Szíria határvonalán - egy új korszak hajnalán, vagy a régi elnyomás árnyékában?

Bassár al-Aszad hatalmának megingását nem a felkelők győzelme okozta, hanem a gazdasági válság. Az amerikai szankciók Szíria ellen 2004-ben indultak, amikor George W. Bush az országot a "gonosz tengely" részeként említette. A 2011-es konfliktus kirobbanásakor pedig Washington drasztikusabb intézkedéseket vezetett be, amelyeket az Európai Unió is gyorsan átvett. Ezt a rezsim talán még el tudta volna viselni, de 2020 közepén a Trump-adminisztráció bevezette a Caesar Szíria polgári védelmi törvényt, amely végül végzetes csapást mért a fennálló rendszerre.

Washington ezzel a lépéssel nem csupán a rezsim ellen emelt szót, hanem egyértelmű figyelmeztetéseket fogalmazott meg azoknak is, akik üzleti kapcsolatban álltak vele. Ennek következtében a nyugati érdekeltséggel bíró nemzetközi cégek és bankok leállították szíriai tevékenységüket. 2024-re a lakosság 90 százaléka a szegénység szorításába került, és amikor decemberben az iszlamista csoportok támadást indítottak az észak-nyugati Idlib tartományban, a havi 30 dolláros jövedelemből élő kormánykatonák azonnal letették a fegyvert.

Szíria új vezetője, Ahmad as-Saraá, aki egykor al-Kaida harcosként ismert, most pragmatikus politikusként próbálja irányítani az országot, jól tudja, hogy a fennmaradása a gazdasági helyzetről függ. Jelenleg azonban a gazdasági helyzet rendkívül siralmas. Aszad hirtelen eltűnése nem volt meglepetés, hiszen már évek óta előkészítette a terepet, amikor 200 tonna aranyat és 22 milliárd dollárnyi készpénzt távolított el Szíriából. A bukásával a ruszkik is lépéseket tettek: befagyasztották az olcsó gabonaszállítmányokat, és leállították a szír líra nyomtatását, ami miatt az új kormány hónapokig nem tudta kifizetni a már így is siralmas közalkalmazotti béreket.

Noha az ENSZ különböző szerveinek az adományai mellett Törökországból, Katarból, Kuvaitból, az Egyesült Királyságból és Németországból is érkezett segítség, ez csak vegetálásra volt elég. Eközben az ország külső adóságai 23 milliárd dollárra rúgnak, és 250 milliárd dollárra lenne szüksége az újjáépítésre. A kórházak fele nem működik, az iskolákból kétmillió gyermek kimaradt, a nagyvárosokban naponta csupán 3-4 órán át van áram, és a lakosság kezdeti eufóriája már lankad.

Az amerikai és általában a nyugati szankciók elvileg az Aszad-rezsim ellen irányultak, azonban a rezsim bukásával ezek a korlátozások érvényüket vesztették. Azóta a nyugati diplomáciai képviseletek folyamatosan látogatják Damaszkuszt, és az Európai Bizottság február végén már fel is függesztette az energetikai és banki szankciókat. A döntés mögött az a felismerés áll, hogy ha a politikai átmenet kudarcot vall, az erőszakhoz és egy újabb menekültáradathoz vezethet. Az Egyesült Királyság is engedékenyebbé vált: március elején feloldotta a Szíriai Központi Bankra vonatkozó szankciókat, majd áprilisban a szíriai titkosszolgálatok, médiavállalatok, valamint a Védelmi és Belügyminisztériumok ellen bevezetett korlátozásokat is eltörölte.

Az Egyesült Államok azonban nem siet a dolgokkal. Washington a kezdetektől fogva nyitva tartja kapuit, és már a decemberi hatalomátvételt követő hetekben eltörölte az Ahmad as-Saraá fejére kitűzött 10 millió dolláros vérdíjat, valamint korlátozottan engedélyezett bizonyos energetikai és egyéb tranzakciókat is. A szankciók többsége azonban továbbra is érvényben maradt. Látható, hogy az Egyesült Államoknak nincs olyan egyértelmű politikai stratégiája Szíria ügyében, mint más régiós államokkal kapcsolatban. Szíria számára csupán egy a sok kártyalap közül, amelyeket Törökországgal, Izraellel, Oroszországgal és más szereplőkkel folytatott tárgyalásai során felhasználhat.

Washington tudja, hogy Ankara számára élet-halál kérdés, hogy az általa támogatott rezsim életben maradjon, ezáltal Szíria ne süllyedjen káoszba. A Trump-kormány ezért mentőövet dobva a szintén NATO-tag szövetségesének, március elején zöld utat adott a Szíria harmadát uraló, kurd többségű Szíriai Védelmi Erők és Damaszkusz összeborulásának. Ezzel gyakorlatilag megmentette Ahmad as-Saraá nemzetközi renoméját pár nappal azután, hogy dzsihadista fegyveresek 1500 alavitát, többségükben civileket gyilkoltak meg a tengerparti régióban.

Április elején zajló megbeszélésük során Donald Trump figyelmen kívül hagyta Benjamin Netanjahu aggályait, amelyeket az izraeli miniszterelnök Törökország szíriai befolyásának növekedése miatt emelt. Washington azonban nem utasította el azt az izraeli kérését, hogy Oroszország fenntarthassa légibázisát és tengerparti kikötőjét Szíriában, ezzel is kompenzálva a török katonai jelenlétet. E stratégiai lépés előnyös lehet a Moszkvával folytatott tárgyalások során, hiszen ez egy fontos ütőkártyát jelenthet.

Damaszkusz iszlamista vezetése és Moszkva, a múltbéli feszültségek ellenére, most Amerika támogatásával közeledik egymáshoz. Április 20-án megérkezett az első orosz gabonaszállítmány Latákia kikötőjébe, amely Aszad elnök bukása óta a legfontosabb ilyen jellegű esemény. Ezen kívül április közepén Washington bejelentette, hogy a Szíriában állomásozó 2000 fős katonai kontingensét felére csökkenti.

Közben a Damaszkuszi vezetés mindent elkövet, hogy megszerezze a Nyugat támogatását. Ahmad as-Saraá folyamatosan hangsúlyozza Szíria kulturális és felekezeti sokszínűségének megőrzésének fontosságát, és számos gesztust tesz az országban élő, mára jelentősen megcsappant keresztény közösség felé. Március végén megalakult az új kormány Damaszkuszban, amelyben az elnök közvetlen munkatársai foglalják el a kulcsfontosságú pozíciókat. Ugyanakkor drúz, kurd, alavita és keresztény (sőt, keresztény nő) politikusok is helyet kaptak a kabinetben, miközben a miniszterek többsége nyugati egyetemeken végezte tanulmányait.

Az iszlamista vezetés Izrael felé való nyitása egy új irányt mutat. Ahmad as-Saraá már a hatalom átvételekor kifejezte háláját, amiért Izrael "felszabadította" Szíriát a Hezbollah uralma alól, és kijelentette, hogy nem zárkózik el a két ország közötti békekötéstől. Az elnök azóta is óvatosan elkerüli Izrael dél-szíriai beavatkozásának éles kritikáját, és a rendszeresen zajló izraeli légitámadásokat – amennyire a radikálisabb szövetségesei megengedik – próbálja figyelmen kívül hagyni. Áprilisban Damaszkusz az Izraellel jó viszonyt ápoló Azerbajdzsánhoz fordult segítségért olajinfrastruktúrájának fejlesztésében, ezzel lényegében informális diplomáciai kapcsolatot teremtve a zsidó állammal.

Amerika jelenlegi álláspontja úgy tűnik, hogy kedvező. Március végén Washington egy listát juttatott el Damaszkuszba, amelyben a szankciók részleges feloldásának feltételeit foglalta össze. A dokumentumban a szír vezetéstől azt követelték, hogy minősítse terrorszervezetnek az Iráni Forradalmi Gárdát, valamint írásban garantálja, hogy a jövőben nem létesít kapcsolatokat a palesztin Hamásszal és az Iszlám Dzsiháddal. Továbbá, elvárták, hogy járuljon hozzá az Aszadtól örökölt, még Izrael által meg nem semmisített vegyi fegyverek készleteinek megsemmisítéséhez, biztosítsa az Iszlám Állam jelenlegi kurdok által fogva tartott tagjainak őrzését, és ne engedjen pozíciókat külföldi dzsihadistáknak az új kormányban.

Mindez könnyen teljesíthető, egyedül az utolsó pont okozhat némi dilemmát, hiszen az új védelmi minisztériumban már ujgur, jordán és török is szolgál. A szír vezetés mindenesetre a jószándéka jeléül már le is tartóztatta az Iszlám Dzsihád két tagját Damaszkuszban. Elégedetten tért haza Damaszkuszból Cory Mills és Marlin Stutzman is. A két republikánus kongresszusi képviselő miniszterekkel és keresztény egyházi vezetőkkel való találkozását követően az amerikai szankciók feloldása mellett foglalt állást és jelezték, hogy továbbítják Donald Trumpnak as-Saraá üzenetét, miszerint Szíria kész csatlakozni az Ábrahám-egyezményekhez.

Érdekes egybeesés, hogy mindez éppen abban az időszakban történt, amikor egy szíriai delegáció, Mohammad Nidal as-Saar gazdasági miniszter vezetésével, New York felé vette az irányt, hogy tárgyalásokat folytasson az ENSZ és a Világbank vezetőivel. Az elmúlt két évtized során ez volt az első ilyen jellegű kapcsolatfelvétel, és a kezdeti lépések ígéretesen alakultak. A Nemzetközi Valutaalap Szíria-ügyi megbízottját, Ron van Rooden-t jelölte ki a feladat elvégzésére. Az ENSZ Fejlesztési Programja pedig 1,3 milliárd dollár folyósítását tervezi a következő három év során. Érdekes módon még a Közel-Kelet leggazdagabb országa, Szaúd-Arábia is nyitott a lehetőségre, hogy támogassa Damaszkuszt ebben a nehéz időszakban.

Rijád még április végén ajánlotta fel, hogy rendezi Szíriának a Világbank irányába régről meglévő tartozását. A szaúdi tőke Szíriába érkezésére azonban még várni kell, nem csak az amerikai szankciók miatt, de azért is, mert Izraelhez hasonlóan Rijád sem nézi jó szemmel a szíriai török térnyerést és aligha lenne hajlandó megfinanszírozni egy török vazallus állam működését. Ezt Ankara is tudja, ezért láthatólag nem siet a Damaszkusszal való katonai együttműködés formalizálásával.

A kezdet tehát kedvező jeleket mutat. Noha az idő sürget, Ahmad as-Saraá egy biztos pontban bízhat: a Nyugat, akárcsak a közel-keleti államok, egyre inkább belefáradt a szíriai krízis elhúzódásába. Mostanra szinte minden érintett fél abban érdekelt, hogy végre stabilizálódjon a sokat szenvedett ország helyzete.

A szerző a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatójaként tevékenykedik.