Trump lebeszélte Izraelt az Irán elleni katonai lépésekről, mivel továbbra is próbálja fenntartani a párbeszédet Teheránnal.

Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu és Donald Trump kapcsolata rendkívül szoros, de mégsem mentes a határoktól. Ennek az a magyarázata, hogy Netanjahu a múlt heti washingtoni egyeztetések során nem osztott meg információkat, mivel Trump egyfajta várakozó álláspontra helyezte őt. Jelenleg Netanjahunak célszerűbb elfogadnia ezt a helyzetet.

A washingtoni háttérben az amerikai légierő és haditengerészet jelenléte folyamatosan fokozódik az utóbbi napok során a térség határvonalán, ezzel egyedülálló nyomást gyakorolva Teheránra. A perzsa fővárosból eddig kizárólag határozott elutasítások érkeztek az Egyesült Államok diplomáciai törekvéseire.

Egykor és most - a különbségek szakadékán Amikor visszatekintünk az idő múltjára, egy olyan világ tárul elénk, amely radikálisan eltér a jelenlegi valóságtól. Az egykori életforma, értékek és hagyományok mára szinte elfelejtődtek, helyüket pedig a modernitás, a technológiai fejlődés és a társadalmi változások foglalták el. Korábban a közösségi kapcsolatok sokkal szorosabbak voltak; az emberek egymásra támaszkodtak, barátságok és családi kötelékek szövevényébe szőttek mindennapjaik. Ma azonban a digitális világ uralja a kommunikációt, ahol a közösségi média platformjai sokszor helyettesítik a személyes találkozásokat, és a kapcsolatok gyakran felszínesebbé válnak. A technológiai újítások terén is óriási a szakadék. Míg hajdanán az emberek kézzel írták leveleiket és könyveiket, ma már egyetlen kattintással elérhetjük a világ bármelyik zugából érkező információt. Az internet és a mobiltelefonok korában az instant hozzáférés a tudáshoz és a szórakozáshoz új kihívások elé állítja a társadalmat. A hagyományos értékek és szokások, amelyek évszázadokon át formálták életünket, ma már sokszor háttérbe szorulnak. A rohanó világban a pillanatnyi élvezetek és a gyors megoldások keresése vált jellemzővé, míg a türelem és a kitartás erényei gyakran háttérbe szorulnak. Ez a két világ – a régi és az új – között feszülő szakadék nem csupán a technológiai fejlődésről szól, hanem a kultúra, a társadalmi normák és az emberi kapcsolatok mélyebb megértéséről is. Ahogy haladunk előre, fontos, hogy ne feledkezzünk meg azokról az értékekről, amelyek összekötnek minket, és amelyekhez mindig visszatérhetünk, függetlenül attól, milyen gyorsan változik körülöttünk a világ.

A 2000-es évek kezdetétől Irán ambiciózus célokat tűzött ki magának a regionális katonai és vallási befolyás növelésére, és ennek érdekében jelentős erőforrásokat fektetett a nukleáris fegyverkezés fejlesztésébe. Mahmud Ahmadinezsád elnöksége alatt átfogó kutatási és fejlesztési programok indultak, amelyek célja a legkorszerűbb nyugati technológiák, például hálózati rendszerek és urándúsító centrifugák beszerzése volt. Ez a stratégiai irányvonal 2008-tól kezdve egyre nyilvánvalóbbá vált a nemzetközi közvélemény számára.

Netanjahu jelenlegi helyzete az Egyesült Államokban éles ellentétben áll azzal az időszakkal, amikor Barack Obama volt a Fehér Ház lakója. 2013 szeptemberében a két vezető Washingtonban ült össze, és ekkor Obama meglepte Netanjahut azzal a hírral, hogy már hónapok óta titkos tárgyalásokat folytat Iránnal egy titkos ománi helyszínen, amelyről eddig nem volt tudomása a izraeli miniszterelnöknek.

Obama arról is beszámolt, hogy három nappal korábban telefonon tárgyalt Irán elnökével, Hasszán Róhanival, akiben a reformok iránti vágyat látta. Ezt az álmokat sokan osztották abban az időszakban, és Obama is azt hitte, hogy az új elnök reformista retorikája elegendő alapot adhat a várva várt változásokhoz. Azonban ez a remény végül csalódásnak bizonyult.

Később Róhani Izraelt rákos daganatként jellemezte.

Bár Izrael hagyományosan az Egyesült Államok legszorosabb szövetségesének számít, Netanjahu számára mély csalódást jelentett, hogy fontos tárgyalási információkat titokban tartottak előle. Dühét és frusztrációját csak fokozta, hogy az izraeli hírszerzés nem volt tudomással a háttérben zajló titkos amerikai-iráni egyeztetésekről. Ennek következtében a miniszterelnök váratlanul és felkészületlenül találta magát az amerikai elnökkel folytatott beszélgetés során. Röviden: egy komoly pofont kapott a valóságtól.

Másnap Netanjahu az Egyesült Nemzetek Szervezetének színpadán állt, ahol éles szavakkal támadta meg Róhanit, akit "báránybőrbe bújt farkasként" jellemzett. Az üzenet egyértelmű volt: Irán manipulálja Obamát, és a titkos tárgyalások egyfajta mentőövet nyújtanak Teheránnak, ami nemcsak felesleges, de kockázatos is.

"Fontos számomra, hogy világosan kifejezzem a véleményemet ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Izrael határozottan elutasítja, hogy Irán nukleáris fegyverekhez juthasson, és ha szükség lesz rá, készen állunk arra, hogy megvédjük magunkat" - nyilatkozta Netanjahu a nemzetközi közönség előtt.

Hiába volt a tiltakozás: a JCPOA-alku mégis megköttetett

Netanjahu ismételt figyelmeztetései falra hányt borsónak bizonyultak. Az Iránnal megkötött nukleáris alku, amit nem lehet sem egyezménynek, sem szerződésnek nevezni, 2015 július 14-én, Bécsben megszületett, majd nem sokkal később könnyűnek találtatott.

A megállapodás, amelyet az Egyesült Államok (Obama elnök vezetésével), Irán, Kína, Oroszország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Németország és az Európai Unió hozott létre, hivatalosan Közös Átfogó Cselekvési Terv néven ismert, közismertebb nevén JCPOA. Az egyezség alapvető célja az volt, hogy megakadályozza Iránt abban, hogy elérje a nukleáris fegyverek előállításához szükséges technológiai szintet, és biztosítsa, hogy nukleáris kapacitásait kizárólag békés célokra használja fel. Cserébe Irán számára lehetőséget biztosítottak a kereskedelmi kapcsolatok helyreállítására, energiahordozók értékesítésére, valamint az ellene bevezetett amerikai és uniós szankciók feloldására, továbbá lehetővé vált, hogy újra fegyvereket vásároljon külföldön.

Az a dokumentum, amely nem tartalmaz kötelezettségeket és garanciákat, valamint nincs aláírva, jogi szempontból nem érvényesíthető, és lehetővé tette Irán számára, hogy megszabaduljon számos korábbi szankciótól. Ezáltal feltöltődött a kimerült teheráni államkassa, ugyanakkor nem nyújtott biztosítékot arra vonatkozóan, hogy Irán leáll a nukleáris dúsítás folyamatával.

Egy amerikai külügyi hivatalnok a Gentlemen's Agreement néven emlegette az egyezséget, amelynek érvényesüléséhez két úriember megbecsülése szükséges. Ám hamar világossá vált, hogy az egyik fél nem felel meg ennek a kritériumnak.

Az alku végül nem váltotta be a hozzá fűzött, homályos reményeket az Iránon belüli reformtörekvések terén sem. Ali Khamenei vallási vezető a Nyugattal szembeni hozzáállását gyengének tartotta Róhani esetében, sőt, elégtelennek érzékelte az elért eredményeket is. Ebből fakadóan később megakadályozta, hogy az elnök újra indulhasson a választásokon, és helyére a keményvonalas, egykori tömeggyilkos, Ebrahim Raiszi került, aki azonnal megkezdte hatalmának megszilárdítását.

Obama republikánus ellenzéke már a kezdetektől fogva kritikával illette az atomalkut, amelyről előzetes tájékoztatást nem kaptak. Amikor Mike Pompeo, kansasi képviselő, először találkozott a megállapodás szövegével, azonnal követelte annak felmondását, ám ez a felhívás nem talált visszhangra.

Pompeo egy érdekes kéréssel fordult a Külügyminisztériumhoz: szeretné, ha világosan elmagyaráznák neki, mi is az a JCPOA valójában. A minisztérium válaszában hangsúlyozta, hogy ez az egyezség nem klasszikus értelemben vett aláírt dokumentum, végrehajtási megállapodás, sőt még elnöki rendelet sem. Inkább egy politikai szándéknyilatkozatnak tekinthető. Érdemes megjegyezni, hogy a szöveg nem viseli a 'szerződés' vagy 'egyezmény' megnevezést, és törvényhozási megerősítést sem kapott.

Ekkor lépett színre Trump, de kezdetben nem volt zökkenőmentes a menetelése.

A 2016-os elnökválasztási kampányban Donald Trump előre jelezte, hogy mit gondol az egyezségről. Rühellte. Mint akkor mondta: "Iránnak semmije sem volt, és most egy hatalom lettek. Az éj leple alatt hatalmat csináltunk belőle. Ez az egyezség a szakszerűtlenség magasiskolája".

2015-ben a Trumpot támogató Tea Party konzervatív szövetség létrehozott egy weboldalt, amely az iráni atomalku ellen lép fel, és ez a platform azóta is aktívan működik.

Trump győzelme után az ügy egy ideig lebegett, mert az JCPOA (Irán)-pártiak mindent megtettek az alku életben tartásáért. John Kerry volt külügyminiszter tárgyalt is erről a teheráni vezetéssel, amivel rálépett a Logan-törvény vörös vonalára. Az USA ősrégi kémkedés-elleni jogszabálya tiltja amerikai állampolgárok kapcsolattartását ellenséges kormányzatokkal, és Kerry akkor már nem volt hivatalban, vagyis közembernek számított, de végül elkerülte a vádemelést.

Lassította a felszámoló lépést, hogy Trump első külügyminisztere, Rex Tillerson olajmágnás "okésnak" tartotta az atomalkut. Amikor őt az elnök leváltotta, a szakítás fő okának az Iránnal kapcsolatos véleménykülönbséget nevezte meg. De ez még nem volt elég.

Trump Pompeót nevezte ki Tillerson utódjául, de a valódi kihívást James Mattis védelmi miniszter jelentette, aki a Kongresszus előtt kiállt a nukleáris megállapodás védelmében. A tábornok érvelése szerint, ha Irán teljesíti a megállapodásban foglaltakat, akkor az alku valóban működhet. Ugyanakkor nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok milyen biztosítékokat lát arra, hogy Irán a megállapodás betartására kötelezhető.

Holtverseny állt elő a kérdésben, és emiatt Trump vágya, hogy mihamarabb kivezeti az USA-t a kedvezőtlen alkuból, másfél éves késedelmet szenvedett.

Jött Netanjahu és besegített

A döntő lépés megtételéhez Trumpnak szüksége volt egy erőteljes argumentációra Irán és a nukleáris alku ellen, ám ehhez kellett Netanjahu segítsége is. Végül Izrael csúsztatott adu ászt Donald Trump mandzsettájába.

"Ma este olyan meglepő és megdöbbentő bizonyítékokat fogok bemutatni Önöknek Irán titkos nukleáris fegyverprogramjáról, amelyet hosszú éveken át titokban tartott a nemzetközi közösség elől, és amelyet archívumaiban rejtett el" - jelentette ki Benjámin Netanjahu egy élő televíziós adás keretében.

A miniszterelnök egy hatalmas, fél tonnás dokumentumgyűjteményt mutatott be a nemzetközi közvéleménynek, amelyet az izraeli hírszerzés szerezett meg iráni hivatalos forrásokból, irattárakból és nukleáris létesítményekből. Netanjahu részletesen ismertette a prezentációban, hogy Teherán nem csupán a polgári célú urándúsításra koncentrál, hanem fokozatosan a katonai alkalmazások irányába is elmozdul. Ez azt jelenti, hogy Irán nem tartja be a vállalt kötelezettségeit, ami komoly aggodalomra ad okot a nemzetközi közösség számára.

Az iráni vezetés azonnal reagált, kijelentve, hogy a bemutató csupán egy hazugságairól hírhedt politikus színpadias előadása volt. Ezzel szemben az amerikai elnök komolyan vette a helyzetet, mivel ezzel lehetőséget teremtett a megállapodás teljes eltüntetésére.

Donald Trump azonnali reakciója az volt, hogy: "Tudtam, hogy ez lesz, és hogy nem fognak tétlenül ücsörögni [mármint az irániak]. De még nem mondom meg, hogy mit tervezek". Hozzáfűzte, hogy ha kilép az alkuból, az erős üzenet lesz Észak-Korea számára is, hogy mihez tartsa magát nukleáris kérdésekben.

Nyolc nappal később megtörtént a kilépés, és a később Joe Biden által újra elindított bécsi tárgyalások is csupán tétlenkedésbe torkolltak.

Eddig ez volt a helyzet, de mi következik most? A környezet hasonló, de számos eltérés mutatkozik a korábbiakhoz viszonyítva.

2025. április 7-én Netanjahu ismét az Ovális Iroda küszöbén állt, hogy találkozzon Donald Trump elnökkel. A megbeszélés középpontjában természetesen Irán állt, de ezúttal volt egy jelentős különbség az Obama-érával összehasonlítva: az elnök előre tájékoztatta az izraeli vezetőt a közelgő tárgyalásokról, amelyek ismét Ománban zajlanak. Ez már önmagában is előrelépés volt ahhoz képest, amikor tíz évvel ezelőtt Netanjahu teljes sötétségben, előzetes értesítés nélkül érkezett.

Újabb feltűnő eltérés 2013-hoz képest, hogy ezúttal Netanjahu heves reakciója elmaradt, sőt, szinte el sem hangzott. Nincs tüzes beszéd, nincs médiavillámlás, nincs lobbizás a Kongresszusban. A közvélemény csak annyit kapott, hogy "egyetértünk abban, hogy Iránnak nem lesz atomfegyvere. Ezt megállapodással is el lehet érni. Ha az Irániak hajthatatlanok maradnak, akkor a katonai lehetőség továbbra is az asztalon marad".

A legszembetűnőbb eltérés az Obama-adminisztráció időszaka és a jelenlegi helyzet között, hogy akkoriban Irán és a közel-keleti proxy-hadseregek erőre kaptak, míg mostanra ezek a struktúrák gyakorlatilag szétesőben vannak. Igaz, hogy Izrael nem mondható elnyomónak, de a valóság az, hogy képes dominálni a régió összes katonai összecsapásában. Eközben Irán gazdasága súlyos csapásokat szenvedett el, és a nemzetközi szankciók is rendkívül megterhelőek voltak számára.

Teheránban a szíriai, gázai, libanoni, iraki és jemeni képviselők helyzete egyre instabilabbá vált, légvédelmi rendszereik komoly kihívásokkal néznek szembe, miközben a belső elégedetlenség folyamatosan növekszik.

A döntő fontosságú hatalmi lépéseket meghozó vallási vezető már 85 éves, és súlyos egészségi problémákkal küzd. A stabil utódlás kérdése azonban egyre inkább a levegőben lóg, különösen Ebrahim Raiszi elnök tragikus helikopterbalesete óta. A hadsereg és az Iszlám Forradalmi Gárda között korábban elfojtott ellentétek felerősödnek, mivel a gárda vezetői sorra távoznak az élből. Egy ilyen feszült helyzetben még az új szövetséges, Vlagyimir Putyin beavatkozása is kétségesnek tűnik.

Eközben az Egyesült Államok Joe Biden utolsó évében jelentős tengeri és légi haderőt vont össze a térségben. Netanjahu nézőpontjából ez a helyzet ideálisnak látszott a végső nyomásgyakorlásra, miközben a diplomáciára már nem maradt annyi figyelem.

Hogyan alakíthatja Izrael a sok győzelmet?

Obama elnöksége alatt Netanjahu bátran szembeszállhatott a Fehér Házzal, hiszen voltak szövetségesei a Kongresszusban, akik támogatták aggodalmait. Jelenleg azonban ez a fajta nyomásgyakorlás már nem lehetséges számára. Ennek fő oka, hogy nem tud olyan alapvető kérdést bemutatni, amely mellett ne állna teljes mértékben az Egyesült Államok. A vámterhelés kivételével, természetesen.

Netanjahunak nincs miért panaszkodnia, hiszen Donald Trump

Netanjahu inkább a saját nyelvébe harapott.

Az izraeli miniszterelnöknek érdemes észben tartania, hogy legszorosabb szövetségese egy olyan egyén, aki nem viseli el, ha a terveit megkérdőjelezik. Ennek szellemében fogalmazta meg azt a kijelentést is, miszerint "Ön Izrael Állam kiemelkedő barátja, mindig mellettünk áll, és életünk legnagyobb támogatója."

Láthatta azt is, mi zajlott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök körül, amikor nyíltan megkérdőjelezte az amerikai diplomáciai lépéseket Oroszországgal kapcsolatban. Az üzenet, amelyet a világ felé közvetített, világosan értelmezhető volt: még ha az amerikai elnök a legközelebbi szövetségesének is tekinti magát, a vele való nyílt ellentét rideg ellenállásba ütközhet.

Netanjahu nem vonta kétségbe Trump Iránnal kapcsolatos tárgyalási szándékát – sem az Ovális Irodában, sem a hazafelé tartó úton, sem pedig miután visszatért Izraelbe. Ez a politikai együttműködés ára: minél szorosabb a kapcsolat, annál nehezebb elutasítani a másik fél javaslatait. Trump megingathatatlan támogatása fontosabbá vált és maradt, mint Irán legyőzésének sürgető szükséglete.

Az események most nem kedveznek egy olyan elnökkel való konfrontációnak, aki ennyire elkötelezett a támogatás mellett. Jelenleg a legésszerűbb lépés az udvarias elfogadás és a jövőbeli lehetőségek előkészítése. Csak idő kérdése, hogy Trump diplomáciai próbálkozásai végleg megrekedjenek az iráni makacsság falán, ami új helyzetet teremt majd. Mint már említettük, a Diego Garcia szigetén összegyűjtött katonai erők készen állnak a bevetésre, és a két B-2-es lopakodó bombázó már a fegyverzetüket is feltöltötték.

Netanjahu Washingtonba tett második látogatása mindössze tíz héten belül egy olyan esemény lett, amely egyszerre hozott sikereket és kudarcokat. Trump nem reagált a vámcsökkentésre vonatkozó kérésére, ezzel üzenve a világnak, hogy még a legközelebbi szövetségeseivel szemben sem lesz indulatosabb a tárgyalások során. Ez a látogatás lehetőséget biztosított Trump számára, hogy megjelenítse, milyen szabályrendszer szerint is működik Amerika, és hogy a játékot az ő feltételei szerint kell játszani.

Nyilvánvaló, hogy a történelem homályába merülnek azok a pillanatok, amikor Izrael bátran kifejezhette eltérő véleményét az Egyesült Államokkal szemben. Ilyen volt például Golda Meir bátor kiállása Henry Kissinger ellen a '73-as háború idején, amikor a két ország viszonya különösen feszültté vált.

A Fehér Ház kapui továbbra is nyitva állnak, de ez nem jelenti, hogy Izrael minden kívánsága teljesül. Például amikor Netanjahu csupán érdeklődött Trumptól a vámok eltörléséről, az elnök válasza az volt, hogy Izrael évente 4 milliárd dolláros katonai támogatásban részesül. Ez a megnyilvánulás nem túl burkoltan azt sugallja, hogy „most nem érdemes más kérést előterjeszteni.”

A baráti kapcsolatok rengeteg előnnyel járnak, ugyanakkor nem mentesek a kihívásoktól sem. Az eltérő vélemények kifejezése sokszor nehezebb, mint valaha, és a nemet mondás vagy ellenkezés lehetősége gyakran korlátozott. Manapság sokan érzik, hogy a barátságokban kialakult feszültségek miatt nehezen tudják kifejezni valódi érzéseiket és gondolataikat.