A lelkiismereti szabadság és a Bulányi-örökség: 80 év a Bokor-közösség történetében A Bokor-közösség nyolc évtizede áll a lelkiismereti szabadság és a hit mélységeinek védelmében, mely időszak alatt a Bulányi-örökség nem csupán eszmei, hanem gyakorlati a

A magyar egyház vezetői, a közösség tagjai és az elítéltek családtagjai többszöri kérésére sem mutattak nyilvánosan szolidaritást a katonai szolgálatot megtagadó katolikus hívekkel.

A Bokor bázisközösség idén ünnepli 80. születésnapját. A Bulányi György piarista szerzetes (1919-2010) által életre hívott, autonóm közösségek hálózatából álló lelkiségi mozgalom közösségi emlékezete 1945-re teszi alapításának dátumát.

Bulányi György 1945 és 1948 között a debreceni piarista gimnázium tanára volt. 1945 februárjában egy Kolakovics néven bemutatkozó horvát jezsuita érkezett az ottani rendházba. Rövid ott-tartózkodása alatt négy kiscsoportot hozott létre munkásfiatalokból, diákokból és felnőttekből, távozásakor a diákcsoportot Bulányira bízta. A jezsuita úgy vélte, az egyház csak a föld alatt működő kisközösségekben élhet tovább a szovjet érdekszférába kerülő országokban. Kolakovics (azaz az 1906-ban született Stjepan Tomislav Poglajen) Jugoszlávia megszállása után politikai nézetei miatt Zágrábból Splitbe, majd onnan 1943-ban Szlovákiába menekült. Pozsonyban két és fél év alatt Rodina néven kisközösségek hálózatát hozta létre, melyekben a keresztény világnézet melletti tanúságtételre készítette fel a fiatalokat.

Magyarországon 1945 után a politikai táj drámai változásokon ment keresztül. Ekkor már egyértelművé vált, hogy a történelmi egyházak, korábbi dominanciájukat elveszítve, egyre inkább marginalizálódnak. Különösen az alsópapság és a szerzetesek körében felerősödött az a vágy, hogy felfedezzék az ifjúsági pasztoráció új formáit. Céljuk az volt, hogy a diktatórikus környezet ellenére is képesek legyenek a fiatalok számára továbbadni a katolikus egyház értékeit, és felkészítsék őket egy hiteles, érett keresztény életre.

Bulányi atya és társai – Török Jenő és Juhász Miklós piarista szerzetesek, valamint Eglis István, Himfy Ferenc, Lakos Endre és Ikvay László káplánok – kezdetben még legális keretek között, az Actio Catholica égisze alatt indították el tevékenységüket. Ekkor ifjúsági találkozókat, úgynevezett tanulmányi heteket és lelkigyakorlatokat szerveztek az ország nagyobb városaiban. Főként középiskolásokból és egyetemistákból álló kiscsoportokat alakítottak, a francia-belga modell alapján. Ez az innovatív megközelítés a csoportok önszerveződésére és önkormányzati jellegére épült, a tudás átadása pedig nem hagyományos előadások keretében, hanem viták és párbeszédek formájában valósult meg, ahol a résztvevők megtanulták a világi apostolkodás fortélyait is. A mozgalom országos szinten terjedt, ám az iskolák 1948-as államosítása, majd két évvel később a szerzetesrendek működési engedélyének visszavonása súlyos csapást mért rá. Az intézményi és infrastrukturális háttér elvesztésével, valamint a fokozódó politikai nyomással szembesültek. Ennek ellenére illegális keretek között folytatták a munkájukat. Végül 1952. augusztus 28-án Bulányi atyát és kilenc társát letartóztatták, és a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával előbb halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Bár 1956 októberében átmenetileg kiszabadult, véglegesen csak 1960 decemberében, egy amnesztia révén nyerte vissza szabadságát.

Bulányi élete a következő években segédmunkásként zajlott, miközben vasárnaponként kisegítő papként misézett Pécelen, Halász Endre plébános irányítása alatt. A magyar egyházpolitikai táj képét jelentősen megváltoztatta az 1964 szeptemberében a magyar állam és a Vatikán között megkötött részleges megállapodás, amely lehetővé tette számára, hogy a hatvanas évek második felében új kisközösségeket alapítson. Ezen időszak alatt a tartalomelemzés módszerét alkalmazva alaposan áttekintette az evangéliumok szövegét, amelynek következményeként megszületett a "Keressétek az Isten Országát" (KIO) című, öt részből álló munkája, amely szamizdat formájában terjedt el az elkövetkező években. A KIO-ban kifejtett jézusi örökség és az arra épülő etikai irányvonal vált a Bokor-közösség identitásának szilárd alapjává, amelynek középpontjában a hármas eszmény – az adás, a szolgálat és a szelídség, avagy az erőszakmentesség – állt. A 1967-től körülbelül egy évtizedig tartó időszak Magyarországon a hazai és nemzetközi lelkiségi mozgalmak, mint például a Regnum Marianum, a Bokor, a karizmatikusok, a Fokoláre Mozgalom és a Taizéi-csoportok terjedésével, valamint a bázisközösségek megerősödésével volt jellemezhető.

A bázisközösségek elleni egyházi fellépés 1976-ban, Lékai László esztergomi érsekké, majd bíborossá történő kinevezése után indult meg Magyarországon. A kérdés először az 1976. december 14-15-én megtartott püspökkari konferencián került napirendre. Lékai átadta a megyéspüspököknek az ifjúsággal foglalkozó papok hatóságok által összeállított névsorát. S bár a listán szereplők többsége nem tartozott Bulányi követői közé, már ekkor egyértelmű volt, hogy a piarista szerzetest tekintik a kisközösségi mozgalom centrális alakjának.

Bulányi György morálteológiai és közösségi egyházmodellje a II. Vatikáni Zsinat radikális értelmezéséből született, és célja a katolikus egyház megújítása volt. Munkássága során Bulányi eltávolodott a hagyományos egyházfogalomtól és a népegyházi megközelítéstől, ami önmagában is feszültséget keltett a konzervatív egyházi vezetés körében. Az ellenségszeretet, az erőszakmentesség, valamint az egyéni lelkiismeret hangsúlyozása, továbbá a közösségi autonómiák megléte különösen aggasztóvá tette a lelkiségi mozgalmat a totalitárius állam számára. A közösséget folyamatos megfigyelés alatt tartották, és a Varjak fedőnevű titkos nyomozás dossziéi nem maradtak fenn, de a napi operatív jelentések elérhetők. Ezekben a dokumentumokban az a vezérmotívum, hogy Bulányit és a Bokor csoportot elszigeteljék, leválasszák a többi lelkiségi irányzatról - különösen a Regnumtól - és marginalizálják a "hivatalos" egyház keretein belül.

Ennek ellenére a hetvenes években a Bokor-közösségek létszáma fokozatosan gyarapodott, jelentősebb bázisok alakultak ki többek között Pécelen, Halásztelken, Székesfehérvárott, Sopronban és Budapesten a Thököly úti Rózsafüzér Királynéja plébánián. A mozgalom elindult a strukturálódás útján: kialakult a lelkigyakorlatok és a közös ünnepek rendje, 1971-től évente több kötetben jelent meg szamizdat kiadványuk, a Karácsonyi Ajándék. 1974-ben megalakult a Központi Vezetőség, melyben arányosan képviselték magukat férfiak és nők, civilek és papok, valamint az idősebb és fiatalabb generáció tagjai. Megszerveződött a Bokor saját, kilenc éves teológiai kurzusa is, részben azért, mert a közösséghez tartozó civileket nem vették fel a Hittudományi Akadémián induló teológiai képzésre.

Az Állami Egyházügyi Hivatal által egyházi ellenzékként nyilvántartott Bokor-közösség a 1980-as évek elején került a belügyi szervek és a katolikus hierarchia figyelmének középpontjába. Ennek fő oka, hogy 1979 szeptemberét követően Merza József matematikus példáját követve körülbelül harminc fiatal döntött úgy, hogy elutasítja a kötelező katonai szolgálatot. Eddig ez a jelenség csupán a kisegyházak körében volt megfigyelhető, így a Bokor közösség hatása a katolikus hívők körében még kérdéses volt. A hatalom számára egyre kényelmetlenebbé váló Bulányi elítéléséhez és a közösség egyházi elszigeteléséhez dogmatikai indoklásra volt szükség, mivel a hatóságok mindent megtettek annak érdekében, hogy a helyzetet egyházfegyelmi kérdésként tálalják. 1979-ben Lékai László püspök megpróbálta elérni, hogy Bulányi elhagyja az országot, de amikor ez a terv kudarcot vallott, egy másfél éves egyházi vizsgálat indult, amelyben Gál Ferenc, Rózsa Huba és Vanyó László vettek részt, míg a jegyzőkönyvvezető Erdő Péter volt. Az 1982. júniusi püspökkari konferencia végül egyhangúlag elhatározta, hogy Bulányit eltiltja a nyilvános tevékenységtől, és ügyét Rómába terjeszti fel vizsgálat céljából. A Vatikán 1987-ben jóváhagyta a magyar püspökök döntését, de a Bulányival kapcsolatos korlátozások feloldására csak 1997-ben került sor. Eközben a Bokor közösség papjait is sújtották retorziók, mint például áthelyezések, felfüggesztések vagy nyugdíjazások. Bulányi és követői számára nem volt lehetőségük arra, hogy álláspontjukat a hivatalos világi vagy egyházi médiában kifejtsék; véleményüket csupán a Beszélő című szamizdat folyóirat hasábjain, illetve a nyugati sajtóban tudták érvényesíteni. Az 1980-as évek elejétől kezdve kapcsolatba kerültek a demokratikus ellenzékkel, amely vállalta a lelkiismereti okokból üldözött vallási csoportok képviseletét a második nyilvánosságban.

A magyar egyház vezetői, a közösség tagjainak és az elítéltek családjainak többszöri kérésére, sajnos nem mutattak nyilvános szolidaritást a katonai szolgálatot megtagadó katolikusokkal. Ezt a tényt a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1986. október 17-én kiadott nyilatkozata is szépen tükrözi. Érdekes, hogy a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes című lelkipásztori konstitúciója már akkor is elismerte, hogy a törvényeknek figyelembe kellene venniük azokat, akik lelkiismereti okok miatt nem kívánják fegyverre venni a kezüket. Ezen a téren jelentős fejlődés volt, amikor az ENSZ 1987. március 10-én hivatalosan is elismerte a katonai szolgálat lelkiismereti okból történő megtagadását mint az emberi jogok egy fontos aspektusát.

A Bokor-közösség tagjai a rendszerváltás idején jelentős lépéseket tettek az erőszakmentesség népszerűsítése érdekében különféle civil szervezetek keretein belül, például az Alba Kör és a Halálbüntetést Ellenzők Ligája révén. Ezen a hézaggal teli időszakon belül elkötelezetten harcoltak a polgári szolgálat bevezetéséért, amely végül az 1989. évi XXII. törvény által vált lehetővé azok számára, akik lelkiismereti okokból nem akarták vállalni a katonai szolgálatot. Sajnos ez a vívmány csak átmeneti jelleggel valósult meg: 2011-ben, a második Orbán-kormány alatt, a polgári szolgálat intézménye eltűnt a magyar jogrendből. Ráadásul a katonai szolgálatot megtagadók jogi rehabilitációja a rendszerváltás után sem történt meg, így sokan még mindig várják a jogorvoslatot.

A Bokor "Másik arcod" elnevezésű munkacsoportja a közösség 2025. október 4-i jubileumi eseményén nyilvános felhívást intézett a társadalomhoz és a döntéshozókhoz. Kérik, hogy a honvédelmi törvény újragondolásakor vegyék figyelembe a 2004-ben felfüggesztett általános hadkötelezettség újbóli bevezetésekor a lelkiismereti és vallási okokból vállalható polgári szolgálat lehetőségét.