Trumpék olyan tárgyalásokra léptek, amelyek jelentős hatással lehetnek a jövőre, és akár történelmi eseménnyé is válhatnak.

Évek óta nem tapasztalt közvetlen tárgyalások zajlottak Irán és az Egyesült Államok között, az ománi háttérdiplomácia révén. Bár áttörésről egyelőre nem beszélhetünk, a tény, hogy a felek leültek egymással, már önmagában is jelentős jelzés: hajlandóság mutatkozik a békés megoldásra. Sárkány László, az Eurázsia Központ Közel-Kelet-szakértője rámutatott, hogy nem minden érintett örvend a fejleményeknek; Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök inkább a katonai erő alkalmazását preferálta volna, és csalódottan hagyta el Washingtont. "A háború szelleme még nem tűnt el, csupán visszaszorult a palackba" - nyilatkozta a szakértő lapunknak.

Az iráni és amerikai tárgyalófelek április 12-én megállapodtak abban, hogy április 19-én folytatják magas szintű egyeztetéseiket Teherán nukleáris programjáról. Sokan úgy vélték, hogy a tárgyalások helyszíne a Közel-Keletről Európába kerül át, Irán azonban ragaszkodik hozzá, hogy a második találkozót is Ománban tartsák meg. (Korábbi cikkünkben már bemutattuk, miért kulcsszereplő az Ománi Szultánság, és hogy jelentősége diplomáciai közvetítőként nemcsak regionálisan, hanem globálisan is felértékelődött.)

Sárkány László a tárgyalások első szakaszáról beszélve elárulta, hogy az folyamat nem közvetlenül zajlott: az ománi diplomaták lényegében pingpongozva ingáztak a két küldöttség szobái között. Az iráni külügyminiszter-helyettes, Abbász Aragcsi és az Egyesült Államok közel-keleti megbízottja, Steve Witkoff csupán a tárgyalások végén, rövid időre találkoztak személyesen.

A helyzetet nézve, a lényeg csupán annyi, hogy mindkét fél eleget tett a tárgyalások alapvető követelményeinek - már ez önmagában is jelentős előrelépés. A megbeszélések legfőbb hozadéka, hogy a jövőbeni folytatás valószínűsége megnőtt. Figyelembe véve a két ellentétes álláspontot és Omán közvetítő szerepét, ez valóban nem elhanyagolható eredmény.

- A Közel-Kelet-kutató véleménye szerint a tárgyalások jelentőségteljes értékelést kaptak.

Sárkány László véleménye szerint a közvetett tárgyalások és az ezt követő személyes találkozás, például egy kézfogás, már önmagában is elegendő ahhoz, hogy pozitív várakozásokat ébresszen a térségben. Ez különösen fontos egy olyan régióban, ahol a gázai konfliktus és a szíriai rezsimváltás miatt folyamatos feszültségek uralkodnak.

A kutató rámutatott, hogy Irán regionális ellenfele, Szaúd-Arábia, amely korábban kétkedve állt a 2015-ös atommegállapodáshoz, és támogatta Donald Trump 2018-as döntését a szerződés felbontásáról, most mégis pozitívan reagált az ománi tárgyalásokra. Ezen kívül Bahrein és Katar is követte a szaúdi példát, és saját támogató nyilatkozataikat tették közzé.

A sárkány számára a lehetséges megállapodás titka abban rejlik, hogy Ali Hamenei iráni ajatollah mennyire lesz képes nehéz döntések meghozatalára. Az amerikai oldal a "líbiai opciót" szeretné érvényesíteni, ami Irán számára kifejezetten elfogadhatatlan. Noha ez a javaslat elsőre diplomatikusan hangozhat, Teherán számára egyértelműen egy közvetlen fenyegetést hordoz magában.

A Közel-Kelet-kutató megvilágította, hogy a "líbiai modell" kifejezés Moammer Kadhafi és a nyugati hatalmak – különösen az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság – közötti 2003-as megállapodásra utal, amely a líbiai nukleáris, vegyi és rakétaprogramok felszámolásának feltételeit tartalmazta. Cserébe Kadhafi lemondott országa számos stratégiai képességéről, hogy elnyerje a szankciók feloldását és visszanyerje helyét a nemzetközi közösségben. Sárkány azonban hangsúlyozta, hogy ez a folyamat nem a stabilitás irányába mutatott. Sőt, 2011-ben, az "arab tavasz" idején a NATO a líbiai nép támogatására hivatkozva beavatkozott, végül pedig megdöntötte Kadhafi rezsimjét.

A kutató hangsúlyozta, hogy Irán számára ezért eleve rossz ómen a líbiai "békés példára" való hivatkozás. Egyrészt történelmi tapasztalat, másrészt - mint fogalmazott - a Trump-adminisztrációnak világosan látnia kell: Líbia és Irán között alapvető különbségek vannak. Míg az Iráni Iszlám Köztársaság egy többpólusú, rugalmas intézményrendszerre épül, amely Ali Hamenei ajatollah vezetése alatt páratlan kohéziót tart fenn a külső fenyegetésekkel szemben, addig Líbiában a politikai rendszer Kadhafi személyes uralmára és törzsi szövetségeire épült.

A kutató hangsúlyozta, hogy Iránban az intézmények a koordináció és a szinergikus együttműködés révén válaszolnak a felmerülő kihívásokra. Ezzel szemben Líbiában a független struktúrák hiánya végül az ország összeomlásához vezetett Kadhafi hatalmának megszűnését követően. Ennek következményeként a líbiai állam szétesett, és a területet fegyveres csoportok, valamint törzsi rivalizálás uralta.

Sárkány László szerint a tárgyalásokat tovább nehezíti Trump tárgyalási stílusa, amely egyszerre kínál megállapodást és helyez kilátásba katonai csapást - a kutató ezt "hideg-meleg" módszerként írta le. Nem feltétlenül üres fenyegetésről van szó - tette hozzá -, hiszen a világ legpusztítóbb nehézbombázói már megérkeztek a Közel-Keletre.

A kutató véleménye szerint a tárgyalások sokkal hatékonyabb megoldást kínálhatnak, mint a fenyegetőzések, különösen figyelembe véve, hogy Irán szoros stratégiai kapcsolatban áll Oroszországgal.

Az Egyesült Államok katonai lépésekkel nemcsak Iránt, hanem Moszkvát is egy potenciális konfliktus szélére sodorhatja. Ha Washington komolyan törekszik a háború befejezésére Ukrajnában, akkor elengedhetetlen, hogy elkerülje a nyílt összecsapást az orosz féllel, hiszen egy újabb konfrontáció súlyosan veszélyeztetné a békeérdekeket.

- hangsúlyozta Sárkány László, rámutatva, hogy a Teherán és Moszkva közötti együttműködés nem csupán két baráti ország viszonyát tükrözi, hanem egy különleges, eurázsiai stratégiai összefonódást is megjelenít a multipoláris világrend keretein belül.

A kutató emlékeztetett arra, hogy Alexander Dugin, a befolyásos orosz geopolitikai gondolkodó külön is hangsúlyozta a geopolitikai szuverenitás jelentőségét, amelyet az ilyen típusú kétoldalú kapcsolatok erősítenek.

A két állam egymásra nem csupán partnerként, hanem az eurázsiai konnektivitás egyedülálló szereplőiként tekint

- fogalmazott meg Sárkány László.

Az Eurázsia Központ Közel-Kelet-kutatója emlékeztetett: a "konnektivitás" fogalma nem új keletű a nemzetközi politikában, hiszen már az ókorban is az összekapcsoltság - például a selyemút révén - biztosította a birodalmak virágzását, nem pedig az állandó háborúskodás. Úgy véli, a mai eurázsiai térségben is ez a logika érvényesül:

A kutató véleménye szerint a síita Irán és a szunnita Szaúd-Arábia közötti egyre szorosabb kapcsolat tovább fokozza az iráni-orosz szövetséget. Ezt a folyamatot már évekkel ezelőtt kezdték el Omán és Irak, és most globálisan Kína is a hátteret biztosítja ehhez a közeledéshez.

Rámutatott arra is, hogy Izrael, amely jelenleg a leghangosabb támogatója a katonai fellépésnek Irán ellen, közben párhuzamosan stratégiai kapcsolatokat épít Oroszországgal is. Ez a lépés különösen fontos a szír állam új irányvonalának és a mögötte álló Törökország növekvő regionális befolyásának tükrében. Sárkány László hangsúlyozta, hogy mindez csökkenti a katonai akciók ésszerűségét, és inkább a diplomáciai megoldások keresésére irányítja a figyelmet.

Egy Közel-Kelet szakértő véleménye szerint a jelenlegi geopolitikai helyzet jelentős szerepet játszhatott abban, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök üres kézzel hagyta el Washingtont. Az elemző úgy látja, hogy az izraeli vezetőt szinte minden lényeges témában, legyen szó Iránról, Szíriáról vagy a vámok kérdéséről, figyelmen kívül hagyták. Ezen kívül megjegyezte, hogy a közös sajtótájékoztatót is az utolsó pillanatban, mindenféle magyarázat nélkül, lemondták.

A kutató kiemelte, hogy az izraeli sajtóban megalázónak titulált washingtoni látogatás jelentős diplomáciai üzenetet hordozhatott magában. Trump nyilvánosan háttérbe szorította Netanjahut, ezzel világosan jelezve Izrael csökkenő befolyását, valamint az amerikai függőség fokozódását.

A sárkány arra hívta fel a figyelmet, hogy az izraeli média baseball-analógiát alkalmazva így jellemezte a helyzetet: Trump olyan "csavart labdákat" dobott Netanjahunak, hogy a miniszterelnök a legfontosabb kérdésekben rendre alulmaradt. Elemzők megjegyezték, hogy míg Netanjahu korábban gyakran volt konfrontatív és magabiztos az amerikai elnökökkel szemben, most zavarodott mosollyal és csendben állt Trump mellett. Ugyanakkor a kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy lehet, hogy egy tudatos politikai szerepjáték zajlik - "egy jól kidolgozott mestertervvel nézünk szembe" -, amely hasonló mintákat mutathat, mint amiket az izraeli sajtó már a Gáza-rendezési terv kapcsán is megfogalmazott.

Sárkány László az iráni-amerikai tárgyalásokat elemezve kifejtette, hogy az első ománi találkozó inkább egyfajta "bemelegítő" jellegű egyeztetés volt, ahol a résztvevők szándékosan elkerülték a legégetőbb kérdéseket. Véleménye szerint sikerült megegyezniük egy ütemtervben és a tárgyalási témák körében, azonban a valóban lényeges ügyek csak a következő fordulók során kerülnek a középpontba. A kutató azt is hangsúlyozta, hogy lehetséges, hogy Teherán és Washington is hajlandó lesz enyhíteni a jelenlegi keményvonalas álláspontján, ami elősegítheti egy érdemi megállapodás létrejöttét.

Sok vélemény szerint Washingtonnak most már közvetlen tárgyalásokra kellene törekednie, anélkül hogy az ománi közvetítők közreműködésére támaszkodna. Sárkány erre a következőképpen válaszolt:

Megjegyezte: ha helytállóak Anthony Cotton tábornok, az amerikai stratégiai parancsnokság vezetőjének szenátusi nyilatkozatai, akkor Teherán kevesebb mint egy hétre csökkentette az atombomba előállításához szükséges urándúsítási időt.

A kutató felidézte az Irak elleni háborút megelőző helyzetet, amikor az amerikai kormány szintén nukleáris fenyegetéssel indokolta a beavatkozást, ám az ENSZ fegyverzetellenőrei utólag nem találtak erre bizonyítékot.

Sárkány szerint nem zárható ki az sem, hogy a jelenlegi geopolitikai érvek ellenére végül mégis a bombák hangja váltja fel a diplomáciai retorikát és a józan érveket. Úgy látja, ez nem feltétlenül az irracionalitás jele, hanem akár az új világrend részét képező mély stratégia is lehet - amelyben a vámháborúk mellett a katonai eszközök is szerepet kaphatnak. Rámutatott: nem mindegy, hogy egy geopolitikai lépés kényszerből, impulzívan, vagy mérnöki precizitással, minden tényezőt mérlegelve születik meg.

A trumpizmus új utakat nyitott - hangzott el a nyilatkozatában -, de a megvalósítás módszerei sokféleséget mutatnak, és nem mentesek a hibáktól. Sárkány László hangsúlyozta, hogy a téves számítások kockázata folyamatosan növekszik, és a lehetséges következmények rendkívül súlyosak lehetnek.