Kárpátaljai magyar, porosz földön, szovjet színekben.
Az élet során sok izgalmas katonai történet kerül a fülünkbe, ám ezek gyakran csak pillanatnyi emlékekké válnak, és végleg elhalványulnak. Vári Fábián László azonban nem engedte, hogy az ő emlékei is a feledés homályába vesszenek; saját könyvében hősévé lép elő, hogy megörökítse tapasztalatait és élményeit. Rovatunkban figyelmetekbe ajánljuk a "Tábori posta: szovjet mundérban Poroszföldön" című önéletrajzi regényt, amely nemcsak a háborús élet valóságát tárja elénk, hanem a szerző személyes történetének mélységeit is felfedi.
A 330 oldalas regény 2011-ben látott napvilágot a Kortárs Könyvkiadó jóvoltából. A mű középpontjában a visszaemlékezés áll, mint egyfajta belső támasz: a narrátor igyekszik megőrizni az emlékeket, hogy a távolból is hű maradhasson ahhoz, aki otthon volt.
Vári Fábián László a Forrás Stúdióban végzett tevékenysége miatt több fiatal írótársával együtt kényszerült abbahagyni tanulmányait az Ungvári Állami Egyetemen. Ezután 1972 novembere és 1974 májusa között teljesített katonai szolgálatot a Német Demokratikus Köztársaságban (NDK). Ekkoriban az emberek egy fonák világban éltek: a béke nevében (Мы за мир) fegyverkeztek és erősítették a hadsereget, várva a támadást. A világ pedig feszült figyelemmel követte a két szuperhatalom - az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió - közötti helyzetet. "Az ellenség nem alszik, az ellenség alattomos! Harcos, légy éber!" - követték léptüket a plakátok, "indokolva" a túlzott harci készültséget.
Ebben a különös légkörben teljesített szolgálatot az NDK-ban egy kárpátaljai fiatal, aki messze került otthonától és a szeretteitől.
Különcnek számított a többi katona szemében: magyar (venger) a szovjet hadseregben, és ráadásul latin betűs leveleket kapott hazulról. Néha a sors különös találkozásokra vezette más nemzetbéli katonákkal. Egyedül a tábori posta jelentette a menedéket, amikor megérkezett a rég vágyott levél. Ez volt az egyetlen nyílás a zárt katonavilág felé, amely lehetővé tette, hogy a szívében élő tiszta érzések ne fulladjanak bele a hazug valóságba.
A Tábori posta nem csupán története miatt izgalmas olvasmány, hanem nyelvezete révén is lenyűgöző élményt nyújt. Zelei Miklós kiemeli, hogy a szövegben számos orosz kifejezés, rövidítés és mondatszerkezet található, nem beszélve a katonai szakzsargonnal való gazdagításról. Csordás László pedig így fogalmaz: "Ahhoz, hogy árnyalt képet fessen az NDK-ban átélt katonaéletről, Vári Fábián László egyedi prózanyelvet alkot. Ez a nyelv egy kissé régies, emelkedett magyarra épül, amelyet a Kárpátalján, az anyaországtól elszakadt közegben sokáig megőriztek."
Vári Fábián László nem csupán sztorizik, hanem visszaemlékezik, pontosan dokumentálva az eseményeket, ezen felül pedig méltó emléket állít. Nemcsak a katonaéveiről beszél, hanem szeretett nagyszüleiről is.
A történet hátteréről és további eseményeiről a szerző második önéletrajzi regényében, a Vásártér című művében találunk bővebb információt.
