Váratlanul kemény szavakkal illette Putyint az egyik legfontosabb szövetségese, és ennek mögött komoly indokok húzódnak meg.

Az utóbbi hetek eseményei meglepően alakultak Oroszország és Azerbajdzsán viszonylatában, hiszen eddig úgy tűnt, hogy a két ország közötti kapcsolat szoros és harmonikus. Ám hirtelen, szinte a semmiből, feszültség támadt közöttük, és a két szomszéd egymásnak esett. A konfliktus mögött azonban nem csupán a látszólagos feszültség áll, hanem mélyebb, összetettebb érvek és indokok, amelyek egy szélesebb körű regionális hatalmi játszmát sejtetnek. Ebben a játékban pedig Baku igyekszik maximálisan kihasználni a kedvező helyzetét, hogy a legelőnyösebb pozíciót érje el a váratlan lehetőségek kapujában.

Néhány évvel korábban, amikor az azeri haderő nekiesett az örmények által ellenőrzött Hegyi-Karabahnak, úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben Oroszország és a kaszpi-tengeri ország között. Vlagyimir Putyin a békéltető szerepében mutatkozott, és rávette a szoros szövetségesének számító örményeket, hogy menjenek bele egy számukra nagyon fájdalmas tűzszünetbe, amely a hegyi-karabahi területek többségének elvesztését jelentette számukra. Jereván kénytelen-kelletlen elfogadta ezt a megoldást, jöttek az orosz békefenntartók (összesen 2000 fő), akik a kritikus Lacini-folyosót védték. Ez a keskeny útvonal kötötte össze Örményországot a Hegyi-Karabah megmaradt területével. Az első próbatétel Moszkva és Baku kapcsolataiban 2020 novemberében jött, amikor

Az azeri erők sikeresen megsemmisítettek egy Mi-24-es katonai helikoptert, amely orosz katonákat szállított.

A feszült helyzetben Ilham Alijev azeri elnök elismerte, hogy hibáztak és az áldozatok családjainak jelentős kártérítést ígért, ezzel a felek lényegében rendezték a problémáikat.

Viharos évek következtek, az békefenntartók ellenőrizte útvonalat több atrocitás is érte, a helyi orosz erők pedig látványosan távol maradtak ezektől, tehát lényegében hagyták, hogy az azeriek egyre nagyobb nyomást helyezzenek az örményekre. A háttérben Putyin ugyanis kifejezetten rosszallta Nikol Pasinján, örmény miniszterelnök óvatos nyitását a nyugati hatalmak felé, ezért ezzel vélhetően mintegy büntetni is akarta szövetségesét. 2023-ban ismét forró lett a helyzet, ekkor az azeriek a sokadik incidenst követően újabb támadást indítottak Hegyi-Karabah megmaradt területe ellen, ez pedig az örmények totális összeomlását jelentette. A konfliktus eszkalációja ellen a helyi orosz katonák semmilyen konkrét lépést nem tettek. A két kaukázusi ország között azóta sem született megállapodás, de az látványos volt az elmúlt években, hogy Putyin a hivatalosan fontos szövetségese helyett inkább annak riválisát támogatta. 2024-ben sor került az első történelmi utazása Putyin oldaláról, az azeri fővárosban találkozott Alijevvel, ez a korábbiaknál is jobb kapcsolatot jelzett a két ország között.

Országaink továbbra is szoros szövetségben állnak egymással, mint elkötelezett barátok, megbízható partnerek és közeli szomszédok.

- mondta még ekkor Alijev szívélyesen.

A helyzet 2024 végén drámai fordulatot vett, amikor egy utasszállító repülőgép "lezuhant" Csecsenföld területén. Azonnal elindultak a találgatások, miszerint az orosz légvédelem lehet a felelős az eseményért. A tragédia 38 ember életét követelte, miközben a Bakuból Groznijba tartó gépen 67 utas tartózkodott, közülük 29-en túlélték a katasztrófát. A gép az azeri légitársaság, az AZAL üzemeltetésében állt. Bár az orosz hatóságok később elismerték, hogy közük van a balesethez, és Putyin is bocsánatot kért Alijevtől, ez már nem volt elegendő a feszültségek enyhítésére. 2025. május 9-én, a Győzelem napi parádén, az azeri államfő távolmaradása árulkodó jel volt, amely sejtette, hogy a két ország közötti viszony nem éppen rózsás. Ráadásul ugyanebben a hónapban a helyzet tovább súlyosbodott...

Az ukrán külügyminiszter látogatása Bakuban fontos lépés az ukrán és azeri kapcsolatok erősítése érdekében, célja pedig az együttműködés új lehetőségeinek feltárása volt.

A kapcsolat akkor jutott mélypontra Baku és Moszkva között, amikor Jekatyerinburgban az orosz hatóságok felszámoltak egy bűnbandát, a rajtütés utáni őrizetbe vétel pedig nem alakult a legjobban: egy azeri származású testvérpár elhunyt, többen megsebesültek. A holttesteket boncolásra később átadták az azeri hatóságoknak, ők megállapították, hogy valójában szó sincs véletlen balesetről, hosszas tortúra okozta a halálukat. Több azeri üzletember is tevékenykedik Oroszországban, esetenként jelentős befolyásra és vagyonra tettek szert főleg az építőipartban, a kereskedelemben és az ingatlanszektorban. A nagyhatalom területén élő azeri diaszpóra méretét nem ismerni pontosan, ameddig 2021-ben a hivatalos népszámlálás félmillió embert számolt össze, a becslések ennél sokkal több embert, körülbelül kétmillió főt mondanak. Az orosz kommunikáció szerint nem mindenki becsületes szándékkal érkezett, gyakran bűnbandákba verődtek, és súlyos dolgokat követnek is, Jekatyerinburgban például azzal indokolták a rajtaütést, hogy embereket tartottak fogva és maffia-szerű módszereket alkalmaztak. Az orosz külügyminisztérium kijelentette, hogy a gyanúsítottak - bár valóban azeri származásúak - orosz útlevéllel rendelkeznek.

Azerbajdzsán határozott lépéseket tett, reagálva a helyzetre: lemondták a tervezett magas szintű találkozót Alekszej Overcsuk orosz miniszterelnök-helyettessel, és felfüggesztették a közös kulturális programokat is. A hatóságok azonnali intézkedésekkel válaszoltak,

A helyi orosz érdekeltségű Szputnyik televíziós csatornánál házkutatást végeztek, ami során több személyt őrizetbe vettek, és kémkedéssel kapcsolatos vádakkal kell szembenézniük a bíróság előtt.

Legalább két személyre mondják az azeritek, hogy az orosz belbiztonságnak, az FSZB-nek dolgozott. A média olyan felvételeket is bemutatott, amelyeken orosz állampolgárokat vádolnak kábítószer-kereskedelemmel és más bűncselekményekkel. A hatóságok rendkívül mostohán bánnak a gyanúsítottakkal, miközben ki is gúnyolják őket, majd egy furgonba lökik. Felmerült, hogy Baku bezáratja az összes orosz nyelvű iskolát az országban. Itt még nem állt meg az adok-kapok, Moszkva ugyanis beidézte az azeri nagykövetet, és elmondták, hogy szerintük a kaukázusi ország szándékosan "szereli szét" a kétoldalú kapcsolatokat. Persze, erre Baku is bekérette az orosz nagykövetet. Alijev Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is beszélt telefonon, feltehetőleg elsősorban azért, hogy ezzel is bosszantsa Moszkvát.

A közbeszéd állapota is azonnal megváltozott Azerbajdzsánban, az állami média nem fukarkodott a kemény üzenetekkel:

Mi történt, Putyin úr? Ennyire zavarja, hogy Azerbajdzsán erős állammá fejlődött, visszanyerte területeit, helyreállította szuverenitását, és Ilham Alijev elnököt világszerte elismerik?

- tette fel a kérdést az állami televízió csatornáján.

Az adás folytatásában Oroszország viselkedését a cári és szovjet korszakok elnyomó hatalmainak mintájára értelmezik. A megállapítás szerint az orosz nép mindig is a felsőbbrendű uralkodóknak számított, míg a többi nép csupán másodrangú állampolgárként volt kezelve. Ez a gondolkodásforma pedig a birodalmak összeomlása után sem vesztette el relevanciáját. Tural Ganjali, az azerbajdzsáni parlament képviselője is kifejezte véleményét, miszerint...

Oroszországban a nacionalizmus és az iszlamofóbia erőteljesen megnyilvánul.

Kiemelte azt a régóta ismert, de titkolni kívánt tényt, hogy az orosz hatóságok a vendégmunkásokat igyekeznek beszervezni a háborúba, akár átverésekkel is. Végül megemlítette, hogy "nem felejtették el" az AZAL repülőgépének lelövését, és "nem fogják tolerálni" Oroszország hallgatását.

A harcias üzenetek megmutatták, hogy vége a szívélyes közeledésnek a két ország között, és sokkal inkább látványos összecsapásokkal akarják rendezni a térségi hatalmi harcokat. Az orosz média sem maradt adós a negatív hangnemmel, ott is gyorsan megszületett az azerieket rossz fényben feltüntető narratíva. A hatóságok ezt nem teljesen követték le, Marija Zaharova, a külügyi szóvivő például a konfliktus kellős közepén a jó kapcsolatokat hangsúlyozta az országok között. Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára szerint valójában "külső erők" szítják a feszültséget.

Arif Junuszov, az azerbajdzsáni politológus és konfliktuskutató véleménye szerint a 2024 decemberében bekövetkezett repülőgép-tragédia Alijev számára nem csupán egy esemény volt, hanem egy személyes fenyegetést is jelentett. Junuszov elemzése szerint Alijev reakciója tükrözi a politikai helyzet súlyosságát és a hatalom megtartásáért vívott harc feszültségét, mivel a tragédia mögött rejlő okok mélyen érintették az ország stabilitását és biztonságát.

az incidens pillanatában egy elnöki repülőgép is Oroszország légterében tartózkodott.

Ebből az azeri vezető azt szűrhette le, hogy az ő személyes biztonsága sem garantált az orosz légvédelmi rakéták fenyegetésével szemben. A Deutsche Welle riportja még egy érdekes szempontot megnevezett a kapcsolatok elhidegülése okaként: ez a politikusok hiúsága. Az AZAL repülőgépének zuhanását követően ugyanis Ramzan Kadirov csecsen elnök volt az első, aki felhívta Alijevet, ezt pedig az az azeri elnök kifejezetten zokon vette. Ő ugyanis magasabb szintről, leginkább egyenesen Putyintól várta volna a megkeresést. Junuszov szerint amennyiben ez történt volna fél évvel korábban, most Baku nem fogadná ennyire hűvösen Moszkva minden egyes megnyilvánulását. A mostani konfliktust kiváltó jekatyerinburgi eset egyébként vélhetően nem a Kreml megrendelésére történt, vélhetően sokkal inkább egy egyszerű hatósági akció (és túlkapás) okozott komoly nemzetközi vihart.

A Middle East Eyenek megszólaló nyugati diplomaták elmondták, hogy

Baku tudatosan fokozza a feszültséget, hogy nyomást gyakoroljon Oroszországra, és ezzel engedményeket kényszerítsen ki.

Az azeri vezetés szavának ráadásul nagyobb teret enged, hogy a déli szomszédja, Irán súlyosan meggyengült a 12 napos háborúban Izrael ellen. A helyzet hatalmas hatalmi vákuumot nyitott a Kaukázusban, ezért Alijev úgy érezhette, hogy most jött el az a pillanat, hogy az orosz nyomástól valamelyest megszabaduljon és nagyobb engedményeket adjanak az örményekkel köttetendő békemegállapodásnál. Moszkva azt ugyanis nem engedhette meg, hogy a romló kapcsolatok miatt teljesen elengedje Jereván kezét, mivel ezzel már a saját hitelességét is megkérdőjelezte volna.

Érdemes ezen a ponton elmélyedni az örmény-azeri konfliktus sajátos dinamikájában. Azerbajdzsán területe jelenleg két, egymástól teljesen elzárt részre tagolódik: a keleti fő országrészre és a nyugati Nahicsevánra. A kettőt egy fontos földrajzi elem, a Zangezur-folyosó választja el, amely örmény ellenőrzés alatt áll, így a közlekedés és az összeköttetés rendkívül bonyolulttá válik. Baku most úgy tűnik, hogy kihasználni próbálja a helyzet adta lehetőségeket, hogy az orosz jelenlétet csökkentse a térségben, és ezzel egy olyan infrastrukturális kapcsolatot alakítson ki, amely megkönnyíti a két terület közötti közlekedést, valamint a szorosabb együttműködést Törökországgal. Az eredeti megállapodás, amely 2020-ban született, azt rögzíti, hogy az orosz békefenntartók a kritikus pontokon megjelennek, és feladataikat ellátják, hogy fenntartsák a stabilitást a régióban.

A másik tényező, amely Alijev helyzetét kedvezően befolyásolja, az orosz gazdaság válságos állapota. Az 2022-es ukrajnai invázió óta Moszkva egyre súlyosabb nyugati szankciókkal küzd, és ezek megkerüléséhez elengedhetetlenek számára a nyitott déli útvonalak. Azerbajdzsán kulcsszerepet játszik ebben a stratégiában, hiszen Irán irányába az országon át tudják elérni az Indiai-óceánt. Baku így nem csupán geopolitikai szempontból fontos, hanem az orosz gazdasági érdekek szempontjából is.

A semlegességi politikáját ügyesen kihasználva próbálta gazdasági előnyöket kovácsolni a korlátozásokból.

Törekedett a kettős felhasználású termékek közvetítő kereskedelmére északi szomszédjával, amelyek később az orosz hadiiparban jelentek meg. A folyamat lényege, hogy orosz érdekeltségű, illetve az orosz titkosszolgálatok által támogatott cégek jelentős mennyiségű keleti, főként kínai technológiát vásárolnak fel, majd egy köztes ország közbeiktatásával juttatják el azt Oroszországba. Ez a tranzakciós lánc óriási nyereséget generál, így a közvetítő országok is profitálnak belőle. Baku ráadásul ügyesen kihasználhatja a helyzetet, mivel orosz nyersanyagokat vásárol saját felhasználásra, miközben saját energiahordozóit kedvezőbb áron értékesíti a nyugati piacokon, ezzel többszörösen is jól járva a kialakult körülmények között.

Fontos megemlíteni, hogy Moszkva fokozatosan szorosabbra fűzte a kapcsolatát Grúziával, ami aggodalmat keltett Ankarában és Bakuban. A helyzet azért is kényes, mert ez a fejlődés potenciális veszélyt jelenthet a két ország számára, akik eddig is kedvező pozícióval rendelkeztek a térségben. Ugyanakkor nem szabad azt feltételezni, hogy a Kreml lemondott volna az azeriek támogatásáról; a régió minden egyes országára szükségük van, amelyek hajlandóak a "semleges" politikát folytatni, elkerülve a nyugati blokkhoz való csatlakozást Oroszország kritizálásában.

Azerbajdzsán kifejezetten kényelmetlen földrajzi helyzetbe szorult, mivel észak felől Oroszország, míg délről a rivális síita Irán határolja, párosítva mindezt azzal, hogy kelet felé a világóceánok felé közvetlen összeköttetéssel nem rendelkező Kaszpi-tenger (vagyis inkább tó) van nyugati felé pedig feszült örmény szomszédság végletesen beszorította. Baku igyekezett mégis megerősíteni magát, így erős szövetséget épített ki Törökországgal, valamint Pakisztánnal is. A mostani csörte pedig azt a látszatot kelti, hogy Alijev egyszerre képes ellentmondani Putyinnak, de ha kell, akár a nyugati hatalmaknak is (emlékezetes, hogy 2024-ben felizzott a feszültség Franciaország és Azerbajdzsán között).

A fejlemények egyben azt is jelzik, hogy Oroszország folyamatosan veszíti el a befolyását a Kaukázusban, bár ehhez az Izrael és Irán között dúló, a síita hatalom súlyos veszteségeivel záruló háború is kellett. Az viszont jelzi, hogy még nincs veszve minden Azerbajdzsán és Oroszország között, hogy a gazdasági szempontok még nem sérültek, pedig ez lehetne olyan mérce, amely határozottan mutatná, hogy válságosra fordult Baku és Moszkva ellentéte. Erről egyelőre nincs szó, a mindkét fél számára jövedelmező biznisz titokban zajlik ugyanúgy tovább. A gyorsan változó helyzet viszont egyáltalán nem zárja ki, hogy tovább fajul a vita, ez pedig

Végső soron Putyin számára akár komoly presztízsveszteséget is okozhat, ha egy hagyományosan orosz befolyási övezetnek számító területen elveszíti a hatását.