Orbán tévedett, Magyarország viszont reagált, ám egy váratlan hibát vétett.

A biztonság és a kiszámíthatóság iránti vágy az emberi lét egyik alapvető pillére. Nem meglepő, hogy a politikai és gazdasági diskurzusokban gyakran felmerül a stabilitás szükségessége. Ugyanakkor időnként elérkeznek olyan pillanatok, amikor az emberek a megszokott keretekkel szemben inkább az ismeretlent választják. Ekkor úgy érzik, hogy a megszokott életvitelük inkább akadályozza őket, mintsem előre mozdítaná fejlődésüket. Az elmúlt évtizedek magyar történései során már tapasztalhattunk hasonló fordulatokat, és a legutóbbi események is arra emlékeztetnek, hogy könnyen elképzelhető, hogy most is egy hasonló helyzet küszöbén állunk.

Orbán Viktor miniszterelnök a felújított tihanyi apátság megnyitóján George Simion román szélsőjobboldali elnökjelölt szavait idézte, akit a durva magyarellenessége és az úzvölgyi magyar temető meggyalázásában való aktív részvétele miatt széles körben elítélnek. Simion szavai különösen éles fényben tűntek fel a közelgő romániai választások második fordulója előtt. Mivel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az erdélyi magyar egyházak egyértelműen Simion ellen, valamint a liberális jelölt, Nicusor Dan mellett álltak ki, a miniszterelnök kijelentése hatalmas megdöbbenést keltett a határon túl, míg itthon politikai viharokat generált.

Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke úgy véli, hogy a kormányfő megnyilatkozásai "óriási hibának" minősülnek, s "zavart keltenek Erdélyben". A jelenlegi elnök, Kelemen Hunor is hangsúlyozta, hogy "Orbán Viktor beszéde zűrzavart hozott magával". Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint ha Simion nyerne a második fordulóban, akkor "minden, amit a magyar és a román közösség az utóbbi évtizedek során elért, megkérdőjeleződne". Végül Dan jelentős előnnyel diadalmaskodott, amihez az ott élő magyarok támogatása is hozzájárult.

Simion azonnal közzétette a beszédének releváns részleteit Facebook- és Instagram-hirdetésekben, valamint szórólapokon, kifejezve háláját a kormányfő támogatásáért. Ezt a lépést az AUR (Románok Egyesülésért Szövetség) vezetőjeként tette, amely párt kapcsán Kocsis Máté a Fidesz nevében egy évvel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy nem hajlandók csatlakozni olyan képviselőcsoporthoz, amelyben ez a szélsőséges politikai formáció is tag. (A közelmúltban felmerült, hogy a Fidesz a Giorgia Meloni vezette olasz konzervatív frakcióhoz kívánkozik, de az olasz sajtó értesülései szerint Meloni elutasította a magyar kormánypárt közeledését. E hír nyomán a Fidesz gyorsan közölte, hogy a George Simion irányítása alatt álló AUR-ral nem kíván közös fellépést vállalni, amely aznap csatlakozott a frakcióhoz, így a tárgyalások megszakadtak. Ennek következményeként két hét múlva megalakult a Patrióták Európáért képviselőcsoport.)

A kérdés azért is igényel választ, mert ilyen típusú hibát rég láttunk a miniszterelnöktől. Hiszen természetes módon jó néhány téves döntés született az elmúlt tizenöt évben is a kormányoldalon (például rossz stratégia az EU, az USA és a szövetségi rendszereink kapcsán az orosz kapcsolat túlzott felértékelése, a Fidesz kilépése az Európai Néppártból, hibás gazdaságpolitikai döntések - főleg 2020 után, a baráti alapú tőkekoncentrációk kialakítása, a kegyelmi botrány kezelése stb.).

A kormányzás során elkerülhetetlenek a téves döntések, és a fő kérdés mindig az, hogy ezek mekkora mértékben és milyen formában jelentkeznek. A legnagyobb kihívást általában a döntéshozatal és a felelősségvállalás jelenti, szemben az asztalok mögötti kritikával és kioktatással. Ez utóbbi lényegében azt jelenti, hogy a hozott döntések, a felmerülő hibák és a szükséges korrekciók összessége hogyan illeszkedik az adott politikai erőről kialakított narratívába, vagy éppen ellenkezőleg, eltolódik attól.

A helyzet hasonlít ahhoz, amikor a magyar polgári identitásról a kormányzó párt képviselői kijelentették, hogy ez csupán egy politikai termék, nem pedig egy irányadó eszme vagy valóság. Ráadásul ez a tévedés nem volt elkerülhetetlen; éppen ellenkezőleg, meglepő módon történt. Semmi nem indokolta, hogy a hazánk vezetője elismerje a magyarellenes román elnökjelöltet. A választások után is lett volna alkalma kifejteni a véleményét. Elég lett volna annyit mondania – ahogyan a beszédében is említette –, hogy a magyar kormány mindig arra törekszik, hogy együttműködjön a román elnökkel és a politikai vezetéssel.

Nos tehát újra fel kell tenni a kérdést, hogy vajon mi indokolta ezt a meglepetésszerűen téves helyzetértékelést. Ráadásul az az Orbán Viktor követte ezt el, aki politikai képességekben messze fölötte áll a hazai közélet aktuális szereplőinek. Azt gondolom, hogy mindez azért következhetett be, mert nem jönnek sem a politikai, sem a gazdasági eredmények, a választás időpontja viszont közeledik.

A nyomás következtében olyan váratlan hibák léphetnek fel, amelyek korábban szinte elképzelhetetlenek voltak. Ez a nyomás pedig nem csupán az eredmények iránti elvárásból, hanem a ránk nehezedő erős ellenfél miatt is fennáll.

Ha a hagyományos megoldások útját képes csak járni a Fidesz-KDNP, akkor könnyen előállhat az írásom elején említett lélektani helyzet egyik mellékhatása. Nevezetesen az, hogy a korábban működő megoldások sorozatosan balul sülnek el és egyre több minden válik nevetség tárgyává a kormányoldal kezdeményezései közül, ami különösen gyilkos szituáció - szintén láttunk már ilyet itthon, például 2006 és 2010 között. Valami hasonlót fogalmazott meg a napokban az ismert jobboldali újságíró, Bencsik András is, amikor azt mondta, hogy "rohadt nagy vereség lesz a vége", ha a Fidesz nem szedi össze magát. Tudni kellene tehát nyitni, enyhébb hangot megütni, gesztusokat tenni szélesebb társadalmi rétegek felé a kormányzó politikai erőnek.

Milyen következményekkel járhat, ha a kormánypárt a megszokott erőpolitikával próbálja kezelni a helyzetet, és miért nem lesz ez hatékony megoldás? Először is, a hazai gazdaság folyamatos lejtmenete, amely 2020 óta tart, sajnos továbbra is megfigyelhető. Jelenleg olyan környezetben élünk, ahol a gazdasági teljesítményünk hol stagnál, hol pedig csökken. Az idei év is recesszióval indult, és az ipari termelés csökkenése tovább súlyosbítja a helyzetet. Ráadásul ismételten az Európai Unió egyik legmagasabb inflációs rátáját produkáltuk, és a legfrissebb statisztikák is aggasztó képet festenek: a beruházások 12,1 (!!) százalékkal csökkentek, míg a foglalkoztatottak száma is mérséklődött. Az erőpolitikával való próbálkozás ezen a téren nemcsak hogy nem hoz megoldást, de a helyzet további romlásához is vezethet.

Ahogy legutóbbi cikkemben is utaltam rá, az előbb említett külső körülmények mellett valójában a gazdasági bajaink fő okozója az EU-támogatások felfüggesztése és az előző választások előtti túlköltekezés. Ráadásul a kormány szavahihetőségét jelentősen rombolja, hogy több éve nem sikerül eltalálni a gazdaság alakulásának az irányát. Esztendők óta 4 százalékos növekedési jóslatot hallunk - legutóbb "repülőrajtot" -, az infláció legyőzését stb., amelyeknek pontosan az ellenkezője következik be.

Másrészt politikailag nem sikerül kitörni az egyre szorítóbb elszigeteltségből az Európai Unión belül. Donald Trump megválasztása enyhítette a nyugati világ irányába kialakult izolációnkat, de egyelőre az ország ennek még nem látja a hasznát. Nem szaporodnak robbanásszerűen az amerikai beruházások, nem jutunk kedvezményes pénzügyi forrásokhoz a tengerentúlról és húzódik a fegyverszünet megteremtése is a hazájukat védő ukránok és a rájuk támadó oroszok között. Sőt, az amerikai elnök által kivetni kívánt vámok újabb ütést vihetnek be a magyar gazdaságnak.

Az ukrajnai helyzettel kapcsolatos viszonyunk súlyos feszültségek árnyékában áll. A magyar kormány - véleményem szerint helytelen megfontolások alapján és a diplomáciai normák figyelmen kívül hagyásával - nyíltan bírálja a szomszédos országot, sőt felhívja a hazai közvéleményt, hogy akadályozzuk meg Ukrajna uniós tagságát. Erre gyors válaszként az ukrán hatóságok lelepleztek két állítólagos magyar kémet, amit mi viszonozva szintén két ukrán kém elfogásával reagáltunk, majd az ukránok kiutasítottak két magyar diplomatát. Korábbi írásaimban már kifejtettem, miért lenne előnyös Magyarország, a kárpátaljai magyar közösség és az Európai Unió számára Ukrajna csatlakozása. Érdemes megjegyezni, hogy az Orbán-kormány korábban másképp látta ezt a kérdést; például 2022-ben, az orosz agresszió kitörését követően sürgette Ukrajna gyorsított felvételét az Unióba.

Jelen pillanatban Ukrajna nem áll készen arra, hogy csatlakozzon az Európai Unióhoz. Ugyanakkor, ha a következő tíz évet nézzük, ez a cél nemcsak lehetséges, hanem rendkívül kívánatos is számunkra. Éppen ezért javaslom, hogy a hozzáállásunk legyen: "igen, de nem most". Gondoljunk csak bele, mi magyarok hogyan reagáltunk volna, ha a kétezres évek elején Ausztria kormánya hirdetésekben bírálta volna a tagságunkat! Ha azt hangsúlyozták volna, milyen anyagi terhet jelentünk, milyen kihívások elé állítjuk a magyar mezőgazdaságot, vagy mennyire kell tartani a hazai alvilágtól, és arra biztatták volna az osztrákokat, hogy szavazzanak ellenünk. Az ilyen események újra csak rontanák a renoménkat szövetségeseink szemében, és mély nyomot hagynának az ukrán társadalomban is.

Ahogy utaltam rá, tetten érhető a Fideszen a szorítás a Tisza Párt részéről is. Magyar Péter kezdetben jól reagált a kormánypárt lépéseire: azonnal sétát indított Nagyváradra a tihanyi beszéd apropóján és gyorsan elintézte egy mondattal az egyébként valóban káros és értelmetlen átláthatósági törvényt. Nem hagyta, hogy a kormánypárt belekényszerítse az általa kijelölt utcába, inkább ragaszkodott a saját történetéhez. Ami egyébként akkor vált igazán működőképessé, amikor a Harcosok Klubja nevű, a közösségi médiafelületeken extra aktivitást kifejteni kívánó fideszes csapat a nyilvános rendezvényét tartotta. (A szónokok közül a vidéki fórumaival bátran kockázatot vállaló Lázár János folytatta itt is jó szereplési szériáját.)

A magyar vidéken zajló események látványos ellentétet mutatnak: míg a helyi falvak és városok lakói barátságosan beszélgetnek a gyalogos Magyar résztvevőkkel, megvendégelik őket, és az Alföld gémeskútjánál időznek, addig a "harcosok" agresszív retorikával és fellépéssel próbálják megkérdőjelezni a békés szándékokat. Az események során még pedofil vádakat is megfogalmaznak, amit a Tisza elnöke ügyesen manipulál, hogy saját magát a béke szószólójává állítsa be. Ez a látszólag nyerő hét azonban a végén csúfosan megbicsaklik, amikor Nagyváradon kémkedéssel vádolja meg az RMDSZ-t, amire a szervezet azonnali és éles visszautasítással reagál. Ez a kijelentés ismét rávilágít arra, hogy a pártelnök nehezen kezeli a feszültségeit. Évtizedek óta tudjuk, hogy az RMDSZ rendkívül érzékeny helyzetben politikai manőverezésre kényszerül, mivel gyűjtőpárt lévén, konzervatívok, liberálisok és baloldaliak egyaránt megtalálhatók soraikban, akikkel egyensúlyt kell teremteniük. Eközben a román és magyar kormánnyal való együttműködés is elengedhetetlen, ami további finomhangolást igényel. Mindezek fényében elismerés illeti őket: a többszöri kormányzati szerepvállalásuk és Románia EU-tagsága komoly előnyöket hozott az erdélyi magyar közösség számára az elmúlt száz évben. Tiszteletlenség őket bántani vagy sértegetni.

Ez az eset is hozzájárul azoknak a baklövéseknek a sorához, amelyeket az utóbbi évben elkövetett (például mások folyamatos lehallgatása, az ígéretek és a valóság közötti ellentmondások, a megbízható program, csapat és szakértői háttér hiánya, a nyilvános önkontroll többszöri elvesztése, stratégiai tévedések az európai színtéren való fellépésben, a Kollár-ügy, valamint az ukrán kérdés körüli szavazások manipulálása a hívei körében stb.).

Továbbra is nyílt és fej-fej melletti a küzdelem a honi közéletben, de érdemes odafigyelni rá, hogy ha késlekednek az eredmények, akkor egyre inkább átveszi a szerepet az ellenségképgyártás. Akkor jönnek a kémek, a külföldi ügynökök, az idegen beavatkozás, a leleplezendő összeesküvők és a harcos retorika a hazájukat elárulni kívánók ellen. Teljes abszurditás, hogy azt az Európai Uniót, amely a mi otthonunk is és amellyel szuverenitásunk egy részét közösen gyakoroljuk, ahonnan húsz év óta jelentős támogatást kapunk, azt beavatkozó külföldinek tekintjük. Rosszabb korszakaiban hasonlót átélt már Magyarország. Éppen ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy újra egymásban keressük az ellenséget. A demokrácia alapja a vita, de el kell sajátítanunk azt a kultúrát is, amelyben az ellenfelünket nem hazaárulónak és börtöntölteléknek tekintjük, hanem az országért és nemzetért aggódó vitapartnernek, akivel legfeljebb nem értünk egyet. Ennek a kultúrának a megteremtése ugyancsak hazánk érdeke ma, ahogy a kapcsolataink normalizálása is a szövetségeseinkkel.

A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet élén áll, jogi végzettséggel rendelkező liberális politikai személyiség, aki korábban miniszteri tisztséget is betöltött.

A véleménycikkek nem mindig tükrözik az Index szerkesztőségének hivatalos álláspontját.