Mintha titkos szórakozás lenne, ahogy a világ egyre inkább szétesik: a doomscrolling olyan, mint egy csendes rombolás, ami fokozatosan tönkreteszi az életedet.

A fiatalok körében a szörnyű hírek és a fárasztó videók világába való belemerülés szinte már mindennapossá vált, hiszen a statisztikák szerint a fiatalok négyötöde nem tudja levetkőzni ezt a káros szokást, még ha tisztában is van annak negatív hatásaival. De a felnőtt generáció sem marad el: ők is hasonlóképpen küzdenek a figyelemelterelés e formájával. Miért vonz bennünket ennyire a félelem és a borzalom? És milyen következményekkel jár ez számunkra a mentális egészségünkre nézve?

Egy esős, tavaszi hajnalra ébredtünk, ahol még a szürke betonrétegekből is virágok bújnak elő. A Balaton vize is kezd melegedni, és a fesztiválszezon már a nyakunkon kopogtat. Az élet nem is tűnik olyan borongósnak, így hát főzzünk egy finom kávét, és töltsünk el néhány percet a közösségi média világában, éppen annyira, amíg el nem fogy a csésze. Aztán, feltöltődve, bátran vághatunk neki a nap kihívásainak!

A telefonom hírszolgáltatója szerint ma a világ eseményeivel kapcsolatban az alábbiakat érdemes figyelembe vennem:

Esküszöm, nem én kerestem ezeket a híreket, és még csak eszembe sem jutott volna, hogy a világ összes szörnyű, vagy legalábbis szomorú történetét egyetlen adagban kapjam meg a telefonon. Részben nyilván az algoritmus volt a felelős, ami úgy gondolta, hogy ezeket mindenképpen látnom kell, részben pedig (és főleg) azért, mert az élet néha úgy hozza, hogy a szomorú valóságok ránk találnak, akaratlanul is.

Érdekes módon a nap hírei között nem bukkantak fel háborús események vagy a klímaváltozás következményeit boncolgató írások.

Képzeljük el azt az érzést, amikor az ember a telefonját bámulja, és egyre csak özönlenek a rémisztő hírek. Olyan, mintha a világ végének közeledtét tapasztalnánk, de valamiért képtelenek vagyunk abbahagyni. Mint egy modern mazochista, szinte kézbe vesszük a szörnyűségeket, és órákig merülünk el bennük, mintha csak egy kábítószert fogyasztanánk. Ezt a jelenséget hívják doomscrollingnak. Ha igazán próbálkoznánk, talán lefordíthatnánk magyarra - végítélet-scrollozás? -, de bármelyik alternatíva nevetségesnek tűnik, így maradjunk inkább az angol kifejezésnél. Ezt a szót először a Covid-járvány kezdetén használták, és olyan erőteljesen rezonált a korabeli hangulattal, hogy szinte azonnal elterjedt a köztudatban.

Teljesen jogos a kérdés, hogy

Bárhogy is próbáljuk megcáfolni, hogy nem vagyunk rabságban a telefonjainknak, és hogy sosem engednénk, hogy irányítsák a mindennapjainkat, a valóság az, hogy sokan közülünk észrevétlenül elmerülnek a doomscrolling világában. Még ha nem is akarjuk bevallani, az okostelefonjaink gyakran elvonják a figyelmünket, és befolyásolják a hangulatunkat. Ez a jelenség nem csupán a modern technológia következménye, hanem az emberi természet szerves része is.

bár ez a jelenség szinte nyilvánvaló, a média hatása sokkal mélyebben gyökerezik, mint azt gondolnánk. Az emberek többsége, akik a világ végéről szóló hírek tengerében úsznak, nemcsak passzív megfigyelők, hanem aktívan formálják a saját valóságukat ezekkel a narratívákkal. Gerbner kutatásai szerint a folyamatosan ömlő borzalmak nem csupán szorongást keltenek, hanem egyfajta deszenzibilizálódást is okoznak; az emberek egy idő után már nem reagálnak olyan hevesen a tragédiákra, hiszen a mindennapjaik részévé válnak a félelmet keltő események. Ez a jelenség különösen figyelemre méltó a digitális korban, ahol a hírek azonnal elérhetőek, és a közösségi média terjedése révén a szörnyűségek sokszor valós időben, szinte közvetlenül a világ szeme elé tárulnak. A kérdés, hogy vajon ez a folyamatos exponálás nem csupán a szorongásunkat fokozza, hanem az empátiánkat is csökkenti? Hiszen miközben a világ végéről szóló narratívák egyre inkább mindennapi tapasztalatokká válnak, könnyen elveszíthetjük a kapcsolatunkat az emberséggel, és a fájdalom, a szenvedés és a tragédia iránti érzékenységünket. A média tehát nem csupán tükröt tart elénk a valóságról, hanem aktívan alakítja azt, amivel szembesülünk. Az emberiség nemcsak a világvégét várja, hanem egy olyan valóságot is, ahol a félelem és a szorongás folyamatosan jelen van. Talán érdemes lenne elgondolkodnunk azon, hogy miért érezzük ezt a perverz örömöt a végítélet hírén, és hogyan találhatnánk vissza a reményhez és az empátiához egy olyan világban, ahol a szörnyűségek már-már természetesnek tűnnek.

Gerbner koncepciója, amit gonoszvilág-szindrómának (Mean World Syndrome) nevez, arra mutat rá, hogy a hírek fogyasztása során hajlamosak vagyunk szelektíven válogatni, ami drasztikusan átalakítja a világképünket. Ezzel a sötét és reménytelen szemléletmóddal a külvilágot fenyegetésként éljük meg, mintha csak a létezése lenne a legnagyobb problémánk. Miközben a költségvetési hiány csökkent, a GDP magához tért, és talán végre kilábalunk a recesszióból, sokan csak annyit mondanak: "Kit érdekel?" Eközben tudósok új vírust fedeztek fel, amely, ha mutálódik, akár az emberi életre is veszélyt jelenthet. A reakció: "Itt a világvége, megmondtam!" Ilyen hatással van ránk a média, amely a félelmeinket felnagyítja, és a valóságot egyre sötétebb színben tünteti fel.

A közösségi média hatalmas szerepet játszik abban, hogy a világot hogyan észleljük, és ezt a hatást most már nemcsak a nézők, hallgatók vagy olvasók véleménye alakítja, hanem az algoritmusok is. Ezek a rendszerek olyan információs buborékokat hoznak létre körülöttünk, amelyekben az általunk leginkább vonzónak tartott tartalmak dominálnak — ám sajnos ezek gyakran a legnegatívabb hírek, képek és videók. Persze, lehet próbálkozni az Instagram, a Facebook vagy a Google Discover „idomításával”, hogy cicás és kutyás tartalmakat lássunk, de a platformok mélyen tudják, hogy az embereket legjobban a szorongást kiváltó tartalmak kötik le. Így hát, függetlenül attól, mennyire próbálunk optimisták maradni, ezek a zavaró és félelmet keltő információk mégis utat találnak a mobiltelefonjainkhoz.

Manapság már nem csupán a negatív hírek képesek azt az érzést kelteni bennünk, hogy minden el fog dőlni, hanem olyan kiábrándító tartalmak is, amelyek teljesen mentesek az emberi kreativitástól és jószándéktól. Ilyenek például az AI által generált videók, a kriptobefektetéseket népszerűsítő "pénzügyi guruk" folyamatos nyomásgyakorlása, vagy a tippgyűjtemények és coaching programok mögé rejtett reklámok. Ha van kamasz gyereked, érdemes megkérdezni tőle, hogy tudja-e, mi az a brainrot. Érdekes tapasztalásban lesz részed.

A doomscrolling mint szociális jelenség annyira elterjedt, hogy az Egyesült Államok gazdaságában is érezhetők a hatásai. Egy nemrégiben közzétett reprezentatív felmérés alapján a lakosság 64 százaléka naponta folytatja ezt a tevékenységet; a Z-generáció tagjainak 81, míg a millenniáloknak 67 százaléka vallotta be, hogy rendszeresen doomscrollozik. (Ezek az adatok önbevalláson alapulnak, így a valós számok valószínűleg még megdöbbentőbbek.) A felületek változatosak – a TikTok, a Reddit és a Facebook dominál –, de a viselkedés mintázata ugyanaz: görgess, görgess, koppints, rémüldözz, égj ki, és kezdj mindent elölről!

Az átlagamerikai munkavállaló heti három és fél órát tölt el a doomscrolling tevékenységével a munkahelyén (!). Ez az országos szinten figyelembe véve évente mintegy 5600 dollár, ami több mint kétmillió forintnak felel meg, munkaadónként. Ráadásul egy friss elemzés szerint, ha mindezt tovább nézzük, akkor...

Az átlagos doomscrollozó főleg elalvás előtt teszi tönkre ezzel a saját idegeit, amiből talán érthető, hogy miért számol be szinte mindegyikük rövidebb és rosszabb minőségű alvásról és depressziógyanús hangulatról. Az pedig egy kicsit meglepő, hogy a doomscrolling "csak" 51 százalékát teszi ki a belpolitika. Játszanak még a külföldi hírek, pszichológiai cikkek és az AI-generálta világvége-tartalmak, de a második helyen messze a már említett brain rot áll 42 százalékkal.

Tudjuk-tudjuk: ideje végre beszélnünk

Amely olyan szinten bekerült a köztudatba, hogy ez lett a tavalyi év szava. Az ebben az ügyben mértékadó Oxford University Press, amely minden évben megválasztja ezt, 2024 decemberében közölte, hogy ennél fontosabb és sokat mondóbb szó nem jött szembe abban az évben. A hivatalos meghatározásuk szerint a brain rot nem más, mint "a mentális állapot és az intellektus fokozatos, vélt romlása, kifejezetten a közönséges, egyáltalán nem stimuláló tartalom (esetünkben főleg az online média) fogyasztásának hála", illetve "az (a tartalom), amely jó eséllyel ehhez a romláshoz vezet". Nem a hírekről, közéleti tartalmakról van szó tehát, az agyrohasztást (nagyjából ez a brain rot magyar megfelelője) inkább a minél nagyobb elérésért minél kevesebb munkával gyártott TikTok- és Instagram-videók idézik elő. Például azok, amelyek "alkotói" kiragadott és újravágott filmrészletek alá AI-narrációt tesznek. Vannak olyan "tartalomgyártók", akik vígan megélnek abból, hogy horrornovellákat íratnak ChatGPT-vel, AI-színészekkel felolvastatják és feltöltik több csatornára úgy, hogy a háttérben közben másoktól csórt Minecraft-játékvideók pörögnek.

Térjünk vissza a felméréshez, ami innentől csak még ijesztőbb. A megkérdezettek negyede veszekszik partnerével, barátaival, rokonaival a képernyőideje miatt, 41 százalékuk idézett fel impulzusvásárlást az elmúlt egy hónapból, azaz mondta azt egy termékre, amire szüksége és/vagy pénze sincsen, hogy "kit érdekel? úgyis olyan szörnyű minden, megveszem!", és 13 százalékuk hozott meg nagyon fontos, életreszóló döntést, miközben vergődött a doomscrolling-örvényben. A valászadók negyede pedig törölte már le egy "tiszta" pillanatában az appot, amiben éppen scrollozott, de végül mindegyikük (!) újra telepítette.

Azt is megkérdezték tőlük, hogy mely témák fogyasztása közben érezték magukat a leginkább nyomorultabbul. A lista sokat elárul:

Értsd meg: akik figyelemmel kísérik és olvassák őket, tisztában vannak azzal, hogy ezek a tartalmak károsak, mégis nem tudnak lemondani róluk. A válaszadók nyolcvannyolc százaléka úgy véli, hogy a közösségi platformok felelőssége, hogy korlátozzák az "érzelmileg ártalmas" anyagokat, ám jól tudják, hogy ez csak álom marad, hiszen a mögöttük álló cégeknek ez nem érdeke. Miközben ti az alvás helyett ezeket a tartalmakat görgetitek, hogy végül rosszul érezzétek magatokat és fáradtan induljatok a munkába, ők a hirdetési bevételekből profitálnak.

Arra tehát hiába várunk, hogy Mark Zuckerberg, a TikTok és a Google fejesei végül az emberiség oldalára állnak. Nincs mese, nektek kell letenni azokat a nyomorult telefonokat.