"Olyan különleges élmény volt a halál" - Kulka János lenyűgöző nyíltsággal osztja meg tapasztalatait legújabb életrajzi kötetében.
Kulka János, a Nemzet Színésze, 58 éves korában szenvedett el egy stroke-ot, amely gyökeresen felforgatta az életét. Legújabb könyvében, a "Kulka" című műben, a színész megrendítő őszinteséggel tárja fel a legnehezebb időszakait. A tragédia egy baráti vacsora során történt: "Beszélgettünk a teraszon, majd bementünk a házba, és puff, ott találtam magam a földön. Szegény Berci kutya is odaszaladt, azt hitte, hogy játszunk" - emlékezik vissza János a sokkoló pillanatra. A stroke élményét így fogalmazza meg: "Olyan jó volt meghalni."
A történetben a színész visszatekint gyermekkori élményeire, amelyek meghatározó hatással voltak életére. Édesanyja, Boleman Eszter, aki a közönség előtt ismertté vált mint tévébemondónő és dramaturg, sajnos orvosi okok miatt nem tudta felnevelni őt, mivel korábbi tuberkulózisa miatt ez nem volt lehetséges. Így a kisfiú kilenc hónapot töltött egy csecsemőotthonban, ami mélyen megérintette lelkét: "Egyfolytában sírtam, és egészen hároméves koromig nem tudtam megszólalni." Ennek ellenére nem telt el sok idő, és hamar felfedezte valódi hivatását: már gyermekként tudta, hogy a színészet az ő útja.
Lang Györgyi és Kulka János sorsa összefonódott. Fiatal korukban rövid ideig együtt éltek, de kapcsolatuk tragédiákkal terhelt volt. Györgyi kétszer várt gyermeket tőle, de mindkét alkalommal az abortusz mellett döntöttek. A szakítás után két évig nem beszéltek egymással: "Borzalmas volt, borzalmas. Utána még két évig hozzám sem szólt. Nem is köszönt. Ha én ráköszöntem, elfordította a fejét. Mindig vágytam rá, hogy valaki legyen mellettem" - emlékezik vissza János.
Lang Györgyi és Kulka János egy különleges pillanatban, amelyet Jakupcsek Plusz örökített meg.
A színész több érdekes kapcsolatáról osztja meg gondolatait, köztük egy rövid, de intenzív fellángolásról John Malkovich iránt. Ezt így fogalmazza meg: "Kényszeresen vágyakoztam a szerelemre. Furcsa, hogy bár büdös volt és kellemetlen szagú, mégis vonzott. Nagyon kedves és remek humorú volt, ráadásul igazi tűz égett benne. Egy egész órán át beszélgettünk, de amikor legközelebb visszatért a városba, már nem is ismert meg."
Kulka János betegsége óta nem csupán a fizikai állapota változott meg, hanem a lelki világára is hatással volt a helyzete. "Élek, de mi értelme van? Tíz órát alszom, demenciával küzdök, mintha idegen lennék saját magam előtt." A könyvében őszinte fájdalmával szól a színházról is: "A nézők sajnálnak: szegény Kulka, gondolják, biceg, jaj."
A színész ma már igyekszik az apró örömökben megtalálni a boldogságot. "Örüljünk a mának. Közhely. Akkor legyen az, hogy örüljünk a kutyáknak" - mondja. A haláltól nem fél, sőt kíváncsian gondol arra, kikkel találkozik majd odaát: "Györgyivel pletykálunk, cigarettázom, hozok például neki vadast, kért. Hiszek a lélekvándorlásban, csak nem tudom, miért. Talán, mert meghaltam, és annyira jó volt."
