy két tech-óriás csatározása nagyon kevéssé mozgat meg, főleg abban az esetben, ha az egyik sablonosan nagyon gonosz, egy romlott motivációjú főnökkel, míg a másik oldalt egy hibátlan, angyali tech-CEO az ellenfél. Nyilván nem feladata a filmnek kritikát mondania a korunkat leuraló gigavállalatokról, de számomra még így is túlságosan le volt egyszerűsítve a film mondanivalója.
Végső soron ez a film is, akárcsak a 15 évvel ezelőtti Tron: Örökség, leginkább akkor ragadja meg a nézőt, amikor látványos akciójelenetek váltakoznak a kibertér által inspirált filmzene lüktetésével. Itt azonban a maradandó élmények sora lényegében véget is ér. Noha a végső stáblista alatti jelenet sejtet egy lehetséges folytatást, könnyen elképzelhető, hogy a franchise egy újabb évtizedes szünetre kényszerül.
